Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-09-06 / 16. szám

I I ÚJPESTI NAPLÓ - II. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM ■rrrs Újpest főépítésze lett az év szakembere A városkép „genetikai kódja" ugyanaz marad Nyár végén, a mosonmagyaróvári Országos Főépítész Konferencián Új­pest főépítésze szakmai elismerésben részesült. Az országos összejöve­telen immáron hagyományosan két díjat adnak át: egy Főépítészi Élet­műdíjat és az Év Főépítésze díjat. Berényi András, Újpest főépítésze az utóbbi elismerést vehette át. Ennek kapcsán beszélgettünk vele. B erényi András Hild-díjas okle­veles építészmérnök, tíz éves szolnoki főépítészi tapasztalat­tal érkezett Újpestre, ahol im­már húsz éve tölti be ezt a pozíciót. Az épület-tervezés nem hiányzik neki, mindig inkább a várostervezés vonzotta. Azt mondja, nem egy-egy házban, ha­nem egy-egy tömbben, városrészben, vagy éppen egy egész városban gondol­kodni sokkal változatosabb munka. Az urbanisztika, a várostervezés állt és áll a mai napig is érdeklődése középpontjá­ban talán éppen azért, mert ez nem szá­raz szak-tudomány, ebben az építészet mellett része van a településtörténet­nek, a szociológiának, a mérnöki isme­reteknek, a geográfiának éppúgy, mint például a környezetvédelemnek. Ahogy a szakmájáról beszél, látszik, ebben él minden pillanatban, alkotó, kreatív te­vékenységnek tekinti azt.- Számított az elismerésre?- Harminc éve vagyok főépítész. Ke­vés olyan ember van az országban, aki régebben tölti be ezt a posztot. Őszintén szólva volt olyan év, amikor azt gondol­tam, hogy megkapom az Év Főépítésze díjat. Most éppen nem számítottam rá.- Az indoklásban az szerepelt, hogy Berényi András főépítészi pályájának ma­gas színvonalú, egyenletes eredményé­ért, elkötelezett emberi magatartásáért, kitartásáért és a szakmai közéletben vál­lalt aktív, olykor oppoziciót is biztonság­gal vállaló szerepléséért lett díjazott.- Ez azt jelenti, hogy szerintük eléggé jól és meglehetősen régóta csinálom azt, amit. Egyébiránt mindig is mertem vállalni a véleményemet, talán éppen ezért lehet lényeges itt a 'biztonsággal' szó, mert más dolog „csak" opponálni és más a szakmáról komoly szinten vitat­kozni. Ez utóbbihoz szakmailag és em­berileg is felkészültnek kell lenni. Volt egy sajtótájékoztató a díjátadást köve­tően, ahol megkérdezték, mit tartok a pálya tanulságának. Mondtam talán: fő­építésznek lenni jó. Jó nehéz. Szerintem ugyanis a főépítésznek a sikerekért na­gyon meg kell dolgozni.- Gondolom, a fővárosban még nehe­zebb a főépítész munkája, mint vidéken.- Mindenhol nehéz. Hiszen a helyzet mindenhol ugyanaz: a szakma, a gazda­sági környezet és a politika között kell - folyamatosan változó körülmények kö­zött - vállalható egyensúlyt találni. Ez attitűd kérdése is. Én magam alapvető­en terv- és tervezés-párti vagyok. Úgy vélem, hogy a mi szakmánkban különö­sen nem szabad elhamarkodottan, in­dulatból dönteni. A főépítész felelőssé­ge, hogy az önkormányzat település­politikai elhatározásai korrekt eszkö­zökkel megvalósíthatók, érvényesíthe­tők legyenek. Szerintem ugyanakkor az igazi főépítész - persze szigorúan szak­mai alapon és meggyőződéssel - maga is köteles befolyásolni a település-po­litikát. Ebből a szempontból a főépítészi munka leginkább verbális feladat.- Az elmúlt húsz évben változott Újpest is, mint általában a világ körülöttünk. Mi­lyen irányba halad most Újpest?-Természetesen nincsenek kész vá­rosok. A települések is folyamatosan változnak, egy-egy építőelemük kicse­rélődik, ma már nem építünk több ezer Berényi András, Újpest főépítésze i évre szóló piramisokat. Éppúgy, mint az emberi szervezetben a sejtek, az építő elemek is megújulnak, kicserélődnek, a város arculata is változik, bár nyilván sokkal lassabban. A fő vonulat azonban stabil marad. Mint ahogy az ember sem változik meg az új sejtektől, a település is nagy vonalaiban viszonylagos állan­dóságot mutat, a „genetikai kód" ugyanaz marad. Nem hinném, hogy egy várost szabad úgy átalakítani, hogy ezt a kódot megsértenénk, bár Újpest ese­tében sajnos történt ilyen. Szerintem a város ellen való volt, amikor a város­központi lakótelepeket építették, mert egy olyan település-szövetet roncsol­tak szét, ami már nem helyrehozható. Ugyanakkor ott is élnek emberek, aki­nek joguk van az élhető környezethez, sőt sokan szeretik is a lakótelepi élet­formát. Úgy gondolom, Újpestnek meg­van az a nagy előnye, hogy sokfajta la­kóterülettel rendelkezik, szinte minden életforma számára van választék. Szin­tén megőrzendő adottság a város jelen­tős ipara, melynek szerintem nem csak komoly múltja, hanem ígéretes jövője is van.- Mi lesz a panelházak sorsa, van-e er­re valamilyen megoldás?-A panelházak ügye nagyon speciá­lis, sok szempontból vizsgálandó kérdés. Nem újpesti, hanem országos, sőt, nem­zetközi problémáról beszélünk. Túlzottan rövid idő alatt túlzottan sok panelházat építettek fel nagyon homogén technoló­giával. Ennek következtében az épületek erkölcsi és fizikai romlása is zuhanássze­rűen, rövid idő alatt következik majd be. Nem láttam még rá jó megoldást. Fel kellene készülni erre az országos társa­dalmi, gazdasági problémára.- Lehet ugyanekkora területen élhe­tőbb környezetet teremteni ilyen sok em­berszámára?- Szakmai fórumokon bizonyított tény, hogy ugyanannyi lakást, ugyanak­kora területen el lehet helyezni városias karakterű beépítéssel, átlagosan három­négy emeletes épületekben is.- Mi lesz a Népsziget sorsa? Hallani le­hetséges befektetőkről, tervekről...- Újpest egyike azon kevés kitüntetett városrészeknek, amelyeknek szép, hosz- szú élő Duna-partja van. Nagyon fontos, hogy a víz menti településeknek milyen a folyóhoz való viszonya. A Palotai-szi­get természetvédelmi oltalom alatt álló terület és erre vigyázni kell. A Népszi­gettel kapcsolatosan probléma, hogy je­lentősebb része a XIII. kerülethez tarto­zik és csak az északi, negyede-harmada Újpesté. Gyalogosan és kerékpárral ugyan Angyalföld felől is elérhető, azonban gépkocsival egyelőre csak Új­pestről közelíthető meg. Noha Angyal­föld önkormányzata a Népszigettel kap­csolatosan komolyabb fejlesztésekben gondolkodik, Újpest álláspontja szerint a hajójavító ipari sávját eredeti rendelte­tésének megfelelően kell megőriznünk, a mögötte lévő területet pedig lehetőleg természetes vagy természetközeli álla­potban kellene megtartani. Gratulálunk az elismeréshez az Év Fő­építészének. - T.K. www.ujpest.hu 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom