Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-09-03 / 32-33. szám
Újpesti Városnapok ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 32-33. SZÁM, 2010. szeptember 3. Tóth Péter festőművész lett az első helyezett Kortárs alkotók és Pállya Celesztin emléke rözte a pályázat célját, hogy a résztvevők a névadó ezermester emléke előtt is tisztelegve találják meg Újpest tematikus, de műfajában tág megjelenítését. Erről értékelésében Zsigmondi Attila művészettörténész, a Budapest Galéria főigazgatója, a zsűri elnöke beszélt, aki Gyulai Líviusz grafikuslett lennie. A stílus és technika önmagában élmény, amely egyénileg választott kifejezésmód is egyben. Látható, hogy többen tágan értelmezték a témát. Együtt örülhetünk, hogy Újpest hivatásos művészei és azok, akik nem ebből élnek, hogyan látják Újpestet, figyelmükre milyen érzelmek hatnak. Az értékelés során kiderült, több díjra van szükség. így különdíjjal jutalmazták Somos Zsuzsát, aki Újpest jeles hitbéli személyiségeit örökítette meg. A 3. díjat megosztva kapta Dobos Éva meggyőzően szűkszavúságú kompozíciójáért és Sebők Alajos. A zsűri 2. díjjal jutalmazta Bertalan Tivadart, aki éppen a városnapokon vette át az Újpest díszpolgára kitüntetést A pályázatra a régi piac Jenő bácsiját és Bözsi nénijét örökítette meg. Az Pállya Celesztin képzőművészeti pályázat 1. helyezett alkotója Tóth Péter lett az újpesti háztetőket, az alkonyatot megörökítő akvarellek alkotójaként, bizonyítva egyúttal, hogy a „hagyományos műfaj" is örömteli (újpesti) pillanatokat tár a Újpest önkormányzata minden második évben alkotómunkára hívja a városrészben élő művészeket, akiknek tevékenysége, élete Újpesthez vagy valamely újpesti művészeti körhöz köthető. Újpest díszpolgára, a polihisztor-festőművész, Pállya Celesztin emlékére meghirdetett képzőművészeti pályázat 2010-es versengésén ismételten olyan művészeti alkotások létrejöttét kívánták a díjakkal ösztönözni, amelyek témája Újpest. A városnapi rendezvénysorozat szombati napján az Újpest Galériában teltházas eredményhirdetésre gyűltek össze azok, akik pályáztak, és azok a vendégek, akik közeli kapcsolatban vannak az alkotókkal a kortárs művészeti alkotásokkal. /j,z Újpest Galériában már kész tárlat várta őket. A Pállya Celesztin képzőművészeti pályázatra beérkezett és kiállításra alkalmas alkotások ugyanis megtöltötték az emeleti kiállítóterem falait. Már a látogató is gondban volt a képzeletbeli válogatással, az esetleges sorrend kialakításával, hiszen az újpesti témákat felölelő akvarellek, olajképek, rajzok mindegyike tükmüvész és Matzon Ákos festőművész zsűritaggal hozta meg ítéletét. A Pállya Celsztin-pályázatokat rendszeresen értékelő zsűrielnök utalt arra, hogy az alkotások befogadása, majd a díjazás kialakítása szép és megtisztelő munka volt ezúttal is. Ugyanakkor az objektív értékítélet mellett a szubjektívnek is jelen kellátogató elé. A zsűri által odaítélt díjak alkotói az önkormányzat díjait dr. Derce Tamás polgármestertől vették át. Zárszóként Zsigmond Attila nemcsak az alkotóknak mondott köszönetét, hanem Újpest önkormányzatának is a mecénási szerep felvállalásért, amellyel a kortárs alkotókat segíti. - B. K. Zsigmond Attila zsűrielnök, a díjazott alkotók: a különdíjas Somos Zsuzsa, továbbá Bertalan Tivadar, Dobos Éva és Sebők Alajos ■ -CV;