Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-05-17 / 19. szám
Közélet Rendőrségi hírek ra lett figyelmes, hogy ketten is követik: egy nő és egy fiatal férfi. Megsza- porázta a lépteit, de nem járt sikerrel: a férfi utolérte és megkérdezte, merre van az István utca. Ezután le akarta tépni a nyakából a láncát, amit persze a hölgy nem akart hagyni. Dulakodás lett a vége, a lánc pedig a fiú kezében végezte, aki futva távozott. A nő nem futott, így őt sikerült a szomszédos építkezésről a helyszínre siető szolgálatkész segítőnek addig is visszatartania, míg a rendőrség megérkezett. A rendőri kérdésekre az elfogott hölgy nem tudott válaszolni, még arra az egyszerűre sem, hogy mi a címe az állítólagos testvérének, akit Újpesten akart meglátogatni. A tetthelyről lánccal elfutó férfi 170-175 cm magas, rövid barna hajú, barna szemű, farmer kabátot, bordó mellényt és sötét nadrágot viselt. kából a láncát. A sértett segítségért kezdett kiabálni, mire a járókelők a menekülő után vetették magukat és el is fogták. A férfi nem tagadta a tettét, a láncot is visszaadta - de a medálok a dulakodás közben eltűntek. Az anyagi kár még így sem elhanyagolható, közel 10 ezer forintnyi. DRÁGA SZOLGÁLTATÁS Május 4-én egy férfi azzal csöngetett be az egyik Rózsa utcai lakásba, hogy köszörűs. Az ott lakó megörült az ajánlatnak, átadott néhány kést, amelyeket kissé később vissza is kapott. A munkadíjat a köszörűsnek csak tízezressel tudta volna kifizetni, ám az nem tudott visszaadni. Nagylelkűen felajánlotta, hogy leszalad a boltba, felváltja és hozza a visszajá- rót. Innentől sejthető a történet vége: se a köszörűs, se a tízezres többé nem tért vissza. De a kések legalább élesek lettek - bár ennyiért talán egy házi élezőt is lehetett volna venni. UGROTT A MUNKABÉR Május 10-én két felügyelői beosztásban dolgozó férfi érkezett egy Csányi László utcai irodához, hogy ott átvegyék saját és kollegáik fizetését. Ám amikor a pénz átvételét követően az autójukhoz indultak, mindkettőjüket megtámadták. Az elkövetők ütöttek, majd egyikük kezéből kitépve a táskát, megszerezték a pénz egy részét. Ezt követően futásnak eredtek. A felügyelők egyike ugyan megpróbált utánuk futni, de gázspray-vel az arcába fújtak. Aki a táskát elvitte, kb. 190 cm magas, 110 kg, 30 év körüli, nagyon erős testalkatú, fehér bőrű, rövid hajú személy, aki fekete ruházatot viselt, társa 170-180 cm magas, erős testalkatú, 30 év körüli, fehér bőrű, kerek arcú személy, aki fekete ruházatot, valamint fekete baseball sapkát viselt. A keletkezett kár több mint kétmillió forint - amelyet aznap már nem kaptak meg a beosztottak. ISMÉT NYAKLÁNC Május 10-én gyanútlanul utazott egy hölgy a villamoson, majd leszállt. ArDE NEM MINDEN TÖRTÉNET ÉR VÉGET ILYEN VESZTESÉGGEL Május 8-án a Kemény G. utcában akadt dolga a rendőrségnek. Egy férfi a békésen sétálgató hölgyhöz lépett és egyszerűen kitépte a nyaJELENTKEZZENEK A TOVÁBBI KÁROSULTAK! Még februárban fogta el a rendőrség P. Györgyöt, aki kihallgatása során elmondta, hogy 10 éve dolgozik a „szakmában", és több alkalommal volt már eljárás elle- r ne. A módszere pof 4SI fonegyszerű: házjía * hozszállítást vállal. A k Elsősorban az idő■K- sebb korosztályt célozta meg. Az eljárás most azért folyik ellene, mert feltételezhetően elkövette a következőket: 2009. szeptember 15-én megjelent a Gárdi Jenő u. 16. szám alatt és az ott lakó idős hölggyel közölte, hogy ő az Auchan áruháztól érkezett, mivel az Auchan kártyáján keresztül kisorsolták és különböző műanyag háztartási eszközöket nyert. Mivel a sértett rendelkezett Auchan kártyával, ezt elhitte neki és átvett tőle egy késkészletet, kávéfőzőt, pohárkészletet, 3 részes ételhordót, tepsit, csepegtetőt, húsfogót és szalvétát. Közölte a hölggyel, hogy 20 0Ö0 Ft kiszállítási költséget kell fizetnie, annak ellenére, hogy az áruk összértéke az 5000 Ft-ot nem haladja meg. Többször megpróbált visszaélni Bangó Margit nevével is, de ezekben az esetekben nem járt sikerrel. A rendőrség kéri, hogy az eljárás megkönnyítése érdekében jelentkezzenek a 234-3400 telefonszámon azok, akiket hasonló módszerekkel rövidítettek meg. Hajdanoló 18.- Jolsvai András rovata Orgonaverseny Erkölcsi kérdésekről szólva annyit mondhatok jó szívvel, hogy nagy általánosságban belülmaradtunk a tíz- parancsolat és az úttörők tizenkét pontja által jól körülhatárolt mezsgyén, tiszteltük anyánkat és apánkat, idegen isteneket nem imádtunk, ahol tudtunk, segítettünk, és nem, vagy csak elenyésző mértékben paráználkodtunk. Egyetlen irányban léptük át határozottan a számunkra kijelölt határokat: loptunk ugyanis. Persze nem akármit és nem akármikor. Orgonát loptunk májusi esteken, ám ezt visszaesőként, előre megfontolt szándékkal és bűnszövetségben követtük el, és - mitagadás - örömünket leltük benne. Ezeken a friss, tavaszi napokon, amikor a természet városszerte ünneplőbe öltözött, és amikor hirtelen mi sem bírtunk elszabaduló energiáinkkal, amikor már kifociztuk, kibicikliztük és kisnúroztuk magunkat, amikor már erősen szürkült a Kossuth utcai játszótér felett, de amikor mégse akartuk még befejezni a napot, a májust, a gyerekkort, valaki csak annyit mondott, „menjünk orgonát lopni", és máris felragyogtak a szemek, pír gyúlt az arcokon, és szelíden cseperedő gyerekseregből egy szempillantás alatt elvetemült, gátlástalan bűnözővé vedlettünk át. Nem emlékszem már, hogy alakult ki az orgonalopás rítusa nálunk, de azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, mint annyi minden mást, ezt is örököltük a nagyobbaktól. Magam kilenc éves voltam, amikor Istvántelekről a Kossuth utcába költöztünk, azon a tavaszon már részt vettem e csoportos garázdaságban: emlékszem, csak kapkodtam a fejem, ahogy a többiek a Nagymézes egyetlen odavetett mondatára nyeregbe pattantak, és elviharzottak a Vécsey utca felé - szerencse, hogy a Kisli a Kölcsey utca sarkán elcsúszott valami alattomos szénporon (hogy kerül májusban szénpor az utcakőre? - teszik fel a kérdést, és méltán: vannak válaszok, amelyek meghaladják képességünket), és így sikerült utolérnem. Aztán már csak arra kellett vigyáznom, hogy ne veszítsem szem elől. Az orgonalopásnak, szigorúan véve, semmi értelme nem volt. Újpesten minden kertben hegyekben állottak az orgonabokrok, gyönyörűbbnél gyönyörűbb mind, lila, fehér meg cirmos, a háziasszony, ha akarta volna, se tudta volna leszedni és vázába tenni valamennyit. (De nem is akarta - szép volt az a saját helyén, a kertben.) Mindenesetre e néhány héten, amíg az orgona virágzott, minden lakásban roskadásig állott ez a virág, tele voltak vele a sírok a Megyeri temetőben, és jutott mindenkinek, aki csak Újpest felé járt vendégségben. Lopni tehát egyáltalán nem volt miért, mindannyiunk udvarában nőtt egy-két ilyen bokor, de ha a máséra vágytunk volna, elég lett volna bekopognunk az ajtón, mindenhol az lett volna a válasz, hogy „vigyetek, fiúk, amennyi tetszik, csak vigyázzatok, hogy töritek". Az orgonának egyáltalán nem is volt csereértéke, ily módon a lopásnak se célja, se értelme, hiszen a zsákmányolt virággal az égvilágon semmit nem tudtunk csinálni, haza nem vihettük, eladni nem lehetett, de még eldobni se nagyon: legtöbbször kivittük a játszótérre, és feldíszítettük vele a hintavasat - mintha pünkösdi kapu volna, úgy. De ezt is csak azért csináltuk, hogy ne kelljen bevallanunk magunk előtt az orgonalopás teljes értelmetlenségét. Mert - persze - a mélyrétegekben nem is volt az. Maga volt az izgalom, a kaland, a felnőtté válás. Kerítéseken hatoltunk át érte, kutyákkal marakodtunk, ágakkal karistoltuk fel gyenge bőrünket, házmesterek elől iszkoltunk, egyszóval a tilosban jártunk szügyig, és ennek (valljuk be) májusban mézédes íze tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy késhegyig menő harcot vívtunk az orgonakirályságért - azért, hogy kié a legszebb lopott orgonacsokor. Azt aztán le lehetett tenni az imádott leány ablaka alá. Ha szerencsénk volt, nem is az ő udvarukból származott.-JOLSVAI ANDRÁS
