Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-08-23 / 31. szám
I ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM, 2010. augusztus 23. Múltidéző Hajdanoló 24.- Jolsvai András rovata Örvényben- Mi lesz belőled, utcagyerek?! - még az intonációja is a fülembe cseng ennek a mondatnak évtizedek múltán: nagyanyám mindannyiszor ugyanabban a tragikai hangfekvésben szögezte nekem, ha (felfogása szerint) valami rossz fát tettem a tűzre. Ez volt a legnagyobb fenyegetés, mely gyermekkoromban elhangzott, annál szörnyűbb dolgot elképzelni se lehetett, minthogy az emberből, ha nem vigyáz, utcagyerek lesz, s mint ilyen, végleg elveszik az emberiség számára. Ám bármilyen nyilvánvaló volt, hogy az emberiség e két része között sosem lehet átjárás, s ha valaki egyszer utcagyerekké züllik, onnan többé nincs felemelkedés, ugyanakkor könnyen zavarba lehetett volna hozni azzal a kérdéssel, hogy mégis, miben lehetne meghatározni pontosan a különbséget. Merthogy látszólag mindannyian utcagyerekek voltunk, naphosszat ott lógtunk az utcán és a grundokon, és csak a leghatározottabb sötétedés volt képes hazazavarni bennünket. Ha nagyon sarokba szorítanának, egyetlen különbséget tudnék felsorolni, mely köztünk és az utcagyerekek között feszült, hogy tudniillik mi nem fürödtünk a Dunában (csak szerettünk volna), ők meg igen. Akkor most ideje pontosítanunk. Természetesen mindannyian fürödtünk a Dunában eleget, Zebegényben vagy Leányfalun, Dunabogdányban, Ráckevén vagy Dömsödön - ezeken a partokon másodlagos kényelmű kiépített strandok (homok vagy kavics borította föveny, öltözőkabin, lán- gossütő volt, de zuhany nem) várták a fürdőző közönséget, és az élt is a lehetőséggel. Melegebb nyári napokon csak úgy forrott a víz a sok strandoló körül végig az összes Duna-ágban. Csak Pesten nem volt már fürödhető állapotban a folyó. És még ezt a szép mondatot is finomítanunk kell némileg. Egészen pontosan úgy kell mondanunk, a pesti oldalon nem volt az. Hogy miképpen lehet tisztább a víz Budán, mint Pesten, erre nézve tényleg ne tőlem kérjenek magyarázatot, mindenesetre így volt: odaát, a pünkösdfürdői Tungsram-üdülő előtt a hatvanas években még vízbe vetette magát boldog-boldogtalan (előbbiek aztán ki is jöttek a vízből), igaz, a többség inkább már csak evezett. Akkor most menjünk vissza a kiindulópontunkhoz, és ismételjük meg: a Dunában már csak az utcagyerekek fürödtek akkoriban. Mégpedig éppen ott, a Tungsram-strand kerítésén kívül, ahol a legtöbben láthatták őket. Az átkelőhajó utasai, a sétálók, a csónakház látogatói és legfőképpen a nagyérdemű strandközönség. Az utcagyerekek vagy egy tucatnyian voltak, sötétbarnára sült bőrt és fekete glottnadrágot viseltek, volt velük néhány használaton kívüli te- herautógumi-belső, és remekül érezték magukat. Hatalmas fejeseket ugráltak a vízbe nyúló fűzfák ágairól meg a csónakház forró tetejéről, messzire beúsztak a Dunába vagy snapszeroztak a parton, jókedvűen integettek az uszályoknak és a szájukba illesztett ujjak segítségével fütyültek a csinos lányokra (helyesen: a lányok után). Mi, nem-utcagyerekek, a lámpagyári strand kerítése mögül csodáltunk az utcagyerekek merészségét, figyeltük kunsztjaikat, irigyeltük és féltük őket. De persze eszünkbe se jutott, hogy csatlakozhatnánk hozzájuk. A strand a nagymedence mellett egy töltésben végződött, annak oldalában napoztak a magányra vágyók (a másik, medence felöli oldalán egy tribün volt, azon mindig nagy volt a tülekedés), a töltés egy gépházban végződött, annak lapos tetejére egy lábtengópálya volt felfestve, ott voltam érdekelt jobbára. (Ez tudniillik a kutyaütők pályája volt, a menők lent, a vizilabdamedence mellett űzték ezt a sportot.) Az volt a baja, hogy a magaslati helyszín miatt egy rossz mozdulat után könnyen a kerítésen túl találta magát a labda. Aminek mindenféle macera lett az eredménye. (Szerezni valami utcagyereket, aki visszadobja, például.) Egy felejthetetlen szerdai napon lejött a V. Nagy doktor fia (nekünk csak V. Kicsi), és lehozta a bőrfociját: rögtön tudtam, hogy ebből baj lesz. Baj is lett. Egy nagyobb emelésem után a labda a Dunában landolt, és mire felnéztem, ott landoltam én is. A víz meglepően kellemes volt, a labda se volt messze, néhány karcsapás, gondoltam, és ott vagyok. A többire nem emlékszem. Azt mondják, több mint egy perc múlva dobott föl az örvény, és hosszú időbe telt, mire az utcagyerekek kihúztak a partra, és magamhoz térítettek. Este persze azt válaszoltam nagyanyám kérdésére, hogy semmi érdekes nem történt egész nap, de amikor a Filó bácsi megkérdezte másnap, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek, büszkén rávágtam, hogy utcagyerek.-JOLSVAI ANDRÁS Bezárták a siófokiakat, amíg elvonult a lila armada Bezárták a siófoki drukkereket a stadionba a lefújás után - így kívánta elkerülni a rendőrség, hogy összekeveredjenek az elvonuló népes és hangos, petárdázó újpesti drukkerhaddal. E lképesztő rendőri készültség előzte meg a szombat esti Siófok-Újpest futballderbit. Mondani sem kell, kiemelt kockázatú rendezvénynek minősült a fanatikus lila tábor érkezése miatt, ám még így is szokatlan volt az erődemonstráció lovakkal, s a tömegtüntetésekről ismerős pajzsos bevetési egységekkel. Sorfaluk tagjainak vigyázó szeme közepette vonulhattak stadionba be és stadionból ki az újpesti hívek (hatezer néző lehetett a lelátón, s legalább egyharma- duk tartozhatott a vendégek táborához). A meccs alatt semmiféle balhé nem tört ki, a lefújás után aztán jöhetett az újabb rendőri felvonulás. A stadion hangosanbeszélője előzőleg megkérte a siófoki szurkolókat, hogy a lefújás után maradjanak a helyükön, mert az elsőbbség a vendégdrukkereké; csak miután ők elvonultak, akkor mehetnek haza, hangzott az intelem. Mivel ilyet még eddig nem tapasztaltak, sokan nem vették ezt komolyan, márpedig a kijáratoknál szembesülniük kellett vele: zárt kapuk, marcona biztonsági emberek. Ez a megoldás különösen a Fő utcai oldalon bizonyult kockázatosnak, hiszen kívül éppen a kerítés alatt vonultak a lila fanok, valaki közülük petárdát hajított a kerítésen belülre, szerencsére azonban senki sem sérült meg, csak kisebbfajta pánik tört ki, majd pár perc múlva feszültségoldóként a kapuk is kinyíltak. Rendőrök sorfala között érte el az armada a vasútállomást, persze, nem mindenki ült vonatra, számos lila sálas a Balaton-part felé vette az irányt. Ha azt hitték, erre nem voltak felkészülve az egyenruhások, akkor tévedtek: a pajzsos, rohamsisakos egység addigra már a Jókai-park és a Petőfi sétány között sorakozott föl. forrás: www.sonline.hu