Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-09-28 / 19. szám

Sport Nagy reménységek az újpesti röpisek között Hosszú szünet után a tavalyi évben alakult újjá az UTE röplabda szakosztálya. Jurácsik Mátyás szakosztályvezető számolt be lapunknak az elmúlt egy esztendő ne­hézségeiről, örömeiről, valamint az újpesti röplabdás-tervekről. elen pillanatban minden korosz­tály képviselői megtalálhatók az újpesti röplabdások között, így tehát már nyolcéves kisiskolások is űzik ezt a szép sportot, de komoly ta­pasztalattal rendelkező felnőtt ver­senyzők is vannak az egyesületben.- Ezt megszervezni nem egyszerű feladat. Edzőt, termet találni és leszer­vezni igencsak összetett kihívás. A leg­nagyobb problémát a termek keresé­se és lefoglalása jelenti, hiszen Újpest­nek, a kerületnek nincsen saját csarno­ka. Ezért arra kényszerülünk, hogy fo­lyamatosan több helyszínen tartsuk az edzéseket, új és új megállapodásokat kötünk intézményekkel, iskolákkal. Hogy milyen mértékű problémát okoz a saját csarnok hiánya? Nos, a tavalyi évben a röplabda szakosztály hétmillió forintot fizetett terembér­letre. Amennyiben ezt az összeget más célra fordíthatták volna, de akár csak a felét is, olyan játékosokat iga­zolhattak volna, amelyekkel bajnok­ságot nyerhettek volna. Ezért is el­gondolkodtató, hogy hosszabb tá­von megérné talán Újpestnek saját csarnokot építeni. Az UTE csapatán kívül van egy másik röplabdás egye­sület is Újpesten, az Újpest SC, akik­kel folyamatosan jobb és jobb mun­kakapcsolatot próbálnak kialakítani az UTE szakosztályának vezetői. Újpesten a női és férfi röplabdának is nagy múltja volt, ám sajnálatos mó­don 1992-ben megszüntették a szak­osztályt. Most azonban Jurácsik Má­tyás és Nagy Péter vezetésével egy nagy családot szeretnének felépíteni Újpesten, ahol nem csak a sport szere- tetét, a sikereket és a küzdést tanulják meg a fiatalok, hanem egy nagyon jó közösség részesei is lehetnek. A cél az, hogy Európa Kupán szere­pelhessenek a csapattal. Minél több gyermeket szeretnének mozgósítani, hogy megkedveljék a röplabdázást. Újpesti tömegbázisra épített élcsapa­tot szeretnének kialakítani. Ennek eredményeképpen dupla örömben le­het része az újpestieknek: egyfelől is­mét hangzatos és eredményes lesz az UTE röplabda, másfelől egyre többen röplabdáznak majd kerület-szerte,- Lassan, de biztosan továbblé­pünk folyamatosan. - számol be az eredményekről Jurácsik Mátyás - Ta­valy, miután megalakultunk, az volt a cél, hogy ne essünk ki a legmagasabb, Extra ligából. Ehhez képest az ötödik helyen zártunk, ami igen jó ered­ménynek számít. A második évben ugyanazt a célt tűztük ki, szeretnénk bent maradni az Extra ligában. Re­mélhetőleg az első négy helyezett között leszünk. Ezzel a csapattal van is rá esélyünk, nagyon lelkesek a lá­nyok, keményen dolgoznak a sike­rért. A serdülő csapatnak az országos kupát kellene megnyerni, a Budapest bajnokságon szintén első helyet vá­runk tőlük. A junior csapat az első háromban kellene, hogy benne le­gyen. E két csapat jóval erősebb, a fi­atalokkal folytatott munka beérni látszik. Négy serdülő játékosunk már a felnőtteknél edz, nagyon nagy te­hetségek vannak nálunk. A csapat szeretettel vár mindenkit az első bajnoki mérkőzésére, amelyik október 4-én lesz a Tungsram sport- csarnokban, a Megyeri úton. Az el­lenfél a Békéscsaba csapata lesz. Az egyesület munkájáról, sikereiről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóin­kat a jövőben is. Addig is: Hajrá UTE!-T. K

Next

/
Oldalképek
Tartalom