Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-07-03 / 13. szám

AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2009. július 3. rrrrgT« Az összefogás példája Bár a kiadós esők nehezítik a munkát, az utolsó simítások még hátra vannak: több éves fel­újítási program eredményeként kívül-belül megújulva fogadja a híveket és nyújt egyben im­pozáns látványt a nagyforgalmú Leiningen utcán áthaladóknak is az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia. Pályi László plébános úgy fogalmaz: az újjászülető' templom éppúgy az ösz- szefogás példája, mint az 1947-es felszentelésekor és azóta is tapasztalható.- Milyen forrást lehetett előte­remteni?-Több mint négymillió forintos költségvetésünkhöz minden lehe­tőséget felkutattunk. A hívó'k ada­kozása ugyanis ekkora munkához nem elegendő'. Pályázatot nyújtot­tunk be, támogatást remélve, az önkormányzat templomok, plébá­niák épületeinek megóvását célzó keretéből. Nagy örömünkre 800 000 forintos összeggel támogatta terveinket az önkormányzat. Ugyanennyi összeget kaptunk egy mecénásunktól. A többit a hívők adománya mellett saját erőből te­remtjük elő, az altemplomban lévő, el nem évülő urnafülkék értékesí­téséből. Azt tapasztalom, hogy so­kan értékelik a templom rendezett környezetét és az épület megraga­dó voltát, szeretnének a későbbi­ekben itt nyughelyét venni. Ennek továbbra sincs akadálya.- A templom kívül-belül szép, a környéke rendezett. Nincs már több feladat Önök előtt?- Az ember már csak olyan, ha egy folyamat végére ér, ismét ter­vez. Az altemplom kifestését jó lenne elvégezni. 5 ha lehet egy rá­adást kívánni: mostanában a templom épületének két reflektor­ral megoldható díszkivilágításáról is álmodom. - B. K.-Terveink valóra váltásához na­gyon nagy segítséget jelent a kertvárosi hívek összetartó és ada­kozó ereje, vannak bőkezű, inkog- nitójukat a széles nyilvánosság előtt felfedni nem minden esetben kívánó mecénásaink, és hosszú évek óta támogatja terveink valóra váltását Újpest önkormányzata is. Az elmúlt évek során a templomunk az új orgonával belsőleg is meg­újult, és a hangszer, egyaránt szol­gálja a liturgikus célokat és a város­rész kulturális életét egyaránt. Sa­ját erőből megtörtént a templomba vezető lépcsősor felújítása és a mozgássérültek közlekedését segí­tő feljáró is. Másfél évvel ezelőtt az önkormányzat nagyvonalú gesztus­sal átépítette a templomunk előtti Rákóczi teret, a parkosítás, a kan- dalábelek új fénybe helyezték az épületet. Az áldozatvállalást példá­jaként virágok, cserjék, padok ke­rültek a templom kertjébe is. A kertvárosi hívőkkel úgy gondoltuk, már csak egy tervünket, a templom- épület homlokzatának rendbehoza­talát kell megvalósítanunk - mondja Pályi László plébános.- Ez a munka folyik most a Leiningen utcán közlekedők érdek­lődő tekintetétől övezve. Milyen tevékenységet végeznek?-A homlokzatfelújítási munkák magukban foglalják a mészkőből készült homlokzat tisztítássát, a faiak víztaszító festékkel, majd szí­nes festékkel való bevonását, az óratorony díszítését. Mivel a negy­ven méter magas torony és az épület más része is csak alpinista techno­lógiával festhető, szükséges a tető cserepének átvizsgálása, ha kell, ki­javítása. A templom ékességét je­lentő üvegablakot és a keresztet is újjávarázsolják a szakemberek. Angyalok szárnyain- a jótékonyság jegyében Különleges koncert helyszíne volt a fóti Szeplőte­len Fogantatás Templom június 27-én este. A Raj­kó Zenekar és vendégük Vincze Lilla előadóművész adott Angyalok szárnyain címmel hangversenyt, melynek támogatói bevételét a templom szekkói- nak restaurálási munkálataira fordítják. A viharokkal tarkított szombati napon estére már egy falevél sem rezdült, a lemenő Nap sugarai aranyló fénnyel vonták be a templom épületét. Az ablakokon is beáramló fényből a nézőközönségnek és a fellépőknek egyaránt jutott. A helybélieken kívül a szomszédos Mogyoródról, Dunakesziről és természetesen Újpestről is érkeztek vendégek, sőt, az éppen arra időző turisták közül is többen betér­tek, kíváncsiak voltak a világon egyedülálló művé­szeti együttes és a Liszt-díjas előadóművész fellé­pésére, s ha még korábban nem ismerték a zenei produkciót befogadó műemléképületre. Sebők Sándor, Fót plébánosa köszöntötte házi­gazdaként a jelenlévőket és a fellépő művészeket, akik nem először koncerteznek együtt. Ez alkalom­mal is a klasszikus zeneirodalom örökbecsű művei csendültek fel: Monti Csárdása, Masanet Meditá­ciója, Kodály Zoltán: Kállai kettőse, Liszt II. Magyar Rapszódiája, Wolf he Mariaja, Vecsey Valse Triste című műve, majd Tárkányi-Zassakovszky: 236. számú Mária éneke magyar népdalokkal és Kodály Zoltán Galántai táncok című művével teremtett kü­lönleges zenei élményt, hangulatos, szép estét. Fót napjainkban is folyamatosan szépülő római katolikus templomát Ybl Miklós tervei alapján az Újpestet is alapító gróf Károlyi István építtette, a templomot Blaas Károly olajképei és szekkói díszí­tik. Az 1854-ben átadott templomépület a Károlyi­család temetkezési helye. A templomépület, vala­mint díszudvara gyakorta hangversenyek, jóté­konysági estek színhelye. A mostani jótékonysági hangversenyt - a zeneszerető közönséggel együtt - a Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet Fóti Kirendeltsége támogatta. - B. K. 20 ItT

Next

/
Oldalképek
Tartalom