Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-01-25 / 2. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - II. ÉVFOLYAM, 2 . SZÁM Lánglovagok ÍjÁMi Sorozatunkban az Újpesti Tűzőrség érdekesebb riasztásaiból szemelgetünk. A 2007. ÉVBEN összesen 11627 riasztása volt a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságnak. A 2008. év első riasztása rögtön Újpesthez köthető. 0 óra 09 perckor riasztották a tűzoltókat egy Nyírpalota utcai tűzhöz. Itt a szelektív hulladékgyűjtő' kapott lángra - téli mínuszokban - feltételezhetőn gyújtogatás miatt. A tűz átterjedt egy, a gyűjtő mellett parkoló személygépkocsira is, amely ennek következtében teljes terjedelmében kiégett. Itt az anyagi kár jelentős. JANUÁR 6-ÁN történt, hogy az Ázsia Center teremgarázsában kigyulladt egy gépkocsi, ám még a tűzoltók kiérkezése előtt az ott dolgozók porraloltóval sikeresen megfékezték a lángokat. JANUÁR 8-ÁN az Árpád út 199. szám alatti nevelőotthonból érkezett riasztás a tűzoltósághoz. A fiatalok gyertyát gyújtottak egy asztalon, az meggyújtott egy papírt, amelytől az asztal és a mellette lévő fotel is lángra kapott. AZ IDEI KARÁCSONY sem múlt el fenyőfatűz nélkül. A Latabár utcában január elsején gyulladt ki egy kilencedik emeleti lakás, amelyhez ki kellett vonulniuk a tűzoltóknak. Egyelőre még tart a vizsgálat, hogy a fenyő gyulladt ki és az terjedt át a lakásra, vagy fordítva. 2007. DECEMBER 24. ÉS 2008. JANUÁR 7. KÖZÖTT tíz tűzriasztás érkezett az Újpesti tűz- őrséghez, négy műszaki mentéshez hívták őket segítségül és öt téves jelzést is kaptak a kerületi lánglovagok. Különleges házikedvencek Hörcsögök, tengerimalacok már megszokott háziállatok napjainkban. Sokan vannak azonban, akik másfajta kedvencekre vágynak, akiket nem az „átlagos", simogatható állatok vonzanak. Nos, nekik is szólt az a kiállítás, amelyet az elmúlt héten láthattak az érdeklődők a káposztásmegyeri Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központban. Gekkók, kajmánok, kígyók, teknősök, hogy csak néhányat említsünk a felvonultatott egzotikus állatseregletből. Tóth Attila, a siófoki Hüllő Zoo munkatársa válaszolt minden érdeklődő kérdésére az állatokkal és tartásukkal kapcsolatosan. Már gyerekként is előszeretettel szemlélte, nevelte a ház körüli kedvenceket, így például sünit vagy éppen őzeket. Ezúttal az újpesti gyerekek főként hüllőket láthattak a művelődési központban, de madárpókokat, óriáscsótányokat, s jóval kedvesebb lényeket: kisemlősöket, nyulakat is közelről szemlélhettek. Közel háromtucat fajt szemlélhettek meg az érdeklődők. Jöttek is iskoláscsoportok, családok, gyerekek, felnőttek szép számmal. A látogatók etetés közben is megszemlélhették az állatokat, ami igazán ritka látványosság. Ez a lehetőség megosztotta az embereket, hiszen sokan sajnálták az eleséggé vált egereket, kisállatokat, miközben abba nem gondoltak bele, hogy legtöbben húsevők maguk is, mint a vitrinben látható állatok, ha éhesek. Ez a természet rendje. - TK Rendőrségi hírek NEM KÉRDEZTEK, CSAK ÜTÖTTEK Sz.R. tizenkét éves fiatal fiú a Szigeti József utcai iskola kerítése mellett sétált, amikor váratlanul megtámadták. Valószínűleg hátulról érkeztek a támadók - mint később kiderült, csak néhány évvel idősebbek nála, akik szó nélkül elkezdték letépni róla a kabátot és a pulóvert. Mindez még nem volt nekik elég, hátulról térdhajlaton rúgták, amitől a szerencsétlen fiú a földre esett, s még így sem hagytak neki nyugtot, tovább rugdosták. Ő próbált védekezni, felállni, de egyik támadója olyan erővel rúgta mellkason, hogy hanyatt esett. További szerencsétlenség, hogy esés közben a fejét egy konténerbe beütötte, amitől súlyos sérülései - zúzódások, agyrázkódás - keletkeztek. Miután így elbántak az áldozattal, otthagyták a hóban fekve. A mentősök a gyermeket a Bethesda gyermekkórházba vitték, napokig benntartották. A megsérült fiú a támadásra és az utána eltelt közel fél órára csak homályosan, összefüggéstelenül emlékezik. Mint kiderült, baseball sapkáját és kabátzsebéből ezerötszáz forintját vitték el brutális támadói. Információink szerint nem ez a 12 éves gyermek volt a 15-16 éves fiúkból álló banda egyedüli áldozata, másokat is megtámadtak január 11. körül. Egyelőre ismeretlen elkövetők ellen indítottak nyomozást az újpesti rendőrök. BETEGET VERTA BETEGSZÁLLÍTÓ Január 16-án, dél körüli időpontban az Árpád kórházba szállítottak egy ittas férfit a XIII. kerületből. A kórház első emeleti folyosóján az őt szállító betegszállítók egyike megütötte, melynek következtében a sértett elesett, fejét a folyosó kövében beütötte és elvesztette az eszméletet. Vizsgálat közben tért újra magához, de szinte azon nyomban újra elájult. Az elvégzett vizsgálatok alapján megállapították, hogy koponyatörést szenvedett, életveszélyes állapotba került. Műtétet követően az intenzív osztályon ápolják. Az elkövetők ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt a BRFK életvédelmi osztálya folytatja az eljárást. MOBILT LOPOTT A Károlyi kórházból január 14-én ellopták az egyik beteg mobiltelefonját. A tolvajt még aznap sikerült elfogni, igazoltatása során a lopott mobil is előkerült. Mint kiderült, a kórházi szarka ellen már több hasonló jellegű bűncselekmény miatt folyik eljárás, ezért a rendőrök bűnismétlés veszélyére hivatkozva kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt. Baleset miatt fáztak Újpesten J anuár 19-én, szombaton a kora esti órákban történt baleset következtében fűtéskimaradás volt Újpest egy részén. Az Istvántelki út és az Elem utca kereszteződésében karambolozott két gépkocsi, s az ütközés következtében az egyik jármű a távhőszolgál- tató forró vizet szállító vezetéke alá szorult, s azt megrongálta. A nagy nyomású vezeték sérülése miatt Újpest jelentős részén nem volt fűtés szombat délután. A hideg lakásokban csak késő este, illetve hajnalban melegedtek át újra a radiátorok, ugyanis a hibajavítás és a rendszer ismételt feltöltése hosszú időt vett igénybe. www.ujpest.hu 21