Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-10-05 / 20. szám

Fotók: Harkai Péter Eg y pályázat segíthet Új fordulat a szakrendelő sorsában A fővárosi önkormányzat fenntartá­sában működő Szakrendelő felújításá­nak ügye ismét terítékre került a leg­utóbbi Képviselő-testületi ülésen. Bár a felújítás a főváros feladata lenne, Új­pest önkormányzata ismét kísérletet tett arra, hogy újabb lehetőséget java­solva megoldja a felújítás kérdését. A legutóbbi megoldási javaslat szerint a fő­város és Újpest önkormányzata 2/3, 1/3 arányban közösen állták volna a felújítás hozzávetőlegesen 750 millió forintos költségét, melynek értelmében Újpest önkormányzata el is különített 250 millió forintot. Azonban a főváros elő nem készített, és meg nem hozott döntései mi­att a felújítás komoly késedelmet szenvedett. Most a képviselők úgy döntöttek, hogy az ösz- szeg átcsoportosításával támogatják a Károlyi Sán­dor Kórház és Rendelőintézet épületenergetikai fejlesztéséhez szükséges pályázaton való részvéte­lét. Ennek értelmében 10 millió forintot biztosíta­nak a pályázat előkészítéséhez, míg a fennmaradó 240 millió forintot, a támogatás elnyerése estén, a pályázati forrás lehívásához önrészként biztosítják. A pályázati lehetőségeket rendszeresen figyelemmel kísérő Szálkái Istvánt (MSZP) kérdeztük a részletekről:- Képviselő úr, lényegében évek óta a legkülönbö­zőbb hírek röppennek fel a felnőtt szakrendelő ügyében. Milyen új helyzet állt elő?- Valóban, végtelenbe vesző kínlódásnak kez­dett hatni az intézmény sorsának a rendezése, il­letve annak ellehetetlenülése. Hiába volt meg a jó szándék mind az újpesti, mind a fővárosi önkor­mányzat részéről, valahogy elbeszéltünk egymás mellett, vagy előre nem látott körülmények ve­tettek fel újabb és újabb akadályokat, pedig 250 millió forintot rég elkülönítettünk ennek megol­dására. A gyermek-szakrendelő felújítása is bizo­nyítja, hogy jobb, ha a saját kezünkbe vesszük a dolgainkat.-A felnőtt szakrendelő a főváros kezelésében van. Milyen mozgástere lehet ezzel Újpestnek?- Akik figyelmesen követik a pályázati kiíráso­kat, azoknak rögtön feltűnhetett a mostanában meghirdetett Környezetvédelmi, Energetikai Ope­ratív Program (KEOP), amely bár uniós társvonat­kozású, de magyarországi felhasználása is nyitott. A pályázat főként a fűtéskorszerűsítést, energia­megtakarítást célozza meg.- Hogyan kapcsolódik ez a szakrendelő jövöjé- hez?- Erre a pályázatra egyharmados önrésszel lehet jelentkezni. Az eddig tartalékolt 240 millió forintot átadjuk a Károlyi kórháznak, amihez a szakrendelő is tartozik s így a Károlyi fővárosi intézményként már pályázhat.- Milyen összegre?- Megközelítően 750 millió forintra s erre a megoldásra nyitott a fővárosi önkormányzat is.- Mire lenne elég ez az összeg?-A teljes felújításra nem futja, de olyan alapve­tő munkákat biztosítana, melyek nagy részben tel­jesítik a mostani siralmas állapotok megszünteté­sét. Lépéselőnyben vagyunk a pályázati benyújtás­sal, mert a Károlyi szakemberei már előkészítették a felméréseket. Ennek értelmében megvalósulhat­na a nyílászárók teljes cseréje, a fűtéskorszerűsítés, homlpkzati felújítás és tetőszigetelés. -KP. Vita és ellenszavazat nélkül - Fájdalmas anya szobra az Új Főtéren Vita és ellenszavazat nélkül támogat­ta kedd este az újpesti képviselő-tes­tület, hogy a „Fájdalmas anya" nevű Trianon-emlékszobor visszakerüljön eredeti helyére, Újpest megújuló Fő­terére. Dr. Trippon Norbert alpolgármester korábban azért kezdeményezte a műalkotás ismételt kihelyezését, mert szerinte az első világháborút le­záró békeszerződés, az ország szét­szabdalása közös nemzeti tragédia, a - „Fájdalmas anya" pedig méltóképpen szimbolizálja az ebből fakadó gyászt. Az újpesti pártokon túl a civil szerve­zetek is egyöntetűen kiálltak a szo­bor visszaállítása mellett. Támogató civil szervezetek: ­- Lilák a Zöldekért Egyesület- Székesdűlőért Egyesület Újpesti Művészek Társasága Kordován Téri Baráti kör Clarisseum Plébánia Aschner Lipót Természetjáró Egyesület NJ Pro Homine Alapítvány Egek Királyné Főplébánia Újpesti Helytörténeti Alapítvány Újpesti Közművelődéi Kör Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény Újpesti Hajós Club Vizítúrázó Ala­pítvány Újpesti Városvédő Egyesület

Next

/
Oldalképek
Tartalom