Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-08-23 / 31. szám
1 ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM, 2010. augusztus 23. Interjú szavaztak nekem bizalmat további négy választás során.- Lehet-e az összetartozás erősítését mai példával is alátámasztani?- Egyik nap egy szülő állított meg az utcán, és elmondta, nem ért egyet azzal a döntésünkkel, hogy szeptemberi tankönyvtámogatásunk csak azoknak a diákoknak szól, akik újpesti lakóhellyel rendelkeznek. Régen minden újpesti iskolás részesülhetett a jóból, érvelt. Ez így igaz, csak akkor, 8-10 évvel ezelőtt más gazdasági körülmények között döntött a tankönyvek árának átvállalásáról önkormányzatunk. Az osztályban sem volt ezért téma, ki az újpesti lakos, ki nem, mindenki megkapta az ingyenes vagy támogatott tankönyveket. Most a gazdasági környezet, a költségvetés is más lehetőségeket kínált, eljutottunk odáig, hogy az önkormányzat csak annak a diáknak tudja ilyen módon támogatni tanulmányait, aki itt is lakik. Akiknek a szülei itt szembesülnek a terhekkel, nevezetesen itt fizetnek adót. Hiszen az adófizetők pénzét használjuk erre éppúgy, mint az iskolák fenntartására is. A döntésünk során kétségtelenül nagyobb értéket képvisel a szülőváros, vagyis Újpest. Ez az összetartozás, az összetartás erejét is példázhatja. Miközben kétségtelenül büszkék vagyunk arra, hogy kiváltképpen a középiskoláink által nyújtott oktatási kínálat vonzó, és a továbbtanulás reményével is szolgál a városrész határain túl élő családoknak is.- Talán a családi példa is eredményes lehet: nem- csak lakóhely lehet Újpest, hanem az érzelmi húrok is megpendithetők.- Bízzunk benne, még akkor is, ha a kötődés másként alakul ki, mélyül el azokban a családokban akiknek a felmenőik nem idevalósiak, vagy a múlt sem érinti meg őket. Amikor a fiatalok az iskolákban Széchenyi István korában időzve a reformkori megújulást veszik sorra, kell, hogy találkozzanak és megragadja őket a kor Újpest számára jelentőségteljes személye: Károlyi István gróf, aki alapító oklevelében az Újmegyernek nevezett településről szólva olyan szabadságjogokat nyújtott, amelyek nyomán lehetőséget kaptak a letelepülők, így leszármazottaik is arra, hogy településünk ne csak egy legyen a térképen, hanem néhány nemzedék elteltével az ország legjei között jegyzett városává váljon. A nagyközség és a város sokat tudott adni lakóinak, de ma is hiszem, ez kétirányú kapcsolat kell legyen. Olvasmánynak is felemelő, amint gróf Károlyi György fiának írt végrendeletében arról tesz említést, hogy sohase feledje, a hazának mivel tartozik. Szellemiségben és anyagiakban egyaránt. Vagy utaljunk a bőrgyáros Wolfnerekre, akik egy későbbi korban érezték úgy, hogy vagyonuk kötelezettséget jelent, akiktől kapták, azok felé visszafordítandó egy része. Manapság, amikor az ország nehéz helyzete abban nyilvánul meg, hogy vagyoni szempontból is kettészakadt - nemcsak vélt vagy valós ideológiák mentén -, erre is gondolunk kell. Óriási ebben a politikusok felelőssége is, azoké is, akik a leendő testületben foglalnak majd helyet.- Húsz évvel ezelőtt a rendszerváltozás sorozatos lehetőségeket nyitott meg a helyi politika formálói előtt is. Rengeteg önkormányzati határozat, rendelet született, amelyek nélkül Újpest sem létezhetett. Ön miként emlékszik erre az időszakra?- Napokig beszélhetnénk erről, de csak néhány gondolatot említek. Kétségtelen tény, hogy Újpest egyfelől visszatalálhatott korábbi önmagához, a megalkotott rendeletek, jogszabályok az önkormányzatiság, az élet szabályait jelentették akkor. Ráadásul az újpestiek külsőségekben is hagyományőrzők maradtak, újraalkottuk és használtuk a címert, a zászlót. Alapított az önkormányzat több olyan díjat, elismerést, amellyel kifejezhette főhajtását a várost és a népét szolgálók megbecsülése iránt. De óhatatlan a kérdés ennyi év távlatából, hogy előbbre jutottunk-e minden kérdésben, tudtunk-e élni a lehetőségeinkkel. Úgy gondolom, a rendszerváltozás tragédiája, hogy a döntések kompromisszumok sorozataként formálódtak. Miközben új történelmi lehetőség előtt álltunk, korlátoztuk saját lehetőségeinket. Az önkormányzatiság 20 évét végig az jellemezte, hogy több ciklusban vitázunk arról, mely önkormányzatnak mi a hatásköre. Nem tudtunk megegyezni például arról, hogy az utak fenntartója miért a főváros, vagy miért a kerület. Vagy igencsak visszás, hogy a tömegközlekedésnek számító autóbusz nyomvonalának fenntartása miért a főváros hatásköre, miközben a szintén tömegeket szállító, ámbár kötött pályán haladó villamos útja már más megítélés alá esik.- Voltak elszalasztott lehetőségek is?- Biztos vagyok abban: több volt a pozitívum, igyekeztünk megragadni minden lehetőséget. Újjáépült a galéria, a színház épülete, épültek önkormányzati bérlakások, fecskeház, pótoltunk eldóze- rolt és lebontott szobrokat, emeltünk meggyőződésünk nyomán újakat. A teljes leltár összeállítása most nem feladatom. Mégis úgy érzem, elszalasztott lehetőség az önkormányzati rendőrség létrehozása, erőnkből csak a rendőrség támogatására futotta. De ez sem tudta, tudja biztosítani, hogy több rendőr legyen az utcán. Elborzasztó, de igaz mai történet, hogy az Óceánárok utcában háromszor loptak már el éjszaka 350 méter hosszú kábelt. A rendőrjárőr éjszaka csak egyszer tud végigmenni ezen az útvonalon. Megosztotta a véleményeket az a kérdés, legyen-e Újpest ismét önálló város. Miközben a költségvetésünk többszöröse lenne a mainak a főváros és a kormány által leosztott, saját bevételeinkkel megemelt összegnek, tudomásul kellett vennünk, hogy változnak az idők, az itt élők zöme nem szeretne „vidéki" lakos lenni, ragaszkodik a fővárosi léthez. Igaz, az élet fintora, hogy a jobb levegő, a kényelmesebb életkörülmények érdekében sokan az agglomerációba, Fótra, Dunakeszire, Veresegyházára költöztek. Újpest nagy lehetőséget szalasztott el, amikor kicsinyes pártérdekek nyomán egy egyetemi campus ideköltözésére mondott nemet. Hiszen egy városrésznek nemcsak anyagi javakra, hanem szellemi pezsgésre, fiatalokra is szüksége van. Dolgozik még bennünk az is, hogy továbbra is vannak ki nem beszélt közös dolgaink. A rendszerváltozás előtti 40 év, és az azt követő 20 év, azaz már 60 év sérelmei nyomnak bennünket. Az elmúlt 20 évben 70 000 munkahely szűnt meg.- Mit tart a következő időszak meg nem kerülhető feladatának?- Ebben a ciklusban kiváltképpen sokszor emeltük fel a szavunkat a metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása érdekében. Talán az új fővárosi vezetés ebben az újpestinek partnere lesz. Javítani kell az életkörülményeket, az iskolák ellátottságát, az egészségügyet és a közlekedést., az úthálózatot. Miközben örülök a Főtér állapotának, látom, hogy az Aschner Lipót tér és környéke siralmas állapotban van, a Görgey út is, de ha a városközpontra, a metrókijáratára vetünk egy pillantást, sem lehetünk elégedettek. Sajnos, a feladatok zöme továbbra is pénzfüggő, hiszen a tenni akarás Újpesten megvolt. Az eltelt 8 év a rendszerváltozást követő 20 esztendő legsötétebb időszaka volt. Végh Antal mondta egykoron: olyan az ország focija, mint a társadalma. Tökéletesen igaza volt. Nem segített Kovács László sokat idézett mondása sem, hogy „merjünk kicsik lenni"... Miközben az ország tragédiája, hogy Trianon óta folyamatosan gazdasági váltságban van, sikerült az embereket lelkileg is megnyomorítani, elvenni tőlük azokat a célokat, amelyekért érdemes élni, olykor küzdeni. Közép-Európában még mindig egy torz, szegény és kiszolgáltatott nemzet vagyunk.- Az interjút azzal kezdtük, hogy ez az utolsó alkalom, amikor polgármesterként megnyilatkozásra kész. A búcsúzó cikkben elkerülhetetlen a kérdés: mennyire várja az októbert?- Még nem csomagolok, bár Deák Ferenc fotóját, amellyel dr. Somos András ajándékozott meg, otthonról hoztam be évekkel ezelőtt az irodámba, a • hivatal felújítását jelző klímaszerelést, ablakcserét követő festés után már nem tettem vissza a falra. Dolgozom. A költözés majd az átadást, átvételt követően esedékes. Gondolatban természetesen foglalkoztat ez is. Gyakran jut eszembe az a 20 évvel ezelőtti nap, amikor Fekete János tanácselnök volt a „hivatal kulcsát" átadó, én pedig az átvevő. Rendben ment minden. Majd bejött az ajtón Grasné Erzsiké, a tikárság vezetője, aki annyit mondott: most elmegyek. Jó, mondtam, és várom visz- sza. Arra gondoltam ebédért megy. Nem értettük egymást. Azután kiderült, Erzsiké messzebb ment volna, el a hivatalból, mert azt hitte, az új polgár- mester mást hoz magával. Akik ismernek bennünket, tudják a történet végét, Erzsiké maradt, és húsz éven át volt a munkatársam. Mint ahogyan sokan mások is ennyi, vagy rövidebb ideig, akiknek a nevét - nézzék el nekem - most nem említem külön-külön. Szeretném remélni, hogy a hivatal új tisztségviselői meggyőződnek majd a város lakosságáért dolgozók szakmai tudásáról és arról a jó értelemben vett szolgálatról, amely a siker (egyik) záloga.- BANGHA KATALIN
