Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-09-03 / 32-33. szám

I 1 ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 32-33. SZÁM, 2010. szeptember 3. Újpesti VáfOSnapok ÚjPESTÉRT-DÍJASOK A díjátadó ünnepség az Újpestért-díjak átadásá­val folytatódott. Újpestért-díjban részesült Báncs Ferenc vállalkozó, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Újpesti Tagcsoportjának elnökségi tagja, aki 1968-ban kezdett dolgozni az élelmiszer­kereskedelemben. Volt eladó, boltvezető-helyet­tes, majd boltvezető. 1984-ben került városunk­ba, a piacra. A vállalkozása sikeres működésének biztosításán túl fő feladatának tekinti és tekintet­te a kereskedelmi munka népszerűsítését, a keres­kedők továbbképzését, valamint az Újpesti Piac és Vásárcsarnok dolgozóinak érdekképviseletének ellátását. Ezért vállalt az újpesti Kereskedelmi és Iparkamara újpesti tagcsoportjának elnökségé­ben munkát. A BETEG EMBEREK SZOLGÁLATÁBAN Újpestért-díjban részesült Dr. Fellegi Béla, nyugál­lományú tiszti főorvos, akit Újpest-szerte sokat is­mernek és szeretnek. Közel fél évszázadon keresz­tül, egész munkássága alatt Újpest közegészség- ügyét és a beteg embereket szolgálta. 1965-ben első munkahelyeként a Károlyi Sán­dor Kórház sebészeti osztályára került, ahol vé­gigjárta a szokásos lépcsőfokokat. 1991-ben új, vonzó feladat megvalósításába kezdett. Egy új közegészségügyi szervezet volt kialakulóban, amelynek felépítése, megszervezése és bevezeté­se komoly erőpróbát jelentett. Ezért vállalta el a tisztifőorvos kinevezést, kamatoztatva az addig megszerzett tudását és kórházi gyakorlatát. Tisztifőorvosként kiemelt figyelmet fordított a gyermekélelmezés helyzetére és a piaci élelmi­szerforgalom higiéniás követelményeire. Nagy fontosságot tulajdonított és módszerként alkal­mazta a megelőzést. Közvetlensége, segítőkész­sége, szakmai hozzáértése nagyon sok beteg, vagy valamely egészségügyi problémával küzdő embert segített át élete kritikus, vagy válságos korszakán. SZŰRŐVIZSGÁLATOKKAL AZ EGÉSZSÉGÉRT Újpestért-díjban részesült Dr. Ihász Judit bőrgyó- gyász-kozmetológus, klinikai onkológus, aki szin­tén a Károlyi Sándor Kórházban kezdete hivatását 1982-ben, mint bőrgyógyász. Immár 25 éve él és dolgozik Újpesten. 1998-ig az Újpesti Kórház és Rendelőintézet bőrgyógyászati rendelőjében gyó­gyította a hozzá fordulókat. 1998-tól magánor­vosként dolgozik Újpest központjában. Szlogenje: „a legjobb gyógyítás a megelőzés". Fontos teen­dőnek tartja, hogy megfelelő kampányokkal fel­hívja a lakosság figyelmét mind a megelőzés, mind a szűrővizsgálatok fontosságára. Ezért tart ingyenes szűrővizsgálatokat immár tíz éve az Új­pesti Városnapokon. Hírneve túlmutat Újpesten, határainkon túlról is számos beteg felkeresi. Szak­mai tudása, tapasztalata és emberi hozzáállása ki­váló orvossá teszi. PÉLDÁT MUTAT TANÍTVÁNYAINAK programokat, bemutatókat. Kiemelt figyelmet for­dított mindig Újpest történetének, társadalmi fej­lődésének bemutatására. Pedagógiai és emberi hit­vallásában központi helyet foglal el a társadalmi fe­lelősség, az esélyegyenlőség és a tolerancia. Eszerint él, ezzel mutat példát tanítványainak. ELKÖTELEZETT VÁROSVÉDŐ Újpestért díjban részesült Dr. Kovács Ivánná Jurcsek Margit, az Újpesti Városvédő Egyesület el­nöke, aki régi újpesti családból származik. Édes­anyja családja az első letelepedők közé tartozott. Felmenői között volt városi tisztviselő, több, váro­sunkért önzetlenül tevékenykedő polgár. Kora gyermekkorától a tanítás, a nevelés vonzotta. Újpestért-díjban részesült Kissné Szkok Mária, a Bródy Imre Oktatási Központ igazgatóhelyettese, aki húsz éve dolgozik jelenlegi munkahelyén. Napi pedagógusi, igazgatóhelyettesi tevékenysége mel­lett folyamatosan részt vett az újpesti pedagógiai munkában. Tervezett és szervezett neveléselméleti-Ezért végezte el az óvónőképzőt, majd a tanár­képzőt és szerzett gyógypedagógiai végzettséget. 45 éven át - nyugdíjba Vonulásáig - a Venetiáner utcai gyógypedagógiai iskolában nevelte nagy szeretettel és türelemmel a gyermekeket. Nyugál­lományba vonulása után az Újpesti Helytörténeti------►

Next

/
Oldalképek
Tartalom