Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-09-03 / 32-33. szám

Közélet Közlemény Dr. Derce Tamás polgármester kérésére jelentetjük meg az al­polgármestereknek írt levelét. „Dr. Trippont Norbert alpolgármester Bélán Beatrix alpolgármester Nagy István alpolgármester Az elmúlt napokban azt kellett tapasztalnom, hogy egyes tisztségviselők az egy hónap múlva sorra kerülő önkormányzati választáson felhe- vülve oly módon folytatnak kampányt, amely egyrészt kimeríti pozíciójuknak helyzeti előnyé­ből fakadó inkorrekt magatartás fogalmát, más­részt pedig önmaguk reklámozására, fényezésé­re jelenítik meg az állampolgárok előtt mind­azon erőfeszítéseket, melyeket az Önkormány­zat Újpest városának szolgálatában tesz. Testületi ülésen Újpest önkormányzatának képviselő-testülete augusztus 17-én rendkívüli ülést tartott a vá­rosháza dísztermében. Dr. Derce Tamás polgármester a napirend elfo­gadása után terjesztette testület elé az első pontot egyes változtatási tilalmat elrendelő önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről. A testület 18 igen, 1 nem szavazattal fogadta el az előterjesztést. A 2. napirendi pont előterjesztés volt ingatlanok tulajdonjogának a fővárosi önkormányzattól törté­nő átvétele tárgyában, melyet ugyancsak Derce Ta­más nyújtott be. Az előterjesztésben az egykori szülőotthon, a Jókai utcai gyermekorvosi rendelő és a Fóti úti tüdőszűrő állomás térítésmentes átvé­tele szerepelt, melyeket Újpest városfejlesztési cé­lokra, illetve óvodabővítésre hasznosítana. A két önkormányzat között viszont ehhez ajándékozási szerződést kell kötni. A testület az előterjesztést 21 - igen és 1 tartózkodó szavazattal fogadta el. 22 igen­szavazattal fogadta el a testület dr. Vitáris Edit jegy­ző előterjesztését az önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010-es választásához kapcsolódó­an a szavazatszámláló bizottság választott tagjai­nak, póttagjainak megválasztásáról. Vita nélkül, 19 igennel fogadták el dr. Trippon Nor­bert alpolgármester előterjesztését az Üzletutca programhoz kapcsolódó tanulmányok elkészítése tárgyában indított közbeszerzési eljárás lezárásáról. Az 5. napirendi pontot önkormányzati intézmé­nyek nevelési-pedagógiai programjának jóváhagyá­Erre tekintettel a mai nappal úgy rendelke­zem, hogy valamennyi alpolgármester - Bélán Beatrix, Nagy István és dr. Trippon Norbert al­polgármesterek - hatáskörét megvonom, ami magában foglalja természetszerűleg az aláírási jogot is. Ugyanakkor ezen rendelkezésem nem érinti az egyes alpolgármestereknek az önkor­mányzat által biztosított infrastruktúra szolgál­tatását. Ezen intézkedésemre továbbá azért is került sor, hogy minden egyes induló magánszemély, párt és szervezet objektiven tudja magát a vá­lasztáson megmutatni és senki ne élvezzen mással szemben előnyt azért, mert bármilyen státuszt tölt be az önkormányzatnál. Újpest, 2010. augusztus 26.- DR. DERCE TAMÁS polgármester" A hatáskör megvonását sérelmezve dr Trippon Norbert és Bélán Beatrix MSZP-s al­polgármesterek augusztus 26-án benyújtot­ták lemondásukat. sáról - Bélán Beatrix terjesztette elő, melyet a testü­let 22 igennel fogadott el. Ezt követően Nagy István alpolgármester 3 elő­terjesztését fogadták el a képviselők: a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevé­teléről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet módosítását, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetési díjról szóló rendelet megalkotását, és a IX. kerület önkormány­zatával 2009. október 8-án, sajátos nevelési igényű gyermekek bölcsődei elhelyezésére kötött ellátási szerződés megszűntetését. Az egyebek napirendi pontban ugyancsak Nagy István alpolgármester tett javaslatot a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül egy tár­sadalmi integrációs programban való részvételre, melyet a testület egyhangúlag támogatott. Egyhangú igennel módosították a képviselők a bölcsődei központ áthelyezése miatt annak alapító okiratát. Bélán Beatrix alpolgármester kérte a tes­tület támogatását a szakbizottsági döntés megerő­sítésére egy alapítvány Civil Alapból történő támo­gatására, melyet a képviselők egyhangú igennel el is fogadtak. Újabb előterjesztésként dr. Trippon Norbert al­polgármester tájékoztatta a testületet arról, hogy piacvezetői álláshelyre a pályázat ismét sikertelenül zárult. A testület egyhangú igennel döntött annak újbóli kiírásáról. Az ülés további része - a szociális támogatások­kal kapcsolatos fellebezések előterjesztésével - zártkörűen folytatódott. - P. - B. A KÖZELET HÍREI # FOGADÓÓRA Dr. Hollósi Antal országgyűlési kép­viselő 2010. szeptember 7-én kedden 17-18 óráig tart fogadóórát. Helyszín: Fidesz Iroda (1042 Budapest, Árpád út 56.) Bejelent­kezés a 369-09-05 telefonszámon. www.ujpestifidesz.hu Tisztelt Újpesti Szimpatizánsaink! Pajor Tibor önkormányzati képviselő fogadóóráját minden hónap első hét­főjén tartja, 18 órától a Jobbik-irodájában. Iro­dánk minden pénteken, 17 és 18 óra között tart nyitva. Kérjük Önöket, vegyék fel velünk a kapcsolatot, hogy minél hatékonyabban mű­ködhessünk együtt! Címünk: 1046 Bp., Szent László tér 7. Tel: 06-30-561-9022. Szeptember 6-tól Szalma Botond kg (KDNP) fogadóórája a szokásos rend- ben működik, minden hónap első hét­főjén 18 órától 19 óráig a KDNP helyiségében. Templom u. 4. Nyári szünet miatt az MSZP Újpesti- ™ Káposztásmegyeri Szervezet Ingyenes jogsegély szolgálatának következő időpontja 2010. szeptember 6. Bejelentkezni 2010. szeptember 1-től 14-17 óra között a 369-4205-ös telefonszámon lehet! www.mszpujpest.hu ■ AZ ÚJPESTÉRT EGYESÜLET KÉPVISELŐINEK FOGADÓÓRÁJA Dr. Kató Balázs minden hónap máso­dik csütörtök 17-18 óra között. Helyszín: Munkásotthon utca 18. (Újpestért Egyesület helyisége). Dr. Dabous Fayez minden hónap második csütörtök 17-18 óra között. Helyszín: Munkásotthon utca 18. FOGADÓÓRA Boruzs András egyéni képviselő tájékoztatja a tisztelt megyerieket és székesdűlőieket, hogy (az önkormányzati választások előtt utolsó alkalom­mal) szeptember 6-án 16.30 órától lakossági fo­gadóórát tart a Megyeri Úti Általános Iskolában. AZ OLVASÓ FIGYELMÉBE! Az önkormányzati választások jelöltállításának határideje szeptember 3-án, lapunk nyomdai megjelenésének napján zá­rul. Következő, szeptember 10-én megjelenő lapszámunkban a Helyi Választási Iroda tájékoztatása alapján adjuk közre az ön- kormányzati választásokon induló, nyilvántartásba vett pol­gármesterjelöltek és képviselőjelöltek névsorát. ÚJPESTI NAPLÓ Kiadó: Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. «Ügyvezető igazgató: Baksáné Toldi Katalin • Szerkesztőségvezető: Bangha Katalin «Szerkesztő: Ádám Tamás, Kubát Júlia • Olvasószerkesztő: Török Monika • Fotó: Horváth Dávid «Titkárságvezető: Szerencsi Csilla «Szerkesztőség: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Bp., Tavasz utca 4., I. em. Telefon: 785-0366, fax: 785-0466, e-mail: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu • Lapterv, nyomdai előkészítés: K8 «Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda, www.ringier.hu «Terjeszti: DM Hungary Kft., Tel.: 885-5337 • Print ISSN: 2061-7283 • Online ISSN: 2061-7291 •Megjelenik minden héten 48 000példányban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom