Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-02-06 / 3. szám

2009. február 13. Az éjszakai edzések sem szegik kedvüket Szerda este kilenc órakor, amikor már igen sötét van az utcákon, az emberek túlestek a vacsorán, már ta­lán az esti filmhez készülődnek, a jégtáncos gyerekek ilyenkor kezdenek edzeni a Dózsa György úti Jég­csarnokban. Egyiküket, a korosztályos bajnokot, a késői időpont ellenére mosolygó és lelkes Merkwart Szidóniát kérdeztük a sport szépségeiről, a sportos hétköznapokról. S zidi tökéletes példa arra, hogy a gyerekek a végtelenségig ter­helhetők, főként, ha megtalál­ják az örömöt abban, ami ren­geteg időt igényel tőlük. A tizenegy esztendős kis hölgy imádja a korcsolyá­zást. Csillogó szemmel beszél a jég­táncról, amikor pedig a jégre lép, mint­ha teljesen más világba lépne be. Rá­adásul partnerével, a nála két évvel, idősebb kamaszodó Nagy Lászlóval si­kert sikerre halmoznak. Tavaly meg­nyerték a Magyar Országos Jégtánc Baj­nokságot újonc kategóriában, idén is nagyon készülnek, hogy ugyan egy ka­tegóriával feljebb, de ismét dobogóra állhassanak. Merkwart Szidónia nem véletlenül keveredett a jég közelébe. Nagycsopor­tos korában, amikor Újpestre költöztek, a tévében meglátta Sebestyén Júliát korcsolyázni, s azonnal jelezte a szülei­nek, hogy márpedig ő korcsolyázni sze­retne. Ugyanúgy: szép ruhában, szép zenére, kecses mozdulatokkal. Hamaro­san le is vitték a szülők korcsolyázni, edzésekre is járt, ám akkoriban még nem párosban, hanem egyéniben gya­korolt. Később amikor választania kel­lett, hogy műkorcsolyázna vagy inkább a jégtáncot próbálná ki, ő a hangzatos jégtáncra voksolt. Büszkén meséli, hogy párjával már elsajátították a páros forgásokat, ko­moly emeléseket tudnak, a nyáron kita­lált kú'rt már egészen jól meg tudják csi­nálni. A legnehezebbek a négyes szintű emelések, ezeket még nem tudják meg­felelő hosszig kitartani, de a hármas nehézségű emeléses elemekkel már jól boldogulnak. 5 hogy hogyan fér meg az iskola és a késői jégtánc? Szidi azt mondja, köszöni, jól. Suli után hazamegy, megírja a lecké­jét, kicsit kikapcsolódik, olykor szusszan is egyet, majd este megy edzésre. Neki ez a kikapcsolódás. A vasárnap pedig ál­talában teljes egészében a pihenésé. Ilyenkor a barátnőkkel megy moziba, vagy otthon olvas, eltölti a szabadidőt a családjával. Egy időben járt színitanodá­ba is, de ez most nem fér bele az idejébe, bár tervezi, hogy újra lemegy majd a szí­nészpalánták közé. Édesanyja aggódva teszi fel kérdést: De mikor?! Ezen jót mosolyognak. Szidi meséli tovább élmé­nyeit: nemrégiben dublőrködhetett a Diótörő című filmben. Természetesen itt is korcsolyatudására volt szükség. Osz­tálytársai rendre elkísérik a versenyekre, ott drukkolnak Szidinek és Lacinak, akik minél fényesebb éremmel próbálják meghálálni a támogatást. Berecz Ilona vezető jégtánc edző két éve foglalkozik a Merkwart Szidónia- Nagy László párossal. Tőle kérdezzük, mi az oka az éjszakai edzéseknek. Diploma­tikusan válaszol: - Az 1950-es években a jégtáncot az idősek korcsolyázták. Akkor úgy gondolták, hogy jó esti program ne­kik, aztán valahogy úgy maradt a beosz­tás. A jégtánc általában kicsit mostoha sportág, a műkorcsolya, a szinkronkor­csolya előbbre való, így a jégtáncos gye­rekek edzenek este 9-11-ig. Az edző számára mindig nagy öröm, ha talál olyan ifjú korcsolyázót, aki tehetsé­ged, lelkes, szorgalmas. A fiúknál kicsit több dolgot elnéz az ember, hiszen örül­nek, ha van jelentkező. Jelen párosnál Szidi a hajtóerő. Nagyon szorgalmas, jók az adottságai. Két éve korcsolyáznak ná­lam, azóta ugrásszerűen javult a teljesít­ményük, egyre szebb eredményeket ér­nek el. Most adódott egy lehetőség: a nemzetközi szövetség támogatásával húsvétkor tíznapos edzőtáborba me­gyünk. Ennek nagyon komoly jelentősé­ge van, hiszen új motivációt ad a ver­senyzőknek, látják, hogy a többi korcso­lyázó milyen teljesítményt nyújt. Arra a kérdésre, hogy mi a Merkwart- Nagy páros erőssége, Berecz Ilona edző a muzikalitást emelte ki első sorban. Hoz­zátette, hogy a versenyzést, az azzal járó körülményeket még meg kell szokniuk, ám ez gyakorlással sikerülhet. Előadás­ban nagyon jók mindketten, olykor az iz­galom még kicsit elbizonytalanítja őket, de sok-sok versenyzéssel az önbizalom is növelhető. Drukkoljunk hát a két ifjoncnak az or­szágos bajnokságon, márciusban. Az eredményekről természetesen beszámo­lunk. - TUTOR KATA UTE hírek ÖKÖLVÍVÁS Csábi Bettina Újpesten edz. Farkas Jó­zsef, az UTE ökölvívó szakosztályának vezetője is segít Csábi Bettina felké­szítésében. JÉGKORONG Az UTE-Marilyn két csapata egymással harcol a döntőben. Bár a mérkőzést végig irányítása alatt tartó csapatunk az első harmadban háromszor is gólt kapott a gyors kontrákkal operáló ha­zaiaktól, végül mégis magabiztos győ­zelmet arattunk a volt bajnok ellen. Győzelmünkkel immár biztonyossá vált, hogy az UTE-Marilyn Hockey Club, története során tizennegyedik alkalommal megnyerte a magyar baj­nokságot. Végeredmény: FTC - UTE-Marilyn 4:9 (3:2; 1:3; 0:4) BABA-MAMA TORNA JUTKA NÉNIVEL Idén ismét várjuk a kedves mamákat, babáikkal egy kis mocorgásra. Jutka néni nagy-nagy szeretettel és gon­dossággal készíti fel az kicsiket a mozgás szeretetére, ismeretére. A csarnokban található tornaszereket, minden apróság kipróbálhatja, meg­ismerheti használatukat, gondos fel­ügyelet mellett, játékosan. Mindenkit szeretettel várunk kedden és csütör­tökön 10 órától. Felnőtt Magyar Köztársaság Kupa (ju­do): 2009. 01. 31.- 60 kg Burján László I. hely- 66 kg Gorjanácz Zsolt 111. hely- 73 kg Tuskán Zsolt V. hely Tibolya Péter és Németh Róbert atlé­táink téli felkészülési időszakukat Spanyolországban, a kellemes éghaj­latú Barcelonában töltötték. Sportoló­ink február 1-én érkeztek haza. Lila-fehér Vívósikerek a Héraklész Ju­nior Világkupán. Bíró Péter tőrözőnk a 138 fős mezőny­ben bronzérmes lett, Kreiss Fanny - 18 nemzet 100 női tőrözője közül - a legjobb magyarként - az értékes Vili. helyezést szerezte meg. 22 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom