Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-07-11 / 13. szám
NGYENES KERÜLET 2008. július 11. Negyvenhat év után Újra együtt a nagy csapat Egy eseményen külső megfigyelőként részt venni egy idő után rutinfeladat. Vannak azonban olyan rendezvények, események amelyek valamitől olyan különös hangulatúak, hogy az egyébként nem oda tartozó szemlélődőt is magukkal sodorják. Pontosan ilyen kellemesen borzongató volt az az osztálytalálkozó is, amelyet június 28-án tartottak egy újpesti kisvendéglőben. Az egykori diákok, akik 1962-ben végeztek az Április 4. téri Leányiskolában, mostanra többnyire nagyszülők lettek már. Sokan büszkeségeikkel: gyermekeikkel, unokáikkal érkeztek a vitathatatlanul nagy izgalommal várt találkozóra. Merthogy az elmúlt negyvenhat évben bizony nem találkoztak. Esetleg a városban összefutottak, de ahogy többen is megállapították, a legritkább esetben ismerték fel egymást. Az egykori pöttyös kötényes kisleányok most ünneplőbe öltöztették szívüket-testüket, s a végzős 8. A és 8. B osztály bő fele ott volt a nagy találkozón. A gyülekező az egykori iskola régi bejáratánál volt. Többnyire bizonytalanul méregették távolról a már megérkezetteket, majd amikor közelebb értek, boldogan borultak egymás nyakába az egykori évfolyamtársak. Sokszor - mókás módon - csak a nagy összeölelkezés után kérdeztek rá: Ki is vagy te? De ez teljesen érthető, hiszen 46 év mégiscsak negyvenhat év! Sajnálatos módon az egykori leányiskola mai vezetése nem engedte meg, hogy az osztálytalálkozó az iskolában legyen. Be sem engedték őket még annyira se, hogy körülnézhessenek. Nekik azonban ez sem szegte a kedvüket, átsétáltak egy közeli étterembe és órákon át beszélgettek. Régi emlékekről, a hímzett jutalomkitűzőről, a máig őrzött szövetkitüntetésről, kiránduláson készült kalózzászlóról, .a pöttyös egyenkötényről és arról, milyen sokat kaptak egykori tanáraiktól. Mindenki egyenként is bemutatkozott, elmondta, mi történt vele az elmúlt idó'szakban. És egymás után ültek a tanárok is az asztalához - mert bizony Gergely Ágnes osztályfőnök, és néhány tanártársa is eljött, hogy az egykori tanítványokat - valljuk meg, könnyeiken át - láthassák. Különleges alkalom volt ez mindenkinek. Köszönjük, hogy ott lehettünk. - T. K. Egykori újpesti vagyok, mondhatni őskori. Akkor laktam a negyedik kerületben, amikor még nem lakótelep volt az évszakokról elnevezett utcák tájéka. 25 évig éltem ott, előbb a Bán Tibor (ma Kassa) utcában, majd az Ősz utcában, és az Április 4. téri általánosba akkor jártam, amikor az csak lányiskola volt.- Koltai Éva AZ ISKOLA Apáthy, Balogh, Bapkó, Bencze, Binder, Bujka... így kezdődött az osztálynévsor, amikor '54-ben elsőbe mentem, Józsa Magda tanító néni osztályába Tovább nem emlékszem a sorrendre, csak egy csomó pöttyöskötényes kicsi lányra, akik ebben az egyenruhában szorongtunk az olajospadlós, szeneskályhás osztályteremben, számszerint: 45-en. Piros alapon fehér pöttyös kötényt kellett varratnunk, abban jártunk az iskolába, gondolom ez egyedi dolog volt, más sulikhoz képest. A tanító néni apró „kitüntetéseket" hímezgetett, nagy M betűvel, amit büszkén viseltünk, mert jó kislányoknak bizonyultunk. Áldja őt az ég, még haló poraiban is, hogy ilyenre volt képes értünk. Tíz kisötös után, kaptunk egy nagy piros körre festett, szintén kitűzhető ötöst! Kár, hogy azok már elvesztek. Volt ám nekem is egy csomó belőle! Jancz Éva ült le mellém elsőnek az első napon, 1954. szeptemberének első tanítási napján. 54 év után is élénken emlékszem erre. Kis aranyos szöszt lányka volt. Hol van most? Nem sikerült megtalálni. Tudom, hogy Kárpáti Gyöngyi orvos lett, Madarász Emmi biokémikus, egyetemi tanár, Hübner Erzsi, aki csudajói rajzolt, és jó barátnők voltunk, kirakatrendező. Wittmann Maja, Szabó Zita - róluk semmi hírem; Simányi Mari, a magas, délceg sportoló, aki lestoppolta, hogy az iskolai bulinkon haknizó Koós Jánosnak ő adja át a virágot, (62-ben!) aztán elájult az izgalomtól... Kovács Magdi, emlékszem kis fakó kockás flanellruhájára, hervadt masnijára a hajában. A napközis tanítónő ezt ci- bálta meg, űrök elrettentésül számomra, ha nem viselkedem jól, beadnak a napközibe. Együtt voltunk ennek szemtanúi anyukámmal. Akkoriban még híre se volt a diákjogoknak! Egyébként mindannyian ilyen agyonmosott kis flanelt, karton holmikban jártunk, bármilyen is volt a családi hátterünk, egyszerűen nem lehetett mást kapni. így aztán látszatra nem volt társadalmi különbség köztünk. Pedig volt. Még a munkás-rétegen belül is. De legalább minket ez nem zavart, nem kellett az öltözködésben versengenünk, mint a mai gyerekeknek a márkás cuccok világában. Wisnyei Ildikó, akiknek ódon, fekete fából faragott, ónémet bútorai között bújócskáztunk, baptista gyülekezetbe járt, ami olyan titokzatossá tette őt. Mi lett vele? És Schwartz Ági, meg az egzotikus nevű nővére: Pálma? A fürdőszobájukban bidé volt, ilyen csudát se láttam addig, amit ámulva meséltem otthon, ahol még a közös mellékesre is az udvar túlfelére jártunk, hóban-fagy- ban, az egész ház figyelő tekintetétől kísérve, hogy a Schwartzéknak 2 vécéjük van! Schlovicskó Erika, akivel sokat játszottunk szintén, a kertjükben, egy kapuszerűség keretét használva színpadnak, színházasdit. 46 éve nem találkoztunk! Tud valaki valamit a Fogarasi lányokról? Hajni járt velem, a legkisebb. Mi van a huncut, feketefürtös ördögfiókával, Fábián Lujzival? Jól elvesztünk egyszer a BNV-n, ahová az egész iskolát kivezényelték. A szintén Fény mozi-házban lakó Frankfurter Terivel? Vannak, akikről rossz hírek érkeztek, a finom, törékeny Janiczky Györgyi, bár ne lenne igaz. És KidonákÉvi? Klement Zsuzsi, aki mindig vadul bringázott Orosz Góbival, a kedves 16