Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-03-29 / 12. szám

Közélet Újra pezseg a piac Hosszú és nehéz téli időszak után újra megtelt élettel az újpesti piac és környéke. A lassan érkező tavaszt fánk- fesztivál köszöntöttük március 20-án. M ár megszokhattuk, hogy hagyományosan az év­szakokhoz kapcsolódóan valami meglepetéssel szolgálnak a piacvezetők egy-egy hétvégi alkal­mat kihasználva. így volt ez a márci­us 20-i szombaton is, amikor íny­csiklandó fánkfesztivállal kedvesked­tek a piaci vásárlóknak. A testesebb szalagosfánk mellett csörögefánkból is állt a kínálat, mindkettőből gyor­san fogyott. Az alkalmat - s a fánko­kat is - kihasználva egyéb témáról is kérdeztük Balogh Angélát, a piac megbízott vezetőjét, hiszen tavaly már hírt adtunk a Főtér átépítésé­hez kapcsolódó új piacbejárat meg­építéséről.- Örülünk, hogy végre elérkezett az enyhe idő, hiszen, mit tagadjuk, megéreztük mi is az előre nem látott sajnálatos eseményeket - nyilatko­zott lapunknak Balogh Angéla, a pi­ac megbízott vezetője -, mind a közlekedési sztrájkokat, mind a hosszú és hideg telet, ami elfagyá­sokkal, rég látott nagy hóval érke­zett. Mindez a termelőket sem kí­mélte. De a mostani fánkfesztivállal is azt szerettük volna jelezni az új­pestieknek és hűséges vásárlóink­nak, hogy az időjárás fordultával tel­jes erővel él és működik a piacunk. Ezúton is értesítjük az olvasókat s vásárlóinkat, hogy a legközelebbi eseményünk egyedülálló lesz a maga nemében, legalábbis itt Újpesten - tudomásom szerint. Április 24-én pásztortarhonya-fesztivált rende­zünk, amire természetesen várjuk a vállalkozó kedvű érdeklődőket. Az új kapu kivitelezésével kapcso­latban pedig figyelembe vettük a ke­reskedőink kéréseit és érdekeit, hogy ne a húsvéti ünnepek előtt kezdjük meg a munkákat, ezzel is akadályoz­va az ünnepi bevásárlók forgalmát. Utána, amint a tervekben is szere­pelt, elbontják a mostani csúnyács­ka vaskaput, légfüggöny kerül a bel­ső hő megtartására és egy esztétikus téglakapu egészíti ki a Főtér végső arculatát, reményeink szerint még a nyári időszak előtt. -HP. Átépítik a pályaudvart Új, korszerű közlekedési csomópont várja szeptembertől az utasokat Március 27-én megkezdődik az Újpest-Városkapu XIII. kerületi részén lévő autóbusz-végállomás át­építése. A Volánbusz Zrt. a Közép-Magyarországi Operatív Program keretén belül elnyert támoga­tással újítja fel az intermodiális közösségi közleke­dési csomópontot. Laukó Mária, a Volánbusz Zrt. stratégiai és ügyviteli igazgatója a helyszínen meg­tartott sajtótájékoztatón elmondta: cégük fon­tosnak tartja a szolgáltatás minőségének folyama­tos javítását, s ennek érdekében indultak el két évvel ezelőtt az Európai Uniós pályázaton is, melynek, során a Volánbusz Zrt. 200 MFt vissza nem térítendő támogatást kapott, amely a teljes beruházás összegének felét teszi ki. A maradék 200 MFt-ot a Zrt. saját forrásból biztosítja. Az augusztus végéig tartó munkálatok során a teljes buszvégállomás átépül. Szeptembertől meg­változik a közlekedési rend, akadálymentessé válik a buszok megközelíthetősége, megújul a közvilágí­tás, térfigyelő kamerák, hangos és elektronikus utastájékoztató berendezések segítik majd a tájé­kozódást, és 20 férőhelyes kerékpártároló is kiala­kításra kerül. Bővülnek az autóbusz megállóhelyek is: a BKV számára biztosított jelenlegi kapacitások mellett 10 Volánbusz megállóhelyet alakítanak ki. 620 m!-es perontető, 1450 m!-es zöldfelület teszi még szebbé és komfortosabbá a pályaudvart. Fajcsák Lajos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és ke­reskedelmi igazgatója elmondása szerint közel 10 000 utas használja napi szinten a pályaudvart. Ez várhatóan 10-15%-kal meg fog növekedni, mint ahogyan az autóbuszok száma is. A Bal­zsam utcát kiszélesítik, majd megnyitják az egy­irányú állomási forgalom számára. Átalakul to­vábbá a Balzsam utca-Váci út kereszteződésé­ben lévő csomópont is a jelzőlámpás berende­zéssel együtt. A Volánbusz és a BKV kocsiállásait a munkála­tok végéig az autóparkoló és a Váci út közti terü­letre helyezik át. Az 1. kocsiállás a buszok leszálló helye, a 2. a BKV 122-es járatáé lesz. A 3., 4., és 5. kocsiállást a Volánbusz járatainak tartják fent. To­vábbi információt a www.volanbusz.hu web- oldalon találhatnak. - P K

Next

/
Oldalképek
Tartalom