Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-01-16 / 1. szám
Szeretem Újpestet Fehér gyolcsba csomagolva nyújtotta át az iskola igazgatójának Rotter Ervin „öregdiák", azt a közel 8 millió éves konzervált fadarabot, amellyel a fennállásnak 125. évét köszöntő Kozma Lajos Faipari Szakközép- iskola ünnepségére érkezett. A nemrégiben megtalált és nagy sajtó- visszhangot kiváltó bükkábrányi fák becses darabja az iskola alulájában lévő vitrinbe zárva szemez a diákokkal és a látogatókkal. De ki is valójában az ajándékozó úr? Az Újpesti Napló megkereste a választ.- Ahogyan a faiparról, a szakmáról szólt a diákoknak és a vendégeknek, százból kilencvenkilencen azt mondanánk: a Rotter család asztalos dinasztia. Az idősebb korosztályban néhányon talán töprengenének, mintha másutt is hallották volna ezt a nevet..- Nincs faipari tradíció a családban, én vagyok az első Rotter, aki a fa megmunkálását kitanulta. Ha az országban nem működött volna egy időben erős kontraszelekció, akkor én sem lennék asztalos, hanem építészmérnök, vagy nó'gyógyász. Vízilabdáztam, úsztam, búvárkodtam, a műveltséget, a tudást, a becsületes életet családi tradícióként nagyra tartó családba születtem. Felmenőim között felvidékieket és a szász városok köztiszteletben álló mivoltaként városbírónak megválasztott polgárt éppúgy megtaláljuk, mint a pesti műemlékvédőt. Nagyapám hajóépítő mérnökként dolgozott itt Újpesten, ahonnan a hajókat egészen Isztambulig vitték. Haláláról még a korabeli újságok is megemlékeztek. Rettenetesen fiatalon, 34 évesen halt meg, tragikus módon. Dédapám - Felsmann József - a Vörösmarty Gimnázium alapítója volt, és 42 éven át igazgatója is. Felismerte, hogy a kereskedők és a kispolgárok gyermekeinek nem volt esélyük arra, hogy az előkelőbb egyházi gimnáziumba járjanak, mégis szükségük lett volna a középiskolai műveltség megszerzésére. Családunk gyerekeinek a Vörösmarty Gimnázium, nekem és a lányomnak az újpesti faipari iskola jutott osztályrészül. Apám unokatestvére, Rotter Emília nem ismeretlen a sport- szeretők előtt: páros műkorcsolyázásban kétszeres olimpiai harmadik helyezett, négyszeres világbajnok, Európa-bajnok, hatszoros magyar bajnok volt, akinek eredményeit nehéz lenne felülmúlni.- A családfa számbevételénél édesapjáig jutottunk. Rotter Legos gépészmérnök volt és pilóta ugye?- Kiváló pilóta és mérnök, aki felmenőitől nagy tehetséget örökölt, több nyelven beszélt. A műegyetemi sportrepülő klub megalakítása is a nevéhez fűződik. Még egyetemista korában egy Svájcban meghirdetett pályázatra a helikopter-probléma megoldására nyújtott be megoldást. A díjnyertes pályamű ösz- szegéből tudta finanszírozni tanulmányait, valamint a repülőgép-tervezést és -építést. De ennél is fényesebb az a diadal, amit az 1936-os berlini olimpián vitt véghez: a saját tervezésű Nemere-féle vitorlázógéppel Berlin Raugsdorfból Kielbe, a vízi versenyek színhelyére repült. A 336 kilométeres távot 4 óra 5 perc alatt tette meg, amelynek elismeréseként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadta a vitorlázó repülést olimpiai küzdó'számnak. Sajnos, a helsinki olimpia elmaradt, és 1948-ban, Londonban már nem került szóba ez a sportág. Apám tervezte korábban a magyar és a világ repülőiparának egyik úttörőjét, a Don- gó-t, az első olyan motoros gépet, amely vitorlázó- szárnyakat kapott. Én is építettem később repülőgépet, ami a mai napig megvan és szándékomban áll, hogy még építsek is.- Repülni is volt alkalma?- A repülés csodálatos, de önálló repülésben nem volt részem. Apám 1956- ban a munkahelyén, mint köztiszteletben álló személy, a Munkástanács tagja lett. Legyen elég annyi, hogy jó időben, jó helyen rossz portrét akasztott le a falról. A dolognak híre ment. Korábban a Tungsramból már Fehérvárra került orosz gyártmányú katonai repülőgépeket javító főmérnöknek, majd a miskolci hengerműben és a kohóépítésénél volt rá szükség. Akkoriban alig múltam 15 éves, jól emlékszem a házkutatásokra. Felkértek, hogy hagyjam el a Vörösmarty Gimnáziumot, ezt akár repülésnek is lehet nevezni. Apám iskolatársa és jó barátja volt a Király utcai asztalos mester, Gödrös Tivadar bácsi, aki átjött hozzánk és azt mondta: úgysem lesz helyed sehol, kitaníttatlak asztalosnak, de a szakma fortélyait neked kell ellopni!- Az asztalos szakmához kézügyesség, szem, sok minden kell Mindez megvolt Önben?- Előjöttek a rejtett tartalékok. Tibi bácsi műhelyében gyönyörű dolgok készültek: barokk, kolóniái bútorok, én voltam az „összekötő" a Szinyei-Merse Pál utcai kárpitos műhely és a „mi" asztalos műhelyünk között. Ellestem mindent, olyannyira, hogy 1961-ben, amikor felszabadultam, én voltam a kisiparosok által képzettek között a legjobb szakmunkás. Két hónappal előbb szabadultam fel, piros tintával írták a szakmunkás bizonyítványomat és a szokásos 6 forint 80 filléres órabér helyett 7 forint 30 fillért kaptam. Egykori mestereim közül ma is hálával emlékezem Herendi Ödön bácsira, Loy József bácsira, Szabó Pista bácsira, Nádor József bácsira, akik rendkívül képzett és nagy tudású emberek voltak. Engem minden Újpesthez kötött, a Munkásotthoni utcai ipari tanuló verseny, a ma is meglévő gombfoci csapatom, az Újpesti Dózsa, a Tungsram strandja, a flotil- lánál eltöltött katonai szolgálat, amelynek második évében kérvényeztem, hogy kijárhassak a faipari technikumba. Jelesre érettségiztem. Faipari technikus lettem. Az Újpesten töltött évek meghatározóak voltak. Jeles tanárok tanítottak bennünket. Szeretem Újpestet.- Miként alakult utána az élete?- Megnősültem, megszülettek a gyerekek, a lányom és a fiam. A feleségem mindenben támogatott, és most is mindenben társak vagyunk. Dolgoztam szövetkezeti és állami vállalatnál egyaránt, ahol egyre szélesebb skálán tudtam megmutatni mire vagyok képes. Kiállításokat építettem, művelődési házak, színházak belsőépítészeti munkáit készítettem, el, dolgoztam az Operaház felújításán, vezettem a kaposvári színház belső- építészeti rekonstrukcióját. Bármerre járok az országban, megtalálom a két kezem munkáját. Később sorra külföldi kiállításokat építettem, vezettem a kivitelezést. Azt tapasztaltam, hogy a külföldi munkák a kollégákat sok esetben jellem- telenné tették, és előhozakodtak a múlttal. A munkám azonban önmagáért beszélt. Amikor pár éve a szívemmel nyugdíjaztak, nem találtam a helyemet. 12 napig voltam nyugdíjas. A családi kft- ben a feleségem és a fiam a segítőm, fő profilunk a nyílászárók forgalmazása. Időnként nem tudok ellenállni, ha régi ismerősök azzal kezdik, hogy vállaljak asztalosmunkát, mondván, hogy az én kezemre van szükség... De igyekszem ellenállni, mert másra kell az energiám.- Milyen tervei vannak?-A repülés. A fiam 15 és fél évesen már egyedül repült. Szeretném megépíteni apám gépét, a 72 ország repülőit legyőző, magyar ember tervezete Nemerét. Az eredeti gépet, rajta az olimpiai ötkarikás jelvénnyel, a háború után Miskolcon felújították, majd 1948-ban, mint nem kívánt magyar relikviát, Rákosiék Budaörsön feldarabolták és felgyújtották. A minden magyar rekordot megdöntő Karakán az amerikaiak által ledobott bomba áldozata lett a Közlekedési Múzeum épületében. Az oldalkormánya maradt meg és egy golyóscsapágy. A Nemere érdekében létrehoztam egy alapítványt, a gép megépítéséhez 30 millió forint szükséges. Sokfelé kilincseltem már, de még nem sok sikerrel. Tegnap vettem egy laptopot, megtanulom a kezelését, és talán a világhálón sikerrel járok...- Közel nyolcmillió éves az ajándék, amit az iskolának felajánlott. Belebor- zongok...- A Élet és Tudomány hetilapban pillantottam meg először a képet. A Bükkábrányban tavaly megtalált mocsári ciprus erdőmaradvány épen maradt tizenhat fájáról készült. A világritkaság konzerválását tőlem telhetőén anyagilag is segítettem. A talpon álló, 5-6 méter magas fák, mint a múlt katonái dacoltak az idővel és hirdették a természet és a világmindenség fenségét, ugyanakkor az emberi lét parányi voltát. A múzeumban kértem egy darabot a fából, amit saját kezűleg konzerváltam. Ezt ajándékoztam az évforduló apropóján az iskolának. Köszönöm a mocsári ciprusoknak, hogy megvártak! - BANGHA KATALIN www.ujpest.hu 5
