Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-01-18 / 2. szám
Közélet Tíz évesen, hamis igazolással lépett először pályára Tóth András, • • • • | az orok újpesti Újpesti aranycsapat! A verhetetlen tizenegy! Csak a bajnoki ezüstéremért folyik a harc! Ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg az újságok akkor, amikor egy fantasztikus futballista terelte a labdát a lila-fehér gárdában. Tóth András, mert róla van szó, kirobbanthatat- lan játékosa volt annak a gárdának, amelyiket kilenc alkalommal segített bajnoki aranyéremhez. A dicső múlt emblemetikus focicsapatában, az Újpesti Dózsában rúgta a bőrt a ma hatvan esztendős, „ősújpesti" futballista. A lig volt tíz esztendős, amikor a haverokkal naphosszat rúgta a labdát és a port az akkori Papp József téren, de szerencsére egy jó szemű tréner, Aknavölgyi Józsi bácsi, aki egyébként kiváló kapus volt, a Hajógyár csapatához irányította.- Izgalommal mentem az első edzésre - emlékezett a kezdetekre Tóth András. - Jól éreztem magam, hiszen még soha sem vetkőzhettem igazi öltözőben, nekem addig még senki sem mondta, hogy miként kellene a labdát tovább passzolni, meg hogy merre kell futni, helyezkedi a pályán. Mégsem maradtam a csapatnál, ugyanis az osztálytársaim a Magyar Pamut nevű klubban rúgták a labdát, és nincs mit szépíteni a dolgon, elcsábítottak. Ma már bevallhatom, hogy néhány hét elteltével, tít évesen, hamis igazolással, Nemes néven, már bajnoki meccsen pályára is léphettem.- Hogyan kerültél a lila-fehérekhez?- A Pamutnál Balogh Sándor volt az egyik edző, aki időközben átkerült az Újpesthez. Vele mentem. 1965-öt írtunk akkor, s nem egészen két esztendő elteltével már a felnőtt csapattal készülhettem. Olyan újpesti futballistáktól leshettem el a sport csínját-bínját, mint Lenkei, Kuharszky, Cöröcs Titi vagy éppen Pataki László.- Mikor játszott először az első csapatban?- Egyből a mély vízbe dobtak, 1968-ban az Austria Wien ellen kaptam lehetőséget egy KEK- meccsen.- ...és ettől kezdve Tóth András nélkül nem létezett az Újpeti Dózsa.- így nem szabad ezt kijelenteni. Annyi igaz, hogy ezután 303 alkalommal húztam magamra a csapat szerelését az NB l-ben, kilencszer nyertünk bajnokságot, a válogatottban is játszhattam, de sajnos csak 17 alkalommal. Olyan vetélytársaim voltak, mint Zombori Sanyi, Pintér Attila vagy éppen a Mucha Józsi. A kapitányok nem mindig engem favorizáltak, de nincs bennem tüske, büszke vagyok, hogy egyáltalán válogatott lehettem.- Lehet beszélni legemlékezetesebb meccsedről?- Soha nem felejtem el, amikor az örök riválist, a legnagyobb ellenfelünket, a Ferencvárost elvertük 83-ra. És talán a Juventus elleni 2-2 - pedig nem jutottunk tovább a kupában - volt a legszebb meccsem.- A szakma szerint Tóth András volt az egyik legtechnikásabb, a pályán legjobban látó és a legmegbízhatóbb magyar labdarúgó. A szabadrúgásokról meg ne is beszéljünk...- Hízelgő az állítás. Én mindig úgy léptem a pályára, hogy száz százalékot teljesítsek, a maximálisát nyújtsam, olyat, amelyet az edzőim és a társaim elvárnak tőlem és, amilyet én elvárok magamtól. A szabadrúgásokról meg csak annyit, rengeteget kell gyakorolni, még akkor is, ha valakinek a jó Isten tehetséget ajándékozott.- Úgy tudom, soha nem hagytad el az újpesti csapatöt.-Önszántamból nem. Belgiumban játszottam egy rövid ideig, s amikor hazatértem, jelentkeztem a Megyeri úti stadionban. Akkor már más szelek fújtak, fiatalítottak, és egy 33 éves Tóth Andrásra már nem taroltak igényt. Az MTK lecsapott rám, két évig őket segítettem. Állítólag nem is rosszul. Aztán még levezettem Gödön Várhidi Pali bácsinál, majd a visszatértem Újpestre, technikai igazgató, később pedig szakosztály igazgató lettem. Azt gondoltam, hogy a csapat mellől megyek nyugdíjba, de jött Kisteleki István, és az új edzővel nem találtuk meg a közös nevezőt. De, mivel minden rosszban akad valamilyen jó, az újonnan megépült stadionunknak lettem - megüresedett a poszt - az igazgatója. Büszke vagyok arra, hogy rövid megszakításai immáron 45 éve szolgálom imádott klubomat.- Utolsó kérdés. Hol végez a csapat a bajnokságban?- Ha nem történik katasztrófa, ha nem viszik el a játékosokat, akkor a dobogó biztosan meglesz. És akkor kilépünk a nemzeközi porondra. - G. G. A II. világháború végére emlékeztek Újpesten 1945. január 10-én fejeződött be a II. világháború. Civilszervezetek és városvezetők együtt emlékeztek. „Véget ért egy rémálom ezen a napon: Újpesten befejeződtek a II. világháborús harcok. Az újpestieket ért kár óriási volt, az akkor önálló város számos bombatámadást szenvedett el. A legsúlyosabb az újpesti vasúti hidat érte, újjáépítése során négyen haltak hősi halált. A gyárak berendezéseit a harcoló felek . leszerelték és elhurcolták, a lakosság jelentős részét kitevő zsidó szárma- zásúakat haláltáborokba, munka- szolgálatra internálták, iskolák, üzemek, lakóházak semmisültek meg. Újpest talpra állt és folytatta életét. Sokan ma vitatkoznak azon, hogy ez a nap felszabadulás vagy a szovjet megszállás kezdete volt-e. Ha azt keressük ebben a hazában, ami összeköt, és nem azt, ami különválaszt minket, akkor egyet kimondhatunk: véget ért a háború, az öldöklés! Tegyünk azért, hogy Újpest ápolja az áldozatok emlékét, és azért, hogy ami megtörtént, az ne fordulhasson többé elő." Nyári István előadóművész tolmácsolásában ezekkel a szavakkal emlékeztek meg a megjelentek a 65 évvel ezelőtt történtekre. Az ünnepség végén először Újpest polgármestere, dr. Derce Tamás, majd dr. Trippon Norbert és Bélán Beatrix alpolgármesterek helyezték el a megemlékezés koszorúit. Ezután az Újpesti Munkásmozgalmi Klub tagjai, az önkormányzati képviselők és az újpesti lakosok is lerótták kegyeletüket az elhunytak emléke előtt. i