Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-08-23 / 31. szám
Interjú Derce Tamás még nem csomagol, de... ...polgármesterként utolsó interjúját adta az Újpesti Naplónak. Az önkormányzati választások kampányában már nem kíván megszólalni. A záró beszélgetés sem afféle leltár, a pozitívumok és a hibák felsorolása, hanem gondolatok, érzések csokra - az Újpest utóbbi húsz évét meghatározó, távozásra készülő politikustól.- Ön nem szeretne részt venni a hely- hatósági választás kampányban, miközben a jelöltek többsége - pártállástól függetlenül - megnyilatkozásaiban a közös munkára utalva a Derce- i utat, hagyományokat említi, ápolni kívánják ápolni, folytatni, ezzel a folyamatosságra utal.- Nagyon örülök, ha a választásokon egymással küzdő jelöltek úgy gondolják, történt az elmúlt 20 évben olyan, ami nem elsöprésre, hanem említésre vagy folytatásra méltó. Szeretném remélni, nemcsak a kampány hevében mondanak, írnak le ilyen gondolatokat. Jómagam nem kívánok megszólalni a politikai küzdelemben, ezért nem adok több interjút sem. Természetesen nyomon követem az eseményeket, és véleményem is van róla. A kommentálásban azonban csak addig mentem el, hogy nyilatkozatban szögeztem le: csak és kizárólag az Újpestért Egyesület jelöltjeit támogatom. És arról is fogok szólni, mely polgármesterjelöltet támogatom.- Sokan állítják: az Ön távozásával új korszak kezdődik Újpesten, amelyben a jó és a rossz egyaránt benne lehet.- A húsz év nagyon hosszú idő, kívülről szemlélve a dolgokat és belülről átélve is. Nekem ez utóbbi jutott. Egyre többet jut eszembe az általam példaképnek tartott politikus, Deák Ferenc, aki megfogalmazta, hogy amiről a nemzet önként lemond, azt már nem tudja többé visszaszerezni. Többé nincs visszaút. A kiegyezés korának bölcs meglátása korunkban is érvényes, sőt megkockáztatom: örökérvényű, amelyet egy városvezetőnek is tudnia, ismernie, alkalmaznia kell. Polgármesterként sikerült megőriznem a személyiségjegyeimet, erről ismernek az újpestiek is. Nekem nem volt polgármesteri és civil arcom. Nem szerepet játszottam. Engem bárki megkereshetett az irodámban, megállíthatott az utcán, beszélgethettünk. A polgármesterség életformát jelentett, örökös szolgálatot. A hétköznapok menetét a hivatali tennivalók jelentették, továbbá a bizottsági és a testületi ülések esténként kezdődő ritmusa adták. A hétvégékre, ünnepnapokra jutottak azok a találkozók, amelyeken kedves kötelességként vettem részt a meghívásoknak eleget téve. A polgármesterség azzal a lehetőséggel ruházott fel, hogy sok emberen tudtam segíteni. Nyilván én így szocializálódtam, a családi példa ezt mutatta, fiatal felnőttként is igényeltem a szüleim közelségét, érdekelt régi korok és Újpest történelme egyaránt. A 100-120 évvel ezelőtti közgyűlési jegyzőkönyveket is azért lapozgattam, mert foglalkoztatott azok élete, akik előttünk már koptatták az utcákat. A polgármester-jelöltek egytől egyig fiatal emberek, akik más ideáktól övezve és más értékrend alapján nőttek fel. Nem ettől lesz jó vagy rossz az új ciklus. Az együtt munkálkodás hozhat jót. Korábban is mondtam, és komolyan is gondolom, az újpestiek által megválasztandó polgármester számíthat majd a támogatásomra.- Lehet-e a mai világban, amikor minden a pillanatnyi érdekek érvényesítésére, a "vedd el, szerezd megj" gyorsan tovaszálló pillanatának kihasználására ösztönöz, példamutató a mai hatvanasok értékrendje?- Talán vannak, lehetnek átmenthető dolgok, hiszen ez nem a generációs ellentétek problémaköre. Nekem Újpest mindenféle értelemben a családdal azonos fogalom. Most is azt érzem, városvezetőként nekem, mint „a család fejének", nagyon sok mindenben tanácsot kellett adnom, másokat meghallgatva kell döntenem, ki kell állnom a többiek érdekében. Nemrégiben éppen arról beszélgettünk az újság hasábjain a holokauszt áldozataira emlékezve, hogy nemcsak a város, a család több ezer ártatlan embere veszett oda, hanem elvesztettük azt a hitünket is, hogy a közösség megvédje, egyáltalán meg tudja védeni tagjait. Hála Istennek, a sors az elmúlt húsz évben nem tett próbára minket ennyire, nem kellett a gyakorlatban is megmutatni, mit tennénk ilyen drámai helyzetben. De a tanulság itt van, és kell is, hogy gondolkodásra késztessen bennünket, hiszen a hétköznapok apróbb teherpróbái is a védelem, az összetartás és összetartozás fontosságáról szólnak. Számomra a múltnak ez az üzenete azt is jelenti, hogy minél nagyobban gondolkodunk, annál személytelenebbek leszünk. Én tudatosan nem vállaltam posztot az országos politikában, maradhattam csak újpesti - politikusi értelemben is.- 1990-ben, a rendszerváltozást követően létrejött képviselő-testület alakuló ülésén levette zakója hajtókájáról az SZDSZ jelvényét.- Húsz év elteltével is úgy látom, azt akkor és ott meg kellett tennem. Sokan ezt teátrális lépésnek tartották. Én nem a külsőségekre adok. Belülről éreztem azt, hogy polgármesterként nem egyetlen párt - bár akkor sem csupán az SZDSZ támogatott, hanem az MDF is - embere vagyok. A rendszerváltozást követő első választáskor - ezt az újságot elolvasó fiatalok miatt tartom említésre méltónak, hiszen azóta felnőtt egy nemzedék - nem a nép választotta a polgármestert, hanem a választás eredményeként létrejövő képviselő- testület tagjai tették ezt. Akkor is komolyan vettem az eskümet, hogy Újpest legjavát szolgálom. Pártállástól függetlenül valamennyi, a közgyűlésbe bejutó párttal, szervezettel együtt kell működnöm, ha tetszik, ha nem. Volt persze, amikor nem tetszett. Azonban megtanultam, hogy a népet nem lehet leváltani, a nép szavaz. Más lapra tartozik, hogy az első polgármesteri ciklus végéhez közeledve kiléptem az SZDSZ-ből. Esetemben bebizonyosodott, hogy a választók nem pártszimpátia alapján
