Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-08-14 / 15. szám
Budapesten ünnepelte születésnapját Jean Reno! Világsztár a szomszédban Reno elárulta: annyira szerelmes lett a fővárosba, hogy jövőre a feleségével tér majd vissza A híres spanyol származású francia színész Jean Reno Foton, munkával ünnepelte 61. születésnapját. Ugyanis Budapesten forgatja legújabb, Razzia című szuperprodukcióját. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes jó magyar borral és Budapestet bemutató könyvekkel kedveskedett a hírességnek és meghívta őt és az alkotás producerét a film jövő évi hazai bemutatójára, melyet a Francia Filmnapokon tartanának, közvetlen a Razzia párizsi premierje után. Hőség, por, kimerült stáb és sok-sok sárga csillagos jelmezbe bújtatott kisgyerek fogadta a forgatást meglátogató főpolgármester-helyettest. Alain Goldman, a film nagy hírű producere meg is jegyezte, hogy „szép ez a város, de nagyon meleg." Feleségével, az alkotást rendező Roselyne Bosch-al mindketten a magyar stáb profizmusát dicsérték és a gyerekek kitartását. A rendezőnőt megdöbbentette, hogy milyen mélyen átélik kisgyerekek a hatvanhét évVel ezelőtt történteket. Bosch, aki forgatókönyvíróként olyan filmeket jegyez, mint az 1492 - Paradicsom meghódítása, csodálattal beszélt a pesti hidakról és a belvárosi utcákról. Jean Reno és a rendező is nagyon büszkék erre a filmre, melyet merész politikai kiállásnak tekintenek, hogy a franciák szembenézzenek a zsidósággal szemben elkövetett bűneikkel, bűnpártolásukkal. A Razzia ugyanis eddig soha fel nem dolgozott, megtörtént eseményeket dolgoz fel. Joseph Weismann történetét meséli el, aki kisfiúként élte át a holokauszt borzalmait. 1942. július 16-án egy hatalmas razzia során a németek több mint 13 ezer zsidót tartóztattak le, majd hurcoltak a párizsi Vél d'Hiv nevű kerékpárarénába, ahol napokig étlen-szomjan tartották, majd egy franciaországi táborba, onnan pedig Auschwitzba szállították őket. Jean Reno egy rabtársai életéért harcoló zsidó orvost alakít, mellette 400 magyar statiszta, főleg gyerekek játszanak, de a filmben kisebb szerepekben olyan magyar színészek is feltűnnek, mint Fenyő Iván, Gubás Gabi vagy Kinizsi Ottó. Az alkotók kiemelték, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a film hitelességére, így a történtekkel szinte azonos napokon forgatnak és a cselekményt időrendben veszik fel. 30 százalékos kedvezménnyel Vidámpark újpestieknek A Budapesti Vidámpark különös hangsúlyt fektet arra, hogy lehetőségei szerint hozzájáruljon egy vidámabb, derűsebb társadalom megteremtéséhez. Ennek érdekében bizonyos időszakokban kedvező feltételek mellett biztosítanak alkalmakat - a folyamatosan megújuló parkban - az önfeledt kikapcsolódásra, örömteli, emlékezetes percek megszerzésére. Számos új játékkal, kibővült szolgáltatásokkal várják mindazokat, akik nyitottak arra, hogy egy teljes napot a mókának és kacagásnak szenteljenek. Újdonságokról a www.vidampark.hu weblapon a tájékoztatás teljes körű. 2009. augusztus 31 - szeptember 4. között 30%-os kedvezménynyel fogadják a IV. kerület szórakozni vágyóit. A kedvezményt kizárólag azon IV. kerületi lakosoknak tudják nyújtani, akik a pénztárnál bemutatják lakcímkártyájukat. Bemondás útján nem tudják érvényesíteni a kedvezményt! Hajdanoló 3. -Jolsvai András rovata Na, poroljunk! Már nem is tudom, miről jutott eszembe az a poroló ott az iskola mellett. Nem is jó-szó, hogy eszembe jutott, úgy van inkább, hogy hirtelen megjelent egy kép a szemem előtt, rajta a Bajza utcai iskola oldala, aztán a kerítés, mellette ez a park, vagy mi, a két vashálós betonping- pongasztallal meg a porolóval. porolón egy tízévesforma copfos kislány ült, két kézzel kapaszkodva a felső vasban, kék rakottszoknyát és fehér térdzoknit viselt, meg persze pattanásokat és valami kiszámolós gyerekmondókát hajtogatott (ecpeckimehecc, ilyesmit) előre-hátra hajolgatva a porolóvason. Ennyi volt a kép, a kislány nem volt ismerős, de a helyszín igen. El is határoztam, hogy megnézem, mi lett vele. De mielőtt elmesélem önöknek is, mit tapasztaltam hajdani iskolám környékén, a fiatalabb olvasók kedvéért elmagyaráznám, mi is az a poroló. A poroló voltaképpen egy házközösségi készség, egy eszköz a porszívó előtti korszakból. Favázas változata a százéves pesti bérházak mohaverte udvarain még ma is feltalálható: leginkább egy félbehagyott óriás létrára hasonlít, amelynek szélesebb a szára, mit a foka. Szolgálni pedig eredetileg arra szolgált, hogy a lakók ne egymás nyakába rázzák a szőnyegük porát, hanem (előre megállapított időpontban) az udvar közepén tisztogassák a porlepte szőnyegeket, takarókat. A művelet úgy zajlott, hogy a háziasszony rolniba göngyölte otthon a tisztítandó tárgyakat, aztán a hóna alá csapta őket, leballagott velük a porolóhoz. A tisztítandót a poroló felső szárára borította, a készt az alsóra, aztán előkapta a nádfonatú prakkerét, és addig ütötte a szőnyeget, míg arról koldult. Ennyi volt az egész, néhány óra alatt végezni lehetett egy kétszobásnyi meny- nyiséggel, s ha már a prakker úgyis kéznél volt, el lehetett verni vele a gyereket is preventív céllal. („Úgy kiporollak, édes fiam, hogy megemlegeted!") Ilyen idillikus állapotok uralkodtak a belváros fényes palotáiban. Nálunk, Újpesten, a kertes házak világában nem volt nagy divatja a porolónak, a szőnyegtisztítást meg lehetett oldani vastagabb faágakon, vagy a terasz korlátján is. Hanem amikorfelépült ez a kislakótelep ott a Tűzoltólaktanya környékén, a tervezők úgy találták, a komforthoz a közösségi poroló is hozzátartozik. Építettek hát néhányat, melyek pontosan beillettek a hintavasak meg a homokozók közé, és első perctől afféle játszótérközeli feladatokat töltöttek be. (A lakóknak vagy volt már porszívójuk, vagy nem volt már szőnyegük.) Mi, gyerekek, azonnal felfedeztük a porolóban rejlő összes lehetőséget, tornáztunk meg ugráltunk rajta, fogócskáztunk és röplabdáz- tunk, vagy csak lógtunk, mint a lajhár, és gondolkoztunk a világ folyásán. Amikor megláttam, hogy a Bajza utca sarkán már semmi nincs, csak rendezett kert, végtelen szomorúság költözött a szívembe: megint elveszett valami a gyerekkoromból. Kétségbeesetten kutatom át az egész telepet, a dolog egyre reménytelenebbnek látszik, míg végre - kis segítséggel - a Szent László tér 14. növénnyel benőtt oldalában meglelem az egyetlen megmaradt darabot. Rozsdás, kopott, fáradt, de - ahogy mondani szoktuk - a miénk. Körülkémlelek, s mikor meggyőződtem, hogy senki sem látja, felhúzózkodom, és csinálok rajta egy kiskelepet. Köszönöm kérdésüket, már jobban vagyok.-JOLSVAI ANDRÁS 25
