Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-10-19 / 22. szám

ÚJPESTI NAPLÓ III. ÉVFOLYAM, 2 2. SZÁM, 2009. október 19. Mozaik Hajdanoló 7. - Jolsvai András rovata Sínen vagyunk Ú jpesten valaha mindenki villa­mossal járt. Ebben a mondat­ban persze van némi túlzás [nem több, mint az összes többi mon­datomban szokott), mégis vállalható. Mert igaz ugyan, hogy volt néhány au­tóbuszjárat is (egészen pontosan ket­tő, a huszas a Nádor utca meg a Ver­seny utca között és a negyvenhármas, mely a Szilágyi utcától a Nyugati pálya­udvarig repítette az utasokat, rossz nyelvek szerint a számozásának megfe­lelő perc alatt), és az is igaz, hogy akadt már néhány személygépkocsi is a vá­rosban, de számuk olyannyira elenyé­sző volt, hogy mi, kissrácok név szerint ismertük valamennyi tulajdonosát, és azt is tudtuk, mikor merre járnak. Élet­védelmi okokból kellett tudnunk ezt, hiszen az összes többi időben - tudni­illik, amikor nem felénk jártak - az út­testen fociztunk, elmerülten. Az igazi közlekedési eszközünk te­hát a villamos volt. A tuja, ahogy ak­koriban széles körben nevezték. Ez a szoftargó kifejezés is komoly jelentés- változáson ment át különben. Valami­kor csak a villamoskocsi ütközőjét ne­vezték annak, s „tujázni" annyit jelen­tett, mint az ütközőn utazni, bliccelni, lógni tehát.'Aztán általában a villamo­son történő utazást kezdték tujázás- nak hívni, és ez így volt végesteien vé­gig a gyermekkoromban. Később - úgy hallottam - egyes irányzatok a szürke szolgálati villamost kezdték tu- jának nevezni, minden alap nélkül, hisz arról minden gyerek tudja, még a legkisebb is (kézcsókom, Éva néni), hogy az nem más, mint muki. Ami pedig a Nepomuki Szent Jánosból sze­lídült ily kedvessé, és eredetileg azt a pacákot jelentette, aki ott álldogál magányosan a templomok ormán. Aztán meg már minden pacákot. És onnan már csak egy gyors sínváltás, és ott vagyunk a jzürke villamoskocsinál, vezetőfülkéjében egyetlen mukival. Kell-e tovább magyaráznom? (Tudom, tudom, eddig se kellett volna.) Hiszik vagy sem, valamikor kilenc viszonylatnak volt köze Újpesthez. (Gyűjtőknek: az egyes, a hármas, a nyolcas, a tizes, a tízá, a tizenkettes, a tizennégyes, az ötvenötös és a hat­vankettes villamosról van szó.) Ma­gam mindent szerettem a villamoson. A lecsapódó vasrácsokat, melyek a peronokat zárták le, s melyeket ko­moly munkával lehetett csak leemel­ni a helyükről, az elegáns, pácolt fa­üléseket (leggyakrabban úgy festett a villamoskocsi belseje, hogy balról egy összefüggő pad épült, jobbról pedig egymással szemben székek sorakoz­tak, de volt más variáció is), a bőrka­paszkodók és csengővégek illatát, a vastag ablakkereteket, a vékony csík­hirdetéseket szemmagasságban (fő­leg a Farkas-Varjasi tánciskola hirde­téseire emlékszem), a homoktartó lá­dát a vezető bal kezénél, és persze mindenekfölött a kalauzt, az ujj vége vesztett kesztyűjével, bőrtás­kájával és rézlyukasztójával és meg­annyi vonal- és átszállójegyével. Ahogy szigorúan végigtekint az uta­zóközönségen, „fáradjunk a kocsi bel­sejébe", mondja vagy megkérdi „ki­nek nem láttam még a jegyét?" végül az ablakon kihajolva ellenőrzi a fel- és leszállás gördülékenységét, aztán lendületesen megrántja a csengő kö­zel eső fogantyúját, s azt mondja „in­dultam!", és tényleg. Nagyon-nagyon komoly embernek látszott. Csoda-e, hogy egy időben kala­uznak készültem magam is? Olyan ha­talmas és szigorú tekintetű kalauznak, mint amilyen az ükapám volt. (Ugró Károly, az első magyar lóvasút főkalau­za. Ma ott nyugszik a polgármester fia mellett, Megyeren.) Talán mindenki job­ban járt volna, ha leg­alább ezt az egy terve­met valóra váltom.- JOLSVAI ANDRÁS Az Újpest SZEI Családsegítő Szolgálatának adósságkezeléssel és munkavállalással kapcsolatos szolgáltatásai Ha- Ön vagy hozzátartozója mun­kanélküli lett,- lakásfenntartási kiadásai, adósságai elviselhetetlenül nyo­masztják,- közüzemi tartozását rendezni szeretné,- tájékozódni szeretne a szociális, egészségügyi, társadalombiztosí­tási ellátásokról, juttatásokról,- hivatalos ügyei intézésében se­gítségre szorul,- segítséget szeretne kapni csa­ládi, kapcsolati problémái meg­oldásához,- jogi vagy pszichológiai tanács­ra van szüksége, akkor keresse meg Szolgálatunk munkatársait! 'vz Adósságkezelő Csoport foglalkozik izokkal a IV. kerületben élő egyének­ül és családokkal, akiknek a háztartá- ában a lakásfenntartási költségek lemfizetése miatt adósságok kelet- :eztek és/vagy gondot okoz számukra a közüzemi számlák folyamatos, ha­táridőre történő megfizetése. A munkatársak az ügyféllel együtt stratégiát dolgoznak ki az adósság- probléma kezelésére, a tartozások csökkentésére, rendezésére. Az adósságrendezés folyamatában a szakember végigkíséri ügyfelét, se­gít a felmerülő, előre nem látott gon­dok megoldásában is. A díjhátralékkal rendelkező ügyfe­lek a Családsegítő Szolgálaton keresz­tül hozzájuthatnak a HÁLÓZAT Ala­pítvány különböző anyagi támogatá­saihoz a távhő-, víz-, csatorna-, sze­métszállítási díj tartozások esetében. A Szolgálat javaslata alapján pá­lyázható a IV. kerületi Önkormányzat ún. adósságkezelési szolgáltatás né­ven ismertté vált támogatási formája, melynek igénylési feltételeit az ön- kormányzat helyi rendelete szabá­lyozza. Ennek a szolgáltatásnak a se­gítségével jelentős önkormányzati tá­mogatáshoz lehet hozzájutni a ház­tartási rezsitartozások egyes fajtáinak rendezéséhez. Valamennyi segítési forma a csa­ládgondozó és az ügyfél folyamatos, szoros együttműködésével valósulhat meg. A Családsegítő Szolgálat „Munka világa" csoportja a kerületben élő munkanélkülieknek egyéni tanács­adást nyújt és „álláskereső klubot" működtet. Az álláskereső klub foglalkozásai heti 2 alkalommal: kedden és csütör­tökön 9-12 30-ig vehetők igénybe, melyen a következő segítséget kapják a szolgálathoz forduló ügyfeleink:- Express újság,- Fővárosi Munkaügyi Központ ál­láshely listája,- önéletrajz és kísérőlevél írásának segítése- Internet használat. Az önkormányzattal együttmű­ködve a rendszeres szociális segély­ben részesülő kerületi lakosoknak az együttműködési kötelezettség kere­tein belül komplex segítségnyújtási programot biztosítunk. A Családsegítő Szolgálat valameny- nyi szolgáltatása ingyenes! Címünk: 1042 Budapest, Deák Ferenc utca 93. Telefon: 369-0602 Ügyfélfogadási időnk: hétfőtől csü­törtökig 8.00-19.00, pénteken 8.00-11.30 KRÍZIS TELEFONVONAL 06/30-210-2390 Újpest SZEI Gyermekjóléti Köz­pont szakemberei válsághelyzet­ben lévő gyermekek, fiatalok, il­letve családjuk, környezetük szá­mára fontos, akár életmentő in­formációkkal, tanácsokkal segítik a központ nyitvatartási idején túl felmerülő problémás élethelyze­tek megoldását. A telefonvonal hétköznap 19 órától másnap 8 óráig, pénteken 14 órától hétfőn 8 óráig, illetve ünnepnapokon hívható. Amiben tudunk segíteni: -drogosokkal, alkoholizmussal foglalkozó telefonos segély vo­nalak,- családon belüli erőszak, diszkri­mináció áldozatai részére telefo­nos segély vonalak,- tini ambulanciák, 72 órás ambu­lanciák elérhetősége,- tájékoztatás családos- és gyer­mekszállók, anyaotthonok, munkásszállók elérhetőségéről,- hajléktalan szállók, nappali me­legedők, népkonyhák,-orvosi ügyeletek, ügyeletes gyógyszertárak címei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom