Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-10-18 / 19. szám

AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2008. október 18. Érvek ás ellenérvek a Főtér Kft. megalapítása körül Középpontban a gazdasági és szociális döntések A szeptember 30-i testületi ülés egyik legnagyobb vitája a Főtér pro­jekthez kapcsolódott. A projekt megvalósításához pályázaton vesz részt Újpest Önkormányzata. EU-s előírás, hogy az önkormányzat rendeleti úton városfejlesztő társaságot hozzon létre a fejlesztések megvalósításához. A Főtér Kft. nevű gazdasági társaság valósítaná meg a forrás- és tervezési koordinációt, kapcsolatot biztosítana a közszféra és a magánszféra együttműködésére, valamint ellátná a pénzügyi, szakmai koordinációt. z előterjesztő, dr. Trippon Nor­bert alpolgármester (MSZP) el­mondta, hogy az újpestiek nagy része hallott már a Fó'tér programról, és támogatja is azt. Az elő­terjesztésben szerepelt, hogy az önkor­mányzat a törzstőkén felül közel 350 millió Ft összeget biztosítana a Város- fejlesztési Társaságnak, mely a Társa­ság elindulását és működését finanszí­rozná. Wintermantel Isolt (Fidesz), illetve Szalma Botond (KDNP) képviselők úgy vélték, hogy a társaság vezetői posztját meg kellene versenyeztetni. Erre dr. Trippon Norbert elmondta, nincs idő a pályáztatásra, de megfelelő, tapasztalt szakembert találtak a Társaság vezeté­sére. Wintermantel Isolt módosító ja­vaslatcsomagot nyújtott át a képvise­lőknek, mely leszűkítette a városfej­lesztő társaság feladatkörét csupán a Főtér program megvalósítására, illetve meghatározta, hogy a törzstőke feletti 350 MFt-nyi vagyont csak akkor utalják át, ha a Kft. a projekt megvalósításához elnyeri a kivitelezéshez szükséges pénzösszeget. Szalma Botond képviselő (KDNP) is úgy vélte, hogy csak a telje­sítés után kapjon a társaság anyagi tá­mogatást. A frakciószünet után, melyben a mó­dosító javaslatot tárgyalták, dr. Derce Tamás polgármester elmondta, hogy az alapító okirat és az együttműködési megállapodás néhány pontját át kell még beszélni. Támogatja a társaság alapfeladatait, de csak akkor, ha való­ban azt a feladatot végzi majd, melyre felkérte a testület. Pajor Tibor (Jobbik Magyarországért) úgy vélte, hogy a projektbe és a társa­ságba politikai döntéssel kerülnek be a tagok; dr. Kató Balázs (Újpestért Egye­sület) pedig támogatásáról biztosította az előterjesztőt. Szabó Gábor (MSZP) képviselő Wintermantel Zsolt módosí­tását úgy látta, hogy az bizonyos pon­tokban a Főtér program megvalósítását akadályozná. Nagy István alpolgármester (Fidesz) szerint a pályázat első ütemét először alaposan meg kellene ismerni és csak utána elindítani a második ütem fel­adatait, valamint szakmai találkozót, alaposabb tájékoztatást javasolt; erre Juhász László (MSZP) elmondta, hogy a Főtér programmal kapcsolatban több tájékoztató jellegű frakció-megbeszé­lést tartottak. Végül dr. Trippon Norbert is szót kért. Elmondta, hogy gyors lépésekre van szükség, hiszen a pályázat második for­dulójának elbírálása érkezési sorrend­ben történik, ezért kell hamar elvégezni a feladatokat. A vita végén szavazásra került sor. Először Wintermantel Zsolt módosító javaslatáról szavaztak a képviselők. 10 igen, 19 nem, 1 tartózkodás mellett a javaslatot elutasították. Az alaprende- letet 20 igen, 4 nem, 2 tartózkodás mel­lett fogadták el. Az alapító okiratot 24 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett elfo­gadták. Wintermantel Zsolt javaslatát az együttműködési megállapodásról 10 igen, 18 nem, 1 tartózkodással elutasí­tották, az alapjavaslat megállapodását 20 igen, 10 nem mellett elfogadták. A társaság vagyonáról szóló határozati ja­vaslatot 20 igen, 3 nem, 1 tartózkodás mellett, az ügyvezető, Tilli Lajos sze­mélyéről és illetményéről szóló javas­latot 19 igen, 7 nem, 1 tartózkodás mel­lett fogadták el. Együttesen szavazott a testület a társaság felügyelő-bizottsá­gába delegált tagokról is, 26 igen, 2 nem mellett elfogadták a jelölésüket. A napirend tárgyalása végén 20 igen, 3 nem, 3 tartózkodás mellett megszavaz­ták a Társaság könyvvizsgáló cégének jelölését is. EGYHANGÚ DÖNTÉSEK ISKOLAI ÉS SZOCIÁLIS KÉRDÉSEKBEN Bélán Beatrix alpolgármester előter­jesztést nyújtott be 17 önkormányzati fenntartású óvoda és 4 iskola létszám­túllépése tárgyában, melynek egyik oka az, hogy néhány intézmény több gyer­meket vett fel, illetve a tanulók között akadnak sajátos nevelési igényűek, akik a csoportszervezés szempontjából 2 vagy 3 főnek számítanak. Néhány esetben az Oktatási Hivatal engedélyezi a létszámtúllépést, melyhez a testület hozzájárulása szükséges. A határozati javaslattal a képviselők egyhangúlag egyetértettek. Ugyancsak Bélán Beatrix alpolgármes­ter előterjesztésében tárgyalták a Napra­forgó Alapítvány a Sérült Gyermekekért pénzbeli támogatását, melyet a Társadal­mi Kapcsolatok Bizottsága is javasolt. Az alapítványt a Civil alapból 150 000 Ft-tal támogatják. 29 igen, és 2 tartózkodás mellett megszavazták a javaslatot. Ezt követően Nagy István alpolgár­mester javaslatait tárgyalta a testület. Elsőként a XV. kerületi önkormányzattal kötendő megállapodásról esett szó. A XV. kerületi Molnár Viktor utcai, fogya­tékos gyermekek ellátását szolgáló in­tézményben hat újpesti lakóhelyű gyermek ellátása folyik. A férőhelyekre állami normatív támogatást vesznek igénybe, a fenntartási költségek külön­bözeiét fizeti az önkormányzat. Ennek fedezetében segít Újpest Önkormány­zata. A további ellátás érdekében a két önkormányzat együttműködési megál­lapodást kötne 2010 év végéig. Hasonló ügyet tárgyaltak ezt követő­en: a XI. kerületi Ménesi úton található Habilitációs Fejlesztő Központban három újpesti lakóhelyű fogyatékos gyermeket látnak el. A XI. kerületi önkormányzat megemelte a szolgáltatási díj napi ösz- szegét, ezért szükséges az ellátási szer­ződések módosítása, melyet a Népjóléti és Lakásügyi Bizottság megtárgyalt, és jóváhagyott. Mindkét javaslatot egy­hangúlag elfogadták a képviselők. Ezután két újpesti háziorvos kérelmét tárgyalta a testület. Dr. KonarikJúlia és dr. Tippai Emese nyugdíjba vonulásuk miatt mondják fel az önkormányzattal kötött szerződést. Dr. Konarik Júlia praxisát dr. Németh Valéria, dr. Tippai Emese praxisát dr. Fries Ilona veszi át. A két határozati ja­vaslatról együtt szavazott a testület, 30 igen, 1 nem arányban elfogadták. EGYEBEK: KÖZLEKEDÉS, MÉDIA KHT., ESTERHÁZY PARK Pajor Tibor képviselő javasolta a testü­letnek, hogy az önkormányzat kezdemé­nyezze a BKV Zrt-nél, hogy a lávodszky Zoltán villamosmegálló nevét változtas­sák vissza az eredeti Szülőotthon megál­lóra. 19 igen, 9 nem, 1 tartózkodó szava­zattal elfogadták a képviselők. Negatív véleményének adott továbbá hangot az­zal kapcsolatban, hogy az Újpesti Napló- - ban megjelenhetett a Demokratikus Charta felhívása. (Fizetett hirdetésként közöltük - a szerk.) Némi politikai vitát követően Szalma Botond (KDNP), a Pénzügyi és Költség- vetési Bizottság elnöke az Újpesti Média Kht. felügyelő-bizottságával kapcso­latban emelt panaszt (a Gazdasági Bi­zottság ülésén a Kht. közhasznúsági je­lentését és az üzleti tervét jelentó's többségi szavazattal elfogadták - a szerk.). A képviselő úgy vélte, hogy az ülések jegyzőkönyvét pontatlanul ké­szítik el, és javasolta, hogy a bizottság elnökét, dr. Kovács Pált a testület hívja vissza. Dr. Derce Tamás ígéretet tett ar­ra, hogy az esetet kivizsgálják. A májusi testületi ülésen Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióve­zetője előterjesztésében kérte a testü­letet, hogy a Nádor utca és Vécsey utca sarkán lévő teret Gróf Esterházy János parknak nevezzék el. A képviselő ér­deklődésére dr. Trippon Norbert alpol­gármester válaszolt, miszerint az ügy már folyamatban van. A maratoni ülés végén a szociális se­gélyek tárgyában benyújtott fellebbe­zéseket tárgyalta a testület, zárt ülés keretében. - PÁLFI KATA 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom