Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-03-06 / 5. szám

2009. március 13. AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG y Költségvetés Ameddig a takarónk ér... Február utolsó hetében fogadta el Újpest Önkormányzatának Képvi- selő-testülete a városrész 2009. évi költségvetését. A városrész éle­tét alapjaiban meghatározó rendelet szerint az önkormányzat ebben az évben több mint 17 milliárd forint bevételi és kiadási főösszeggel számol, s ezen összeg mentén tervezhető Újpest élete. Dr. Derce Ta­más polgármestert arról kérdeztük: miként értékeli a rendelkezésre álló pénzösszeg nagyságát?- A költségvetési rendeletünkben ebben az esztendőben a kiadások és a bevéte­lek főösszegét 17 milliárd 20 millió 643 ezer forintban állapítottuk meg, és nemcsak törekedtünk a kiadás és a bevé­tel egyensúlyára, ez kötelező is volt ránk nézve: forráshiányos költségvetést ugya­nis továbbra sem lehet készíteni. A tes­tületi ülésen nagy többséggel fogadták el a képviselők a tervezetet, amelyet nem­csak az előterjesztő, hanem az egyensúly megteremtését és fenntarthatóság elem­zését elvégző könyvvizsgálói jelentés is alátámasztott. Az összeg nagyságáról szólva azt mondhatom: addig nyújtóz­kodtunk, ameddig a takarónk ér...- Eiek szerint elégedett a költségve­téssel?- Úgy gondolom: ebben a nehéz, gazdasági válsággal telített világban minden pénzre szükség van, s nem okozna nehézséget a rendelkezésünkre álló összeg többszörösének az elköltése sem. Jelentős eredménynek tartom még mindig, hogy hitelfelvétel nélkül mű­ködünk, és ebben az évben is erre tö­rekszünk. Önkormányzatunk hosszú évek megalapozott gazdaságpolitikája és következetes munkája alapján te­remtette meg azt a stabil gazdasági hátteret, amelyben életképes maradt. Az első perctől kerültük a hitelfelvételt, így elkerültük az adósságspirált. Mint ismeretes, önkormányzatunk költség- vetésének kialakításakor három forrás­ra támaszkodhatunk, a saját bevétele­inkre - például a helyi adókra, igazga­tási tevékenységből adódó bevételekre -, az államháztartásból érkező támoga­tásokra, bevételekre - amelyek sajnos évről-évre csökkenő mértékűek -, va­lamint a fővárosi forrásmegosztásból származó, folyamatosan változó, ez év­ben például emelkedő összegre. Bevé­teleink ismeretében lehet a kiadásain­kat tervezni, azaz a takarónk hosszát meghatározni.- Milyen mozgástere van 2009-ben Újpestnek?-A kismértékben 17 milliárd forint fölé kúszó költségvetési bevételi főösz- szegünk több, mint 15 milliárd forintos működési célú bevétellel számol, és ennek kiadási oldalán - működési ki­adásként-több mint 14 milliárd forint jelenik meg. Ez természetesen csekély mozgásteret biztosít. Mégis úgy vélem, hogy tisztességgel el tudjuk látni a tör­vény által kötelezően előírt feladatain­kat és az önként vállalt feladatok nagy része is megtartható volt, sőt, új célokat is „beemeltünk" a költségvetésbe. Ön- kormányzatunk elhatározása, hogy megtartsuk a meglévő munkahelyeket és kifizessük a munkabéreket, befizes­sük a munkaadókat terhelőjárulékokat, és működjön a város. Nagyon örülök annak, hogy a képviselő-testület tagjai közül többen vélekedtek hozzám ha­sonlóan arról, hogy a költségvetés egyensúlya tizenkilenc éve megkezdett szigorú gazdálkodás eredménye. És en­nek alapján tervezhettünk ebben az év­ben is szabadon választott feladatokat.- Mit emelne ki ezek közül ?- Sikernek értékelem, hogy nem kényszerültünk intézménybezárásra, elbocsátásra. Továbbra is van arra alkal­munk, hogy támogassuk a civil szerve­zeteket, a diák- és tömegsportot, diák- ösztöndíjjal ismerjük el a jól tanuló fi­atalokat. Ebben az évben'jelentősen meg tudtuk emelni az egyházak első­sorban épületfelújításra fordítható pá­lyázati keretét, és a rendőrségnek a közbiztonság érdekében nyújtandó tá­mogatásunkat. A gazdasági válság ha­tását enyhítendő, lehetőség lesz arra, hogy a BKIK számára nyújtandó támo­gatásunk munkahelyet megtartó le­gyen. Jelentősnek tartom, hogy a házi­orvosi praxisok is érezni fogják az ön- kormányzat támogatását, a fiatalok egészséges életmódja érdekében na­gyobb összeggel támogatjuk a drog­prevenciót. Jó dolog, hogy ragaszkod­hatunk olyan kulturális célú kiadása­inkhoz, mint a városnapok programso­rozata, a MÁV Szimfonikus Zenekar to­vábbi támogatása, térítésmenetes Adósság nélkül Munkahelyteremtő és munkahelymegőrző beruházások A 2009. évi költségvetés kapcsán megkerestük magát az előterjesztőt dr. Trippon Norbert alpolgármestert is, hogy megtudjuk, mire számithatnak az újpestiek idén.- Mi az, ami az idei évi költségvetés kidolgozásá­nál fő szempont volt?- Az idei évi költségvetést úgy dolgoztuk ki, hogy olyan munkahelyteremtő és -megőrző beruházások valósuljanak meg, melyek lehetővé teszik, hogy be­fektessünk a jövőbe. Befektessünk a jövőbe azáltal, hogy megvalósítjuk terveinket, azáltal, hogy nem engedjük el az újpestiek kezét. Megőrizzük a közel 2800 fő újpesti köztisztviselő és közalkalmazott munkahelyét, sőt az „Út a munkához program" elin­dításával további 250 újpesti családnak kínálunk itt helyben megélhetést. 30 millió forintos alap létre­hozásával segítjük az újpesti kiskereskedőket, de akár az újpesti orvosokat vagjarxrjpnestttörtéTvetmt egyházakat is említhetném.- Munkahelyteremtő és munkahelymegőrző beru­házásokat említett. Milyen összeget jelent ez a költ­ségvetésben? Nem veszélyezteti-e a működést?- Ez a 17 milliárd Ft-os költségvetésből nagyság­rendileg 2 milliárd Ft-ot jelent, mely többek között elegendő lesz ahhoz, hogy legyen új főterünk, ah­hoz, hogy 500 millió forintból intézményi felújítá­sokat hajtsunk végre, ahhoz, hogy 280 millió forint­ból utakat, parkolókat járdákat építsünk, de jut 20 millió forint a templomok felújítására is. Ugyan a főváros jóakaratától is függ, de az idén a Szakrende­lő is megújulhat. Mi magunk 250 millió forintot kü­lönítettünk el, arra, hogy városunkban korszerű egészségügyi központ jöhessen létre. Ezek a beruházások nem veszélyeztetik a kerület működését. Bár - ahogyan eddig is tettük - az idén is s szigorúan kell gazdálkodnunk, és ahogyan eddig is ju­tott, arra, amire kellett, az idén is jut arra, amire kell.- Ezek szerint jut pénz a tavalyi évben megkezdett programokra?- Igen. Az idei évben is jut arra, hogy 230 millió forintból újabb parkok és játszóterek épüljenek, jut arra, hogjTolytassuk a VirágVáros-programot, sőt, 100 millió Ft-ot arra is elkülönítettünk, hogy a fű­téskorszerűsítésjegyében megindított ÖKO-progra- mot is tovább tudjuk folytatni. Jut arra, hogy .fokozzuk a közbiztonságot: 25 mil­lió forinttal támogatjuk a rendőrséget, 20 millió fo­rint jut arra, hogy fejlesszük a térfigyelő rendszert, sőt, saját közterület felügyeletet is létrehozunk.- Már csak egy kérdésre keresem a választ: meg­úszhatjuk -e eladósodás nélkül?- Ugyan általánosságban igaz, hogy az önkormány­zatok eladósodtak, de ez nem igaz Újpestre. Az idén is úgy fogunk gazdálkodni, hogy elkerüljük az eladóso­dást, úgy, hogy elkerüljük az adósságcsapdát. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom