Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-11-02 / 23. szám
I n térj ú Keleti randevú A kelet hagyományos gyógyászata, kultúrája, természetessége, bölcsessége egyre nagyobb teret hódít manapság. A téma iránt érdeklődőknek szól az Ady Endre Művelődési Központban elindult sorozat, melynek keretén belül a keleti mozgásterápián, egészséges étkezésen át a modern orvostudományig hallgathatnak előadásokat; november 22-én pedig egy egész napos „randevúra" várják a távol-kelet szerelmeseit. A programokat az ismert újságíró, és kelet-kutató, az egykori Kqnyveses diák, fi Szabó József szervezi.- 10 évig volt szerencsém Kínában élni, innen is adódik a keleti kultúra, a hagyományok iránti vonzalmam - mesélte P. Szabó József. - Megismertem a kínai szemléletet, belepillantottam a hagyományos és a modern orvostudományba. Szeretném átadni a tudásomat és a tapasztalatomat mindenkinek, aki erre fogékony, ezért szerveződött meg az az előadássorozat, amely október 8-án indult el az Adyban.- Hogyan építették fel az előadások tematikáját?- A Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ rendezvényén találkoztam Gervai Miklós Andrással, ő volt a főszereplője az első programnak, amelyet a mozgásterápia köré építettünk fel. Szó esik majd az egészséges táplálkozásról, gyógyászatról is, és természetesen az sem véletlen, hogy az utolsó előadás már a modern orvostudományt kívánja bemutatni. A sorozat utolsó előadójának Dr. Czeizel Endre genetikust kértük fel, aki az őssejtkutatásról és általában az orvostudomány kérdéseiről fogja tájékoztatni az érdeklődőket. Legfontosabb inspirációm az volt, hogy alternatív lehetőségeket kínáljunk a nyugdíjasoknak.- Mennyire nyitott az idősebb korosztály az új szemlélet befogadására?-Az a véleményem, hogy segíteni kell őket az újra, az újdonságok, a talán szokatlannak tűnő gondolatvilág megismerésére és elfogadására is. Természetesen nemcsak a nyugdíjasokat várjuk, hanem a nyitott szellemű fiatalokat is, de úgy gondolom, inkább az előbbi korosztály az, akivel keveset törődnek, akik többet kell, hogy költsenek gyógyszerekre, gyógyászatra, így fontosnak éreztem, hogy lássanak más lehetőségeket is.- Az előadássorozatot egy egész napos rendezvény koronázza meg november végén.- November 22-én rendezzük meg azt a programot, amely a „Randevú a Távol-kelettel" címet kapta. Igyekszünk átfogó képet mutatni a keleti kultúrákról, művészetekről. Két neves kínai festő hatvan alkotását mutatjuk be a rendezvényen - az egyikük a Kínai Iparművészeti Akadémia vezetője -, műtárgy bemutatóval, vásárral kedveskedünk a közönségnek. Külön megemlíteném a Moro- és a Terebess-kollekciókat, azaz a szebbnél szebb elefántcsont- és bronztárgyak, a kínai porcelánok, kisbútorok, vázák gyűjteményét. Az irodalom- kedvelők a témához kapcsolódó könyvek közt böngészhetnek, a filmek kedvelői ismeretterjesztő alkotásokat láthatnak a keleti országokról, és művészetekről. Fergeteges színpadi show-val tesszük még izgalmasabbá a napot, dobosok, a legyező tánc művészei és kínai harcművészek szórakoztatják majd a közönséget. „Pihenésképpen" ételkóstoló, vetélkedő, ingyenes masszázs és termékbemutató színesíti az egész napos programot.-Mi motiválta az előadássorozat és az egész napos rendezvény megszervezésében? Nem lehet könnyű létrehozni egy ilyen programot, és felhívni rá az emberek figyelmét.- A hatvanas évek elején csöppentem bele a média világába. Dolgoztam számos médiumbam, közel ezer előadást tartottam a legkülönfélébb témákról, és bizonyára sokan emlékeznek még, hogy a Hét című műsorban rendszeresen jelentkezhettem kulturális, vagy épp turisztikai kisfilm- jeimmel. Tavaly négy könyvem jelent meg, most egy középfokú, egy egyetemi szintű nyelvkönyvet írok, egy magyar-kínai szótárt szerkesztek, és fő- szerkesztője vagyok egy internetes oldalnak. Munkamániás voltam mindig is, és ma, nyugdíjasként még mindig az vagyok. A törekvésem tehát - megmutatni a világ szépségeit az embereknek - nem új keletű. - P. K Múltidéző - Török Monika rovata Az Izzó Az izzó szó egészen késő kamaszkoromig egyet jelentett: azt az épületkomplexust a Váci úton, ahová apám nap mint nap elment, és ahonnan random üzemmódban haza is jött. így nálunk az izzót a kedvemért villanykörtének hívtuk, ne okozzon személyiségfejlődési zavart. Nyári szünetekben, amikor sehová sem tudtak már tenni a szüleim, viszont már elég nagy voltam ahhoz, hogy valameny- nyire fegyelmezzem magam, elmehettem apuhoz a dolgozóba. És bár ez elég sok nyár volt - sajnos, nem elég -, nem volt alkalom, hogy ne húztam volna össze magam nagyon-nagyon kicsire az impozáns irodaépület bejáratában. Ott már akkor portarendszer működött, amikor még csak amerikai filmekben láthattunk olyat. Minden alkalommal szigorúan rám dörrent az aktuális portás, azonnal mondjam meg, ki vagyok és mit akarok - mintha bizony lételméleti kérdésekkel foglalkozott volna. A válaszomra aztán szélesen elmosolyodott és mondta, hogy természetesen azonnal szól Török elvtárs titkárnőjének. És akkor különböző színű és típusú titkárnők érkeztek értem a portára, felkísértek a csodamodern üveg- beton-fém konstrukció valamelyik, számomra mindvégig megjegyezhetetlen irodájába, ahol ott ült apu az óriási íróasztal mögött, és máris integetett, hogy bátran másszak csak be a helyemre, jelesül az íróasztal alá. Egy írasztal alól figyelhettem végig az új gazdasági mechanizmus megvalósulását, és ha eléggé csendben elvoltam a könyveimmel a tárgyalások alatt, akkor apu megengedte, hogy játszhassak kicsit az országban szerintem első és egyetlen xerox-szal. Merthogy a fénymásoló még évtizedekig azt jelentette utána is, hogy xerox. Ez volt az a szerkezet, amelyeken nagy volumenben lehetett gyártani a káprázatos sületlenségeket, mint például „a főnöknek mindig igaza van" vagy az „akkor mondhatjuk, hogy jól dolgoztunk, ha a papírmunkát is elvégeztük" satöbbi - tudják, ezek azok az elméncségek, amelyek manapság már kör-emailekben érkeznek és ol- vasatlanul töröljük ki őket. Délben felkerekedett az egész főosztály és ünnepélyesen átvonultunk a kajáldába - a másik világba. A már akkor is szinte műemléknek számító gyármonstrum különböző csarnokaiból számomra dermesztő hangok hallatszottak, emberek ezrei rohangáltak, látszólag elhatározott céllal, fontosán, de ha meglátták a kis csapatunkat, azonnal megálltak és álságos boldogsággal fogadták a nagytekintélyű főosztály álságos leereszkedését. A menzán valahogy sosem kellett sorban állnunk a kis alumínium tálcáinkkal, mert valahogy mindenki úgy gondolta, hogy tulajdonképpen ráér. Aztán apu szólt a sofőrnek és szépen hazamentünk az Izzó lakótelepre, ahol mindenki izzós volt, és véletlenül sem kétkezi munkás. Azt hiszem, ott tudtam meg, mi is a létező szocializmus. Az, hogy az Izzóban tulajdonképpen izzókat gyártanak, esküszöm, csak évekkel később, apám korai halála után tudtam meg, amikor termelési gyakorlatra küldtek minket az addig rettegett szerelőcsarnokokba. Azt pedig még annál is később, hogy a villamos energia felhasználásának egyik jelentős ágában, a világítástechnikában több, jelentős magyar technológiai újítás és találmány született. Ezek jelentős része a röviden „Egyesült Izzónak" nevezett budapesti (eredetileg újpesti) gyárhoz fűződik. Just Sándor, Franjo Hanaman, Bródy Imre, Polányi Mihály, Aschner Lipót, Gábor Dénes, Bay Zoltán nevét szégyenszemre még később ismertem meg. Aztán megszűnt az Izzó, lett belőle GE, amellyel kapcsolatos legutolsó hír, hogy a következő két évben 2700 állást szüntet meg. A kirúgások a fényforrás-üzletágat érintik. Az utolsó majd kapcsolja le az izzót.- TÖRÖK MONIKA I