Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-04-12 / 14. szám
Oktatás I ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM, 2010. április 12. Katasztrófavédelmből vizsgáztak A tavasz közeledtével ezúttal is megrendezte a kerületi katasztrófavédelmi ifjúsági versenyét a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság IV. kerületi Kirendeltsége. Az Tábor utcai napközis tábor területén április 8-án megtartott több órás versenyre rekord számú nevezés érkezett, a városrész általános iskolái tizennégy, a középiskolák tizenegy csapatot állítottak össze. A napközis tábor terülte ily módon forgószínpaddá vált, a 12 állomáshely, a feladatsorok jól szemléltették a verseny célját. Hogy a tanulók által a tangyan lehet homokzsákból árvízvédelmi töltést építeni. Speciális ismeretek alkalmazását kívánta az a gyakorlat, amelynek során veszélyes anyag azonosítását, kimenekítési csomag összeállítását, vízből mentést, tűzvédelmi feladatok egyikeként a gépjárműfecskendő berendezéseinek és tartozékainak felismerését kérték tőlük. A közlekedésbiztonsági, az általános katasztrófavédelmi jogszabályokat, tűzvédelmi és egészségügyi, környezetvédelmi témakörök feladatait tesztlappal mérték fel a szervezők. A mesterségesen kialakított labirintusban rála csapata, harmadik helyen az Újpesti Polgárokért Pv Egyesület végzett. A középiskolások mezőnyében az arany, az ezüst és a bronzérem a Babits Mihály Gimnázium csapatainak jutott az alábbi sorrendben: első helyezést: Babits csapat, 2. helyezés: Babits Ifjúsági Pv csapat, harmadik helyezés: Babits Katasztrófavédelmi csapat. A díjakat, a győzteseknek járó érmeket, serlegeket Zalasch Zsolt PV-parancsnok adta át és gratulált a szervezők nevében a résztvevőknek. Ahogy mondani szokták, a verseny nem jöhetett volna létre a támogatók nélkül: az újpesti önkormányzat mellett segítette a versenyt az Újpesti Gyermek- és év során elsajátított katasztrófavédelmi, egészség- ügyi és tűzvédelmi elméleti és gyakorlati ismereteket, felkészültségüket átfogóan felmérjék a szakemberek, elsősorban a gyakorlati alkalmazásra helyezték a hangsúlyt. Nem véletlenül, hiszen mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amelynek során például egészségügyi ismereteket kell alkalmaznia, sérüléseket, törést, ficamot kelljen ellátnia, vérzést csillapítania, vagy súlyosabb esetekben például újraélesztést elvégeznie. A diákok bemutatták, hodióirányítással riasztási jeleket ismertek fel. Egy- egy állomáson a honvédség szakemberei és az Újpesti Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület bemutató foglakozást tartott. A versenyzők és a szervezők egyaránt sikeres és jó hangulatú, eredményes versenynek voltak szereplői. Az általános iskolások korosztályában az aranyérmet a Csokonai Vitéz Mihály 72 Évfolyamos Gimnázium Katasztrófavédelmi Manók csapata szerezte meg, második lett az Erzsébet Utcai Általános IskoIfjúsági Ház azzal, hogy a napközis tábor területét térítésmentesen bocsátotta rendelkezésre, az Ady Endre Művelődési Központ a hangosítást vállalta. Támogatója volt a versenynek két ipari üzem is: a Sanofi-Aventis Chinoin, és a Messer Hungária Kft. A csapatok tagjai az emléklap mellé ajándékot is kaptak. A két első helyezett csapat újabb megmérettetésre készül: Újpestet képviselik az április 22-én megrendezésre kerülő fővárosi versenyen. - B. K Hajdanoló 16.- Jolsvai András rovata Iocs i'fees i Pontban reggel hatkor a Török úr éles csengetésére ébredtünk - minden áldott Húsvéthétfőn, mióta csak a Kossuth utcai lakásban éltünk. A Török úr a lábszomszédunk volt, és (általunk sem ismert okból) mindig velünk kezdte az ünnepet. Nagyanyámnak éppen annyi ideje maradt, hogy felvegye az elegánsabb, fekete pongyoláját, és a tükör előtt megigazítsa éjszakára hajháló alá kényszerített frizuráját. Aztán magára erőltette a húsvéti mosolyát, és ajtót nyitott. Török úr kihajtott nyakú fehér inget viselt a nadrágtartója alatt, azon - az időjárás függvényében - felöltőt vagy kardigánt, kezében délceg legénykét formázó kölnisüveget tartott, és az ajtó nyitásával egyidőben vidáman elrikkantotta magát: „Új barázdát szánt az eke. Elvtársnő, locsolhatok-e?" És minden évben ugyanazon a fejhangon vihogott hozzá. Nagyanyám halk igenjére kicsavarta a kölnisüveg kupakját, és egyetlen lendülettel nyakon öntötte a felmenőmet, aki szemrebbenés nélkül tűrte mindezt. Sőt, a kötelezők után a konyhaasztal mellé invitálta Török urat, s egy kupica pálinkát töltött neki tevékenysége jutalmául. Elbeszélgettek aztán még az időjárásról, a szőlőtermésről (Török úrnak három derekas tőkéje díszelgett a kőkerítése oldalában), valamint a szovjet űrprogram fejlesztésének irányáról, majd a nap első gavallérja távozott - újabb lakók és újabb kupicák irányába. Nagyanyám pedig rendbe szedte magát, ünneplő ruhát vett, aprósüteményt tett a kisasztalra, és így várta a további locsolókat. Mert bár életkorából következően (hatvanas évei közepén járt ekkoriban) már nemigen vonatkozhatott rá a húsvéti ünnepkör locsolási hagyományának jelképrendszere, a kor szokásának megfelelően őt is felkeresték a környék lakói éppúgy, mint a közeli és távoli rokonok. Nagy sértésnek számított volna, ha valaki elkerüli szerény hajlékunkat. Locsolni muszáj volt. Locsolni és locsolva lenni. Férfiember három és kilencven éves kora között locsolt rendületlenül, az asszonynép pedig - ugyaneme intervallumok között - locsolódott. Talán éppen a mi nemzedékünk volt az első, amelyik, ha nem is szállt szembe ezzel az erős hagyománnyal, hanem csak, mondjuk így, lemorzsolódott az évek során. Valahol a gimnáziumi tanulmányok elején, az első farmer meg az első gombafrizura magasságában. De addig még sok víz lefolyt a Dunán. Magam is vagy tíz éven át voltam részese ennek a halódó (sic!) hagyománynak, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon ellenemre volt a dolog. Igaz, azt a lelkes pénzvadászatot, amit a barátaim műveltek, sosem kedveltem (amikor egy bélás reményében voltaképpen vadidegenekhez csöngettek be, messze sarkokra csavarogva el szűkebb hazánktól, nem is tudva pontosan, élnek-e ott nőnemű lények vagy sem), de osztálytársaimat, korosztálybeli ismerőseimet szívesen kerestem fel egy-egy magam alkotta húsvéti rigmus kíséretében (mára jótékonyan elfeledtem valamennyit), s persze mindig úgy alakítottam a programomat, hogy a szívemnek legkedvesebb lánynál fejezzem be a locsolóköruta- mat. Ott aztán elüldögéltem kicsit (nagyon), vettem kétszer is a teasüteményből, felsősként még egy stampedli likőrt is elfogadtam, s hagytam, hogy a leány virágot tűzzön a gomblyukamba. Ha szerencsém volt, ügyetlenkedett egy kicsit (direkt, persze), és én mélyen beszívhattam frissen mosott hajának illatát, mely addigra százféle parfüm illatával keveredett, felejthetetlen egyveleget hozva létre. Délután pedig kimozogta az ember magából a nyugtalanságot a sarki játszótéren. Aztán snúroztunk sötétedésig. Az aprópénzünk megvolt hozzá.- IOLSVAI ANDRÁS
