Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-10-19 / 22. szám
Emlékezés Mindenszentek ünnepe, halottak napja: Meghosszabbított nyitva tartás áMA v1 * V A a temetőkben Mindenszentek ünnepe és a halottak napja idején az átlagosnál nagyobb lesz a temetők látogatottsága, ehhez igazodik a temetők nyitva tartási rendje. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-töl kapott tájékoztatás szerint elsősorban október 30-tól november 2-ig számítanak a nagy forgalomra, de már az október 23-i kegyeletes ünnepségek, teme- tőlátogatások is új nyitva tartási rendet kapnak, ezzel is segítik a látogatókat. Október 23-tól 29-ig: 7 órától 18 óráig, október 30-tól november 2-ig: 7 órától 20 óráig tartanak nyitva a temetők. November 3-tól visszaáll a szokásos rend: 7.30-tól 17 óráig látogathatók. A temetői rend is módosul: a Fiumei úti Sírkert és az Újköztemető kivételével október 31-én és november 1-jén a temetőkben tilos a gépkocsiforgalom. Az EU-országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatót szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül be kell engedni a temetőkben, abban az esetben, ha ezt a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi. Rendkívül indokolt esetben a temető igazgatója, vagy megbízottja a nagyon idős, illetve járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező személyt szállító gépkocsit október 31-én és november 1-jén is beengedheti a temetőbe 7-12 óráig. (Ez alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető). Az Újköztemetőben október 30-án 16-20 óráig, október 23-án, október 31-én, valamint november 1-jén egész nap díjmentes a gépkocsi behajtás. A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 26-tól november 2-ig három, a Fiumei úti sírkertben október 31-én és november 1-jén egy mikrobusz segíti a közlekedést, igény- bevételük ingyenes. Általános szabály, hogy október 31- én pénteken, és november 2-án, hétfőn a temetések szünetelnek. A temetőkben október 30-tól november 2-ig a sírok gondozásán kívül (virágkiülte- tés, kapálás, gyomlálás, takarítás stb.) bármilyen más munkálatokat nem lehet végezni. A temetőirodákban október 29-től november 2-ig a temetőlátogatók tájékoztatására ügyeletet tartanak naponta 7.30 és 17 óra között. In Memóriám Mélyen megrendített bennünket a hír, hogy búcsúznunk kell szeretett nyugalmazott kollegánktól, vezetőtársunktól, Varga Dezső igazgató úrtól. Kiváló pedagógus, kimagasló teljesítményű igazgató, rendkívüli ember távozott közülünk. Minden közösségben példaértékű volt az élete: a gyerekek, szülők, kollegák szeretete, tisztelete, ragaszkodása kísérte mindig, nyugdíjas éveiben is, mert szerette, tisztelte az embert mindenkiben. Meglátta a szemekben az örömet és a bánatot is, tudta, mikor kell bíztatni és elismerni, segíteni és önállóságot biztosítani, dicsérni és szeretve dorgálni. Szigorú és mégis csupa lélek ember volt, akinek a szaktudása, erkölcsi tartása, az emberekkel való kapcsolata minta a többiek számára ma is, és minden bizonnyal az is marad. A kerület pedagógusai, igazgatói is feltekintettek rá, hiszen az ő munkájának eredménye a Bajza Utcai Általános Iskola hírneve, rangja, talán ami a legfontosabb: varázsa. 1966-tól dolgozott itt 1991-ig, 25 évig volt a vezetője. Személyisége meghatározó volt az iskola életének szervezésében: tudás, következetesség, szorgalom, kreativitás, emberség, lélek... Nagyon fog hiányozni kedves, bíztató tekintete, határozott kézszorítása, tanácsai, szakértelme, az a sok jó, amit nekünk, valamennyiünknek adott. Emléke tovább él bennünk, hogy átadhassuk mi is mindazt, amit kaptunk Tőle. A IV. kerületi iskolák igazgatói nevében egykori diákja, kollegája: Kohodné Tóth Andrea Varga Dezső temetése október 27-én 14 órakor lesz a pitisvöfösvári temetőben. Isten veled, drága Riki! Köstner Henrik, a magyar úszóedzők nagy öregje október 2-án reggel is arra kérte Irénkét, szerető gondozóját, hogy ugorjon le az újságárushoz a Nemzeti Sportért. Habár ekkor már hosszú hetek óta ágyához kötötte a betegsége, és erősen romlott a látása, kedvenc lapjában egyetlen betűt sem hagyott olvasatlanul. Irénkének úgy tűnt, Riki bácsinak - mindig így szólította - ezúttal is örömet okoztak a lapban megjelent fényképek és írások, mert amikor kisvártatva elnyomta az álom, mosoly ült az arcára. Talán azért is, mert ekkor már tudta, hogy a 24-én elérkező 99. születésnapját már azok körében ünnepelheti évtizedekkel megfiatalodva, akik szeretettel vették őt körül az életében. Minden idők egyik legkiválóbb vízilabdázója, az olimpiai bajnok id. Szívós István is ott volt, akit Riki még edzői pályafutása legelején, 1932-ben vett a „szárnyai alá" éppúgy, mint jóval később a Rudas uszodában pancsolgató Novak Évát és Ilonkát, akik szintén aranyéremmel tértek haza 1952-ben a helsinki olimpiáról. Riki 1940-ben Jugoszláviába szerződött, s amikor megtudta, hogy az újpesti lila-fehéreknek szükségük lenne rá, sikereinek csúcsán sem habozott, hogy hazatérjen. 1986-ban alighanem ott, és nem az Egyesült Izzóban fejezhette volna be úszóedzői munkásságát, ha 1951-ben fejet hajtott volna sportegyesületének hatalmaskodó urai előtt, akik vele ellentétben nem a keményen dolgozó versenyzők érdekeit képviselték. S habár a Hon- védban tárt karokkal várták az érkezését, a belügyi sportvezetés hosszú kezei oda is utána nyúltak. Az Egyesült Izzóban töltött évei során vált annak a 12 esztendős Szabó Jóskának a nevelőedzőjévé, akinek a tiszteletére a barcelonai olimpián játszotta el a zenekar a magyar himnuszt. A magyar sportvezetés lelke legyen rajta, hogy Riki több mint fél évszázados edzői munkásságát csupán egy oklevéllel jutalmazta... Köstner Henrik hamvasztás utáni búcsúztatására október 19-én 11 óra 15 perces kezdettel a Megyeri temetőben kerül sor. 1 *