Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-02-08 / 3. szám
“/TtcrrcíDAZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2008. február 8. Sítábori élmények Újév második napján a Szűcs Sándor Általános Iskola 86 főből álló lelkes társulata autóbusszal az ausztriai Lachtalba indult, hogy a szilveszter fáradalmait aktív síeléssel toldja meg. Az idei évben a szervező pedagógusokra még több felelősség hárult, mint az eddig szervezett túrák alkalmával, hiszen ekkora létszámú gyermek és felnőtt csapatot nem táboroztatott még külföldön. A környezeti adottságok Stájerország síparadicsomában rendkívül kedvezőek voltak a síeléshez: 2200 m-ig, 27 km-es pályaszakaszon, hóbiztos pályákon próbálhatták ki és fejleszthették sítudásukat felnőttek, gyerekek egyaránt. Három kezdő csoport volt: a legkisebbekkel Vargáné Balogh Zsuzsa tanárnő foglalkozott, a csoportjába tartozó óvodások is ügyesen vették az akadályokat. A kezdő iskolásokat Ipacs Gábor és Bognár Judit oktatta. A hét közepére minden kezdő kisgyermek piros pályákról jött le, többnyire esés nélkül. A középhaladók és haladók Kátai Tamás, Jakubisz Gábor és Jánosi József tanár urakkal a carving sízés technikájának rejtelmeivel ismerkedhettek. A táborozás utolsó napján a gyerekek tudásukat az osztrák kollégák által szervezett versenyen mutathatták meg. 24 érmet sikerült kiosztanunk. Az abszolút győzelemért járó kupákat Vida Laura 5.a és LotzÁdám 6.b osztályos tanulók vehettek át. Volt egy különleges kategória is, a láb közötti síelés bajnoka Sallay Mira két éves óvodás lett. Az esti programok csapatversenyek formájában zajlottak: szellemi-, sportvetélkedőkön, karaoki versenyen szerepelhettek gyerekek és a felnőttek. Az esti programokat a 8. osztályos tanulók által szervezett vetélkedő zárta.- BOGNÁR JUDIT, táborvezető Nyílt nap a Pécsiben Szeretettel várja február 12-én és 13-án 9 és 12 óra között megrendezendő nyílt napjára a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola. Az érdeklődőket órarészletekkel, bemutatókkal színesített ismerkedő látogatásra várják. Cím: IV. Lőrinc u. 35-37. A Megyeri úti Általános Iskola szeretettel várja leendő tanítványait és a kedves szülőket nyílt programjaira: FEBRUÁR 12. KEDD 8-8.45-ig MAGYAR 4. OSZTÁLYBAN 9-9.45-ig INFORMATIKA 3.OSZTÁLYBAN FEBRUAR 13. SZERDA 9-9.45-ig MATEMATIKA 4.OSZTÁLYBAN 9.55-10.40-ig NÉPI GYERMEKJÁTÉK 1.OSZTÁLYBAN FEBRUÁR 19. KEDD 8-8.45-ig KÖRNYEZET 4. OSZTÁLYBAN-9-9.45-ig MAGYAR 4. OSZTÁLYBAN FEBRUÁR 20. SZERDA 9-9.45-ig INFORMATIKA 3. OSZTÁLYBAN 9.55-10.40-ig ANGOL 4. OSZTÁLYBAN FEBRUÁR 26. KEDD 8-8.45-ig MAGYAR 4. OSZTÁLYBAN 9-9.45-ig ÉNEK 4. OSZTÁLYBAN FEBRUÁR 27. SZERDA 9-9.45-igTESTNEVELÉS 4. OSZTÁLYBAN 9.55-10.40-ig ANGOL 4. OSZTÁLYBAN Február 29-én,pénteken 16-17.30 óráig Fazekas és kézműves foglalkozásokon valamint népi gyermekjáték foglalkozáson vehetnek részt. A gyermekek és szüleik megismerkedhetnek az iskolával és a tanítónénikkel. Győztesek és helyezettek Az Újpesti Gyermek-és Ifjúsági Ház által meghirdetett Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat végeredménye: VERSMONDÓ VERSENY 5. osztály: 1. helyezett: Nagy Márton Ádám, Babits Mihály Gimnázium, (Bodó Anna), 2. Jugovics Nikolett, Szigeti József Utcai Általános Iskola,(Csikhon Judit), 3. megosztva: Kardos Sára .Babits Mihály Gimnázium,(Bodó Anna), Szekér Dóra, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Karczub Mihályné). 6. osztály: 1. helyezett: Ignácz Dániel, Babits Mihály Gimnázium (Honti Mária), 2. Czelláry Dóra, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Általános Iskola (Horváth Erika), 3. Bödő Marianna, Babits Mihály Gimnázium (Honti Mária). 7. osztály: 1.helyezett: Vincefi Sheila, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola, (Karczub Mihályné), 2. Falvai Ágnes, Homoktövis Általános Iskola (Temesváryné Molnár Erika), 3. Forrai Mercédesz, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Molnárné Mészáros Judit).Dicsérő oklevél: Ravasz Édua,Pécsi Sebestyén ÁLtalános és Zenetagozatos lskola(KArczub Mihályné). 8. osztály: 1. helyezett: Kemenes Anna, Pécsi Sebestyén Általános és Zene- tagozatos Általános Iskola (Horváth Erika), 2. Cserna Kata , Szűcs Sándor Általános lskola(Juhász Katalin) 3. Ádám András, Bajza József Általános Iskola (Répási Judit), 4. Kämmerer Márk, Körösi Csorna Sándor Általános Iskola (Planicska Szilvia). 9-12. osztály: 1.helyezett, megosztva: Kozma Gábor Viktor, Babits Mihály Gimnázium (Nagyné Ács Mária), és Varga Dávid, Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola, (Torma Éva), 2. Domokos Zsolt, Bródy Imre Gimnázium (Vészi Gézáné), 3. Illésy Éva, Babits Mihály Gimnázium (Nagyné Ács Mária). MESEMONDÓ VERSENY: 1. osztály, 1. helyezett: Balog-Pálfi Tímea, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Lázárné Horváth Anita) 2. megosztva: Schuszter Blanka Rebeka, Egedi Viktor 3. Vágó Hanna, mindhárman az Angol Tagozatos Általános Iskola diákjai (Rigóczki Csilla, Nagy Erzsébet, Rigóczky Csilla). 2. osztály. (1. csoport) 1. helyezett: Török Richárd, Kossuth Nevelési Központ (Kecskeméthyné Mezősi Annamária), 2. Fent István, Németh Kálmán Általános Iskola (Sütő Ilona), 3. megosztva: Szilvási Annamária, Kossuth Nevelési-Oktatási Központ, (Kecskeméthyné Mezősi Annamária), és Krauter Kira, Fazekas Mihály Általános Iskola (Benkő Gyöngyi). Dicsérő oklevélben részesültek: Petrovics Zsófia, Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola (Laczkó Tünde), Skotnyár Evelin, Német Kálmán Általános Iskola (Jakubecz Anett), Illésy Máté Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Pintérné Kézér Zsuzsa) 2. osztály (2.csoport) 1. helyezett: Hegedűs Dóra, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Naszádosné Hegedűs Erzsébet), 2.Turschl Tímea, 3. Kaposvári Dóra, mindketten a Szűcs Sándor Általános Iskola diákjai (Szívós Jánosné), 4. Bérczy Dorottya, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Naszádosné Hegedűs Erzsébet). PRÓZAMONDÓ VERSENY: 3. osztály: 1. helyezett: Gera Zsófia, Szűcs Sándor Általános Iskola (Papné Garamszegi Anett), 2. Szinyéri Lilla, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Karczub Mihályné) 3. Vigh Dorottya Mária, Szűcs Sándor Általános Iskola (Papné Garamszegi Anett) 4. osztály: 1. Csizmadia Laura, Hunyadi Mátyás Általános Iskola (Janek Krisztina), 2. Tóth Boglárka Emese, Angol Tagozatos Általános Iskola (Horváthné) 3.Németh Noémi, Hunyadi Mátyás Általános Iskola, (Janek Krisztina). 5-8. osztály. 1. helyezett: Feind Brigitta, Homoktövis Általános Iskola (Temesváryné Molnár Erika), 2. Simon Bence, Kossuth Nevelési-Oktatási Központ (Hudákné Bihari Katalin), 3. megosztva: Keszthelyi Veronika, Babits Mihály Gimnázium (Honti Mária), és Kerényi-Nagy Levente, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Karczub Mihályné) 9-12. osztály: Különdíj: Bozóki Barbara, Bródy Imre Gimnázium (Vészi Gézáné) » További eredmények: a 21. oldalon A SZŰCS Sándor Általános Iskola újból várja a leendő 1. osztályos gyerekeket és szüleiket nyílt napjaira, 2008. február 12-én (kedden) és február 13-án (szerdán). A foglalkozások mindkét napon 8 óra 15 perckor kezdődnek. Ezeken a napokon magyar irodalom, matematika, és angol órarészleteket (20-25 percben) láthatnak a 4. a és 4. b osztályokban, a leendő elsős tanítónőkkel. Az órák után az iskola igazgatója, Lévai András bemutatja az iskolát. A tájékoztató után szívesen válaszol a szülők felmerülő kérdéseire. Az iskola címe: 1044 Budapest, Ugró Gyula sor 1-3. 16