Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-06-13 / 11. szám
ÚJPESTI NAPLÓ ÉVFOLYAM SZÁM ■FF J » Ökoiskola Címnyertesek hétköznapjai P ályázata alapján két újpesti oktatási-nevelési intézmény, - a Megyeri Úti Általános Iskola és a Szűcs Sándor Általános Iskola - diáksága kapta meg június 6-án, a Városmajori Gimnáziumban megtartott ünnepségen az Ökoiskola címet, és az ezt tanúsító oklevelet az Oktatási Minisztérium és a Környezetvédelmi Minisztérium által felkért bírálóbizottság döntését követően. Az Oktatáskutató és Fejlesztő' Intézet által lebonyolított címadományozás további érdekessége: amíg a megyerisek első alkalommal helyezhetik ki az ökoiskolai címtáblát, addig a Szűcs iskolába járók már ismételnek: 3 évvel ezelőtt kapott címüket „védték meg" és tarthatták meg. Ugyan maga a cím is jövőbe mutató: 2008-2011 közötti évekre szóló, az ökoiskolai gondolatok régóta nem idegenek egyik címnyertestől sem.-Amikor nemrégiben egy, Budapest másik felében lakó tanár ismeró'söm elújságolta, hogy a gyermeke ökoiskolában tanul, kíváncsivá tett a dolog. Az alapján, amit tevékenységükről hallottam, szinte magunkra ismertem, hiszen az egészséges és környezeti nevelés a mi iskolánk pedagógiai programjának is része, az iskola diáksága szívesen és örömmel vesz részt ezen tevékenységekben. Amikor nyilvánosságra került maga a pályázat, úgy gondoltam, nincs vesztenivalónk, pályázunk - mondja Hamzáné Szita Ilona, a Megyeri Úti Általános iskola igazgatója. Ha sikeresen, akkor az iskola diáksága is megerősítést nyer, hogy amit csinálnak az nemcsak a mi szemünkben, hanem külső szemlélő számára is elismerésre méltó dolog - folytatja az igazgató asszony...- Az iskolai környezeti nevelés az a pedagógiai folyamat, melynek során a gyerekeket felkészítjük környezetük megismerésére, tapasztalataik feldolgozására, valamint a természet érdekeit is figyelembe vevő' cselekvésre. Nálunk természetes, hogy a tanórákon hozzárendeljük az adott témákhoz a megfelelő' környezetvédelmi vonatkozásokat, - legyen az technika, vagy akár testnevelés óra - a A0=üL IMMO-NORD KFT. Újpesti Ingatlanközvetítő Iroda 1042 Budapest, Árpád út 16. TeL/fax: 369-5214, 380-4920 www.inizatlankulcs.hu : e-mail: ingatlankules(z< t-onlinejiu Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 9-1 »péntek: 9-14' 77mT ELADNA? VÁSÁROLNÁ? BERELNE? Lakások, családi és hétvégi házak. Építési telkek, irodák, üzletek, telephelyek, ____________ipari ingatlanok.____________ Közvetítése, bérbeadása, értékbecslése, jogi tanácsadás. Forduljon hozzánk bizalommal! tanárok átadják ismereteiket, de jelentős szerepet kap az önálló ismeretszerzés, a családok bevonása is. így élményszerű tanításra nyílik lehetőségünk. S, hogy mennyire életszerű, mi sem bizonyítja jobban, hogy évek óta működik. A kis-, és nagydiákjainkat védőnéni, biológus előadó segítségével folyamatosan készítjük fel az egészséges életmódra, iskolai büfésnénink kínálatában a rostos üdítő alapkövetelmény, az italautomatánk cukormentes üdítőt kínál, hallatlanul sikeres volt az a gyümölcsautomata, amelyikből naponta 300 almát „vételeztek" - egy gombnyomással - a gyerekek. „Zöld" munkacsoportunk sokat tett azért, hogy például a takarítási világnapon a Duna- part egy szeletkéjét próbáljuk rendbe hozni, a környezettudatos gondolat megvalósításában a szülők is partnereink. Ha lenne „legvirágosabb" iskola cím, minden bizonnyal megkapnánk, cserepes virágainkat, nagy számuk miatt - komoly kihívás locsolni. Udvarunk is kínálja a növényültetési lehetőségeket, sőt saját magunk komposztálunk, parkosítunk, - mint ahogyan két héttel ezelőtt is tettük. Óriási mennyiségű papírt gyűjtünk egy tanévnyi idő alatt, és nálunk nincs szemétbe kidobott elem. Az ökoiskola cím pedig újabb lendületet adhat ennek a tevékenyégnek - mondja zárszóképpen Hamzáné Szita Ilona. - B. K. TISZTELT SZÜLŐK! KEDVES ÉDESANYÁK ÉS ÉDESAPÁK! NEMSOKÁRA ÜT A VAKÁCIÓ! Újpest Önkormányzatának Művelődési és Sportosztálya a nyári szünidő ideje alatt 2008. június 30. és augusztus 14-e között heti három alkalommal (hétfő, kedd, szerda) 9-12 óráig és 13-16 óráig 32ÚN1-DÖ-DŐ elnevezéssel sport és kulturális programokat kínál az újpesti gyermekeknek. A programokon való részvétel ingyenes! A programok időpontjai és helyszínei: hétfő, kedd: Újpest Önkormányzata Ifjúsági Sporttelepe (Bp., IV. Tábor u. 24.) A programban szerepel többek között: labdarúgás, ■röplabda, tollaslabda, ügyességi váltó- verseny, többpróba teszt, stb. Szerda: Halassy Olivér Sportközpont (Bp., IV. Pozsonyi u. 4/c) A programban szerepel többek között: floorball, kosárlabda, asztalitenisz, darts, műveltségi vetélkedő, irodalmi kör, keresztrejtvényfejtés, stb. A programokon legtöbbször résztvevő gyermekeket 2008. augusztus 14-én egész napos állatkerti kirándulással ajándékozzuk meg. Akár naponta a helyszíneken is lehet jelentkezni! További felvilágosítás a Sportiroda 231-3176-os telefonszámán kapható. Mindenkit szeretettel várunk! BÉLÁN BEATRIX, Újpest oktatási és kulturális alpolgármestere .renautt.hu A SCENIC KALEIDO LIMITÁLT SZÉRIA 1.6 110 LE-S MOTORRAL most 3 999 000 Ft-ért lehet az Öné. Fedezze fel, mennyi kényelmet, biztonságot és élményt nyújt a 6 légzsák, az automata klíma, a CD-s rádió, az esöérzékelö és a vílágitásautomatika! Renault Baumgartner Újpest 1044 Budapest, Külső Váci út 92. Telefon: 06 (1) 369-3733 Üzletkötőnk: Kelemen Richárd, mobil: 06 (30) 620-7579 Az ajánlat 2008.06.01-től 07.31-ig vagy a készlet erejéig érvényes. A képen látható autó illusztráció. Fogyasztás 1/100 km: vegyes: 5,1-8,6; városi: 6,2-11,9: országúti: 4,7-6,7; C02-kibocsátás g/km: 138-205. Részletekről és fettételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! www.ujpest.hu 11