Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-08-08 / 14. szám
I TO3ÍS AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2008. augusztus 8. főtörzszászlós. Kállai László nyugállományú zászlós és Dezsényi Miklósáé Major Klára. Lelkiismeretes munkájukért pedig két szakaszvezető, Bátyi Edina és Csordás Zoltán vehette át az elnökség ajándéktárgyait. A Zászlóalj jelentőségét és munkáját Újpest is kiemelte: Hajdú Gábor ezredesnek, Tóth Edmond főtörzsőrmesternek, és Hocza István törzsőrmesternek adott át az ünnep tiszteletére emléklapot. Az alakulat a jeles évforduló kapcsán egy aknamentesítő hajó élethű modelljével is gazdagabb lett, melyet a Csepeí- Sziget Középiskolai Modellező Szakosztálya adományozott a szervezetnék. Az évforduló megünneplése az állomány- gyűlés után ünnepi koszorúzással folytatódott. A Zászlóalj jelenlegi és egykori tagjai, illetve az önkormányzat képviselői közül Bélán Beatrix alpolgármester, és Marsai Géza képviselő is megemlékeztek a hadikikötőben felállított emlékműnél azokról a hősökről, akik életüket áldozták szolgálatteljesítés közben. Tisztelegtek a nemrégiben Afganisztánban elhunyt két tűzszerész előtt is: június 10-én Kovács Gyula posztumusz hadnagy, július 12-én Nemes Krisztián posztumusz őrnagy vesztette életét. A hadikikötőben tartott ünnepség keretében három koszorút dobtak a Duna vizébe, ezzel is emlékezve az elhunyt katonákra. A szokásos látványos ünnepi program, a dunai nyílt nap idén kegyeleti okok miatt elmaradt. Az ünnepség szerves részét képezte az a jelenleg is látható két kiállítás, mely a katonai hajózás történetét mutatja be a Császári és Királyi Haditengerészeti Egyesület szervezésében. Az Árpád úti Újpest Galéria, és a Batthyány térnél álló, „Debrecen" elnevezésű utolsó dunai tengerjáró hajó tárlatán augusztus közepéig láthatók makettek, dokumentumok, fotók, és katonai relikviák a régmúlt és a közelmúlt történelmét idézik fel. Az egyesületet Pajor Tibor újpesti önkormányzati képviselő, valamint Bánsági Andor elnök - aki szintén a kitüntetettek közt szerepelt - képviselték az ünnepségen. - PÁLÉI KATA 1848. július 25-én bocsátották dunai útjára a fiatal honvédő sereg részeként az első felelős magyar kormány hadügyminiszteréről, Mészáros Lázárról elnevezett hadigőzöst, s ettől a naptól számítjuk az újkori magyar hadihajózás történetét is, ami a dunai folyamőr tevékenységét és a szárazföldi erők vízről történő támogatását is megteremtette. hogy a kerület címere is bizonyítja, Újpest és a hajózás kapcsolata rendkívül szoros. Nemcsak a hajógyár és a hajóépí- és az itt található hadikikötő, hanem a Duna közelsége és az ebből adódó lehetó'ségek miatt is - így ez az ünnep egy kicsit Újpesté is egyben. A városháza dísztermében megtartott állománygyűlés ünnepélyes zászlóbehozatallal kezdődött, majd Hajdú Gábor ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka foglalta össze beszédében a Honvédség és ezen belül a Flottilla eseményben gazdag történetét. A hadihajós fegyvernem, mely egykor kimagaslott az európai flottillák közül, a kiegyezés évében a Dunai Flottilla elnevezést kapta. Egészen a II. világháború végéig rendkívüli szerepet játszott a magyarországi hadihajózásban - ezután viszont a teljes Flottilla hadizsákmány lett; és elkerült az országból. Története 1945 májüsában folytatódott Honvéd Hadihajós Dandár néven, egészen 2001 júliusáig, amikor megszűnt, mint önálló szervezeti egység. Ekkor ötvözték a Honvéd Tűzszerész és Akna kutató Zászlóaljból és a Flottillából a ma is működő Szervezetet. Az ünnepély, során elismerések átadására is sor került. Szilágyi Zsolt őrnagy emléktárgyat,; A/ódas László főtörzsőrmester és Máté Zsolt szakaszvezet ő a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát, emlékplakettet Danyikó László főhadnagy és Cservölgyi Dániel hadnagy vehetett át. Szintén emléktárgyat adományoztak Káló Lajos törzsőrmesternek, Hanzelik Tamás szakaszvezetőnek és Várszegi Zsombor szakaszvezetőnek. A zászlóalj támogatásáért, illetve az alakulat és a városrészért végzett munkájáért az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka ajándéktárgyat adományozott dr. Derce Tamásnak, Újpest polgármesterének és Hajdú Lászlónak, a XV. kerület polgár- mesterének. Ajándéktárgyat adományoztak Tömböl László altábornagynak, Szöllős Béla nyugállományú alezredesnek, valamint Szálkái Istvánnak, Bánsági Andornak, Portás Csabának, Sztankó Attilának és dr. Margitay-Becht Andrásnak. A Magyar Hadihajózásban elért kiemelkedő munkájáért ajándéktárgyat kapott Bozsik Tibor nyugállományú ezredes, Szemerics Antal nyugállományú A Flottma 160 eves ünnepe 4