Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-02-22 / 4. szám

Z INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2008. február 22. Meggyőző többséggel Elfogadták az idei költségvetést L apunk nyomdai munkálatainak idején,február 19-én megtartott ülésén tárgyalta és fogadta el költségvetési rendeletét Újpest Önkormányzatának Képviselő-testüle- te. A költségvetési rendelet -tervezet előterjesztője dr. Trippon Norbert gaz­dasági alpolgármester volt. Az önkor­mányzatintézményei és a Polgármeste­ri Hivatal 2008-as évre szóló költségve­tése 15 milliárd 584 millió 145 ezerfo­rintos bevételi és kiadási főösszeggel számol, és a költségvetés egyensúlyá­nak megteremtése érdekében 250 mil­lió forintos felhalmozási célú hitel fel­vételét tervezik. A módosító indítvá­nyok megtárgyalását követően a rende­let tervezetet ezúttal egyetértés fogad­ta, a képviselők 26 igen, 2 nem szava­zattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el. A testületi ülés napirendjének 2. pontjaként a képviseló'k döntöttek az önkormányzat tulajdonában álló laká­sok lakbérének mértékéről szóló ön- kormányzati rendeletről. Az elfogadott rendelet, amelynek megalkotásában a lakbérek mértékére vonatkozó szabá­lyozás egységes szerkezetbe foglalásán túl az infláció érvényesítése is szem­pont volt, ugyanakkor arra is töreke­dett az önkormányzat, hogy a legala­csonyabb komfortfokozatú lakások lak­bérében ne következzen be változás. A napirend 3. pontjában a testület módo­sította a Polgármesteri Hivatalban fog­lalkoztatott köztisztviseló'k és ügykeze­lők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló önkormányzati ren­deletét. Mindkét napirend előterjesz­tője dr. Trippon Norbert gazdasági al­polgármestervolt. Az egyebek napirendi pont keretében többek között tájékoztatást kapott a tes­tület dr. Derce Tamás polgármestertől a felnőtt-, és a gyermek szakrendelő jö­vőjéről kezdeményezett és a fővárosi önkormányzattal zajló tárgyalások ered­ményéről. A képviselő-testület öt éves időtartamra kinevezte Nemesházi Beat­rix személyében az Újpesti Média Kht. ügyvezető igazgatóját. (A részletes té­mákra a február 26-i testületi ülés be­számolójával együtt következő lapszá­munkban visszatérünk.) Nagy Sándor Emléktorna Káposztásmegyeren Nagy Sándor tanár úr fogta össze, szervezte és vezette éveken keresztül a Homoktövis iskola labdarúgó edzéseit. Ez a munka sajnála­tos módon a Tanár Úr halálával megsza­kadni látszott, de a kollégák és a sport­klub szakmai stábja fölkarolta és foly­tatta a Sándor bácsi által elkezdett munkát. Emléke és tevékenysége előtt tisztelegve Nagy Sándor Emléktornát rendeznek a Káposztásmegyeri Sport Klub szervezésében. A TORNA IDŐPONTJA: 2008. március 08. (szombat) 10.00-16.00 óra. Megnyitó, sorsolás: 9.30 óra. Körmérkőzések: 10.00-15.50 óra között. Eredményhir­detés, díjkiosztó: 16.00 óra HELYSZÍNE: Homoktövis Iskola Tornate­rem (Cím: Budapest IV. kerület Homok­tövis út 100.) RÉSZTVEVŐ CSAPATOK: (1995-1996 születésű gyerekek) Dunakeszi, Újpest SC, Káposztásmegyeri SK, Mezőcsát VSE, Homoktövis I., Homoktövis II. VÁROSHÁZI ESTÉK Tavaszi koncert a MÁV Szimfonikus Zenekar fellépésével, 2008. már­cius 1-én (szombaton) Városhá­zánk Dísztermében (1041 Bp., Ist­ván út 14.) 19 órakor. Az ingyenes belépők a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáin igényel­hetők (Bp. IV. István út 15. és Haj­ló u. 42-44) Műsor: Mozart: Sinfonie Concertante, Kodály: Epigrammák, Richard Strauss: Till Eulenspiegel einmal anders BEZÁR AZ OKMÁNYIRODA Tájékoztatom T. Ügyfeleinket, hogy az Okmányiroda 2008. február 29.- én és március 4.-én technikai okok miatt zárva tart. Megértésüket köszönöm. DR. VITÁRIS EDIT, JEGYZŐ No metro A testületi ülés immár hagyományosnak tekinthető felszólalása ismét elhangzott az Újpestért Egyesület részéről. Dabous Fayez a 399/2007. (XII. 20.) önkor­mányzati határozatra történő hivatkozás­sal ismét tolmácsolta felháborodását képviselőtársai nevében a 3-as metró hajdan megígért, ám a mai napig elmaradó Káposztásmegyerig tervezett vonala miatt. Mind képviselőtársai, mind az újpesti polgárok nevében tiltakozásá­val igyekszik aláhúzni: a fővárosnak köte­lessége törleszteni ezt az elmaradt adósságát. A Képviselő-testület nevében is felszólította a Fővárosi Önkormányza­tot, hogy haladéktalanul indítsa el a 3. metróvonal eredetileg tervezett, Ká­posztásmegyerig tartó utolsó szakasza megépítésének beruházását. FELHÍVÁS Önkormányzatunk azon volt bizottsági delegáltjai részére, akik 2006. december 22-e előtt - önkormányzati tevé­kenységükkel kapcsolatban - vagyonnyilatkozatot adtak le. TiszteltAsszonyom/üram! Értesítem Önt, hogy 2008. január 1-jétől hatályba lé­pett az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. Törvény, melynek 26.§ (4)-(5) bekezdése szerint a törvény hatályba lépését megelőzően a munkáltatói jogkör gyakorlójánál tárolt és nyilvántartásba vett nem nyilvános vagyonnyilatkozatokat 2008. június 30-ig meg kell semmisíte­ni, ha a kötelezett azokat 2008. március 31-ig nem kéri vissza. A törvény 26.§ (6) bekezdése alapján a központi közszolgálati hatóságnak a tárolt vagyonnyi­latkozatokat 2008. június 30-ig meg kell semmisítenie. Fentiek értelmében: 1. a Polgármesteri Hivatal Személy- és Munkaügyi Irodáján tárolt vagyonnyi­latkozatokat 2008. március 31-ig személyesen - a technikai azonosító kód ellenében - lehet visszakérni. A határidő jogvesztő, mert ezt követően a va­gyonnyilatkozatok megsemmisítésre kerülnek; 2. a Vagyonnyilatkozat-nyilvántartó és Ellenőrzési Irodánál tárolt példányok nem kérhetők vissza, azokat mindenképpen megsemmisítik. - DR. VITÁRIS EDIT, JEGYZŐ GIMNÁZIUMI EGÉSZSÉGNAP A Károlyi István 12 Évfolyamos Gim­názium egészségnapot szervez feb­ruár 29-én, amelyre a gimnáziumban tanuló gyermekeket és szüleiket, to­vábbá az intézmény dolgozóit várják. A reggeltől kora délutánig tartó ren­dezvényen többek között testzsír, izomtömeg, súlymérés, életvezetés tanácsadás is lesz, amelyet vérnyo­más-mérés, étrendi tanácsok egészí­tenek ki. „C" vitamin pezsgőtabletta és egészséges, teljes kiőrlésű gabo­nából készített pogácsák (melyet szülők, gyerekek sütnek) kóstolása is szerepel a lehetőségek között, és a résztvevők filmvetítés segítségével a fogorvos tanácsadásával is találkoz­hatnak. A résztvevők kitölthetnek egy re­gisztrációs lapot, amely az egészség­nap létrejöttében segédkező Arcadia- Reklám Kft. értékes nyereményhez segítheti a játékban résztvevőt. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom