Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-09-20 / 17. szám
r. rcrrcizj 2008. szeptember 20. S zeptember 5-én ünnepélyes keretek közt adták át Újpest legfiatalabb intézményét, a magántulajdonban lévő Duna Ovit, bár a gyerekek már napokkal korábban birtokba vehették az épületet. A Baross utcában található, épületszerkezeti rendszereket forgalmazó osztrák tulajdonú cég szülői kezdeményezés és igény miatt döntött az építkezés mellett: sok fiatal, kisgyermekes dolgozójuk van, akiknek munkába való visszaállásuk - a vállalat területén felépült óvodával - zökkenőmentesen mehet végbe. Az óvodát a cégtulajdonos, Mag. Peter König személyesen nyitotta meg, miközben a gyerekeket bohócok szórakoztatták a vadonatúj játékok között. A korszerű épület két modern játszóhelyiséggel, tornateremmel és biztonságos játékokkal ellátott, gondozott kerttel rendelkezik. Az intézmény kettős célt szolgál: az óvoda mellett családi napközit is biztosít azoknak a kicsiknek, akiknek még szokatlan a közösségi élet. A pedagógusok - szokásos feladataik mellett - arra vállalkoznak, hogy a Duna Oviba járó gyerekeknek játékos formában tanítsák a német nyelvet. A fenntartó König Óvoda Kft. pedig nyitott arra, hogy szabad férőhely esetén fogadja a környéken élő gyerekeket is. Uj épület legkisebbjeinknek Német diákok Újpesten Közel 20 éve tart a kapcsolat a közel nyolcvan esztendeje alapított ludwigs- haveni Max Plank Gimnázium és a Babits Mihály Gimnázium között. A diákok minden évben találkoznak 1-1 hétre, egyszer itthon, a rákövetkező évben pedig Németországban. Idén az újpesti diákok fogadják a vendégeiket, így szeptember 11-én izgatottan várták a vonattal érkező cserediákokat, akiket családoknál szállásoltak el. Az évek alatt kialakult szokásoknak megfelelően egy napot az iskolában töltenek a vendégek. Most sem volt ez másképp, hiszen az érkezést követő napon közösen vettnek részt a tanítási órákon. Az itt tartózkodás ideje alatt megismerkedtek Újpesttel és Budapesttel is. Többek között látogatást tettek az Újpesti Lepkemúzeumban, de megtekintették a Népligetben a Láthatalan című kiállítást, a Sziklakórházat, a gödöllői Grassalkovich-kastélyt is, és természetesen megismerkedtek Budapest nevezetességeivel is. Tartalmas, élményekben gazdag egy hét után vettek búcsút egymástól. Az elmúlt évek azt bizonyították: a diák ismeretségek az idők során tartós felnőtt barátsággá alakultak át. Minden bizonnyal ebben az évben sem lesz másképp. Halhatatlan hagyaték Vasvári Zoltánná Csáth Emőkétől, az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola elhunyt művésztanárától augusztus 27-én vettek végső búcsút a családtagok mellett tanártársai, tanítványai, tisztelői. H a visszaléphetnénk az időben, és a mesteriránt feltétel nélkül elkötelezett tanítványként megkérdezhetném Emőke nénit, mit mondhatok róla most, amikor ő már nincs közöttünk, bizonyára elnéző mosollyal, de határozott hangon utasítaná el a felvetést, mondván: ami őt illeti, még a búcsúztatásán sincs helye semmiféle méltatásnak, cifra szónak. Aki életében nem vágyott elismerésre, mi szüksége lenne arra a halálban? Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy beszél róla helyettünk az élete, a munkája, mindaz, amit tett a tanítványaiért, a zenéért, értünk. Pontosabban, nem is beszél, inkább muzsikál: számtalan növendéke tolmácsolásában, akiknek játékéban tovább él a nagy elődök, a felejthetetlen mesterek, Popper Dávid és Schiffer Adolf halhatatlan hagyatéka. Én nem tartozom azon szerencsés tanítványai közé, akik hivatásos muzsikusként biztosítják e hagyomány folytonosságát, nem lettem sem zenésszé, sem zenetanárrá, így a szó igazi értelmében vett amatőr muzsikusként maradhattam meg örökös tanítványnak. Olyan tanár mellett, akitől 33 év alatt sem lehetett eleget tanulni. Aki mellett a fogékony tanítvány örökös növendék marad, életkortól, pályától, eredményektől függetlenül. Mert volt benne valami, amit csak tanulni lehetett tőle, megtanulni nem: a szó leggazdagabb értelmében vett emberséget. Ha volna tőle rá meghatalmazásom, ha tudnám és tehetném, elmondanám, mi mindent jelentett számomra. Méltatnám tanári, művészi és emberi nagyságát, példátlan szerénységét és példaadó alázatát. Beszélnék megalkuvást nem tűrő igaz- ságszeretetéről, sokunkat megszégyenítő őszinteségéről, lelki-szellemi emelkedettségéről - az abszolút értékek mentén élt élet kompromisszummentes tisztaságáról. Felsorolnám közismert személyiségjegyeit: egyszerűségét, keresetlenségét, elkötelezettségét, fegyelmét, mindig éber, egyszerre óvó és bátorító figyelmét, parttalan türelmét, csupaszív jóságát, mindazon erényeket, amelyek birtokában vállalta és a legmagasabb fokon teljesítette a hite, lelkiismerete és tehetsége rászabta szolgálatot. Ha engedelmeskednének a szavak, felidézném hasonlíthatatlan egyéniségét is: törékeny madárra emlékeztető alakját, kislányos-anyókás fejkendőjét, jóságos tekintetét, sohasem bántó, mindig találó, önmagát sem kímélő, finom humorát, a rituális törökkávékat, az évekig szárított, kétszer-háromszor is eloltott és újragyújtott cigarettákat, a mogyoróval, a macesszal és tavalyról maradt szaloncukorral megrakott terülj-terülj asztalkát: személyes varázsának és muzsiku- si mágiájának apró, de nélkülözhetetlen kellékeit. Azt a bensőséges otthont, ahová belépve a tanítvány számára megállt az idő, vagy inkább egy új időszámítás kezdődött, folytatódott: óráról órára, hétről hétre. így búcsúzhatnék tőle hitelesen, saját belátásom szerint. A tanítványi hűség jegyében azonban úgy érzem, elég egyetlen személyiségjegyét kiemelni, amely átragyog minden vonásán és békévé oldja lelkűnkben a fájó emlékezést: a derűt, amely két fényforrásból táplálkozott: belülről és felülről - a zene örök, bachi forrásvidékéről, amelyet sem a csalódások, sem a veszteségek, sem a napi gondok, sem a történelmi válságok, sem a kor nyűge, nyilai nem tudtak megtörni. Ha augusztus 9-e számunkra a gyász napja, odafönt bizonyára a derűé. Boldogok az angyalok, hogy hazatért egy társuk és újra csellózni tanulhatnak Emőke nénitől. - GELLERT MARCELL, volt növendék 16
