Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-06-15 / 23. szám
Fotók: Harkai Péter, Horváth Dávid i ÚJ PESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM. 23. SZÁM, 2010. június 15. F ő t é r - m e g n y i t ó Káposztásig vihetne a metró Az új Főtérről és • • • n n a a jovorol Június 11-én az országos sajtó figyelmét irányította a megújult Főtérre dr. Derce Tamás Újpest polgármestere és dr. Trippon Norbert, a Főtérprogramért felelős alpolgármester. D r. Derce Tamás polgármester először arra utalt, egy város nem csak a jelenéből, hanem a múltjából is kell, hogy merítsen, építkezni tudjon. Az újpestiek őrzik és átörökíteni kívánják elődeik szellemiségét, legszűkebb pátriánk, Újpest szeretetét. Elődeinkhez méltó emléket hagyunk magunk után az új főtérrel, amely a városházával együtt mindig Újpest jelképe volt. Ma már nehéz elképzelni, hogy ezen a területen a városháza épült fel legutoljára. Újpest polgármestere köszönetét mondott a tervezőknek és a lebonyolítóknak, kiemelve - többek között - az erre az építkezésre az önkormányzat által létrehozott Főtér Kft., valamint dr. Trippon Norbert alpolgármester körültekintő munkáját. » Dr. Trippon Norbert, a Főtér-programért felelős alpolgármester szintén köszönetét mondott a munkában résztvevőknek. Budapest egyik, ha nem a legszebb főterének nevezte Újpest új ékességét, amely első ütemként a Városháza, az Egek Királynéja Főplébánia, a Városháza és a Református templom közötti területet, a Károlyi szobor környezetét és az Újpesti Piac és Vásár- csarnok egy részét formálta át. A sajtótájékoztató előadója szólt arról is: az újpestiek örömmel fogadták az építkezést és tetszéssel nyugtázták az elkészült főteret - ez derült ki abból a nemrégiben végzett közvélemény kutatásból, amelynek során a megkérdezettek véleményét dolgozták fel. Dr. Trippon Nobert utalt arra is, hogy a közvélemény-kutatásból kiderült: az újpestiek nemcsak a főtér újjászületésének örülnek, továbbra is várják, hogy a 3-as metró eljusson Káposztás- megyerig. Erre a fejlesztésre - ígérte az alpolgármester - már nemcsak ígéretet, garanciát is vár majd az önkormányzat az ősszel hivatalba lépő leendő főpolgármestertől - bármilyen pártállású városvezető is legyen. - B. K. Így épült... A Főtér beruházásával kapcsolatos főbb adatok:- bontott anyagok elszállítása: 7150 m3- gránit burkolat elhelyezése: 2550 m2- la linea térkőburkolat: 5390 m2 -mészkő burkolat: 2475 m2- porphyr burkolat: 2260 m2- egyéb térkő burkolat: 950 m2- zöld terület kialakítása: 3200 m2 Tisztelt újpesti polgárok! Az Új Főtér mindannyiunk örömére és szórakozására újult meg. Köszönjük a sok pozitív visz- szajelzést, azonban a negatívumok mellett sem szeretnénk szó nélkül elmenni. Többen jelezték, és mi is tapasztaltuk, hogy a téren fürdőruhában, vagy pelenkában, szinte strandtörülközővel fürdőznek a gyerekek. Megkérjük a tisztelt szülőket, annak érdekében, hogy a Főtér ne veszítse el eredeti rendeltetetését, ne közfürdőnek használják a szökőkutat, és ne engedjék gyermekeiket fürdőruhában „strandolni". Segítségüket és megértésüket előre is nagyon köszönjük, és kellemes időtöltést kívánunk mindenkinek a megújult Főtéren! Újpest Önkormányzata