Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-05-30 / 10. szám
I I ÚJPESTI NAPLÓ - II. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM TO TÁMOGATÁS A100 „LEGSPORTOSABB" BUDAPESTI KÖZÉPISKOLÁNAK Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztésében elfogadta a Főpolgármesteri Kabinet azt a programot, amely a tóvárosi középiskolás tanulók sportolásra ösztönzésére, a szervezett sportélet támogatására jött létre. A pályázat a középfokú oktatási intézmények számára 43 millió forint értékű sport- felszerelést biztosít, amely pontozási rendszer alapján - egyéb szempontok mellett - a diákolimpián elért eredmények, illetve a rendszeres sportfoglalkozások számának figyelembevételével kerül kiosztásra. A pontversenyben elért helyezés szerint az első száz iskola iskolánként 430.000 forint értékű sportszerutalványban, az első 20 intézmény 2-2 testnevelője jutalomban részesül. A pályázat benyújtási határideje 2008. november 30-án lesz. Az érintettek a www.budapest.hu oldalon olvashatják a későbbiekben a részleteket. Lebonyolításában a Fővárosi Önkormányzaton kívül részt vesz egy sportszergyártó cég, valamint a Városligeti Műjégpálya is. A „Sportolj velünk!" fővárosi középiskolás programról várhatóan május 29-én dönt a Fővárosi Közgyűlés. BUDAPEST FŐVÁROS VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI IRODÁJA, FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTES Virágzik Újpest címere is ÚJPEST KÖZPONTJÁBAN KÍNÁLUNK LAKÁSOKAT VÁLTOZATOS MÉRETBEN, AJÁNDÉK KONYHABÚTOR ÉS INGYENES LAKBERENDEZÉSI TANÁCSADÁS 316.000,- Ft/m2 ÁRTÓL. HITEL: AKÁR O % ÖNERŐVEL Cím: 1042 Budapest, Munkásotthon u. 46. Telefon: (+36 I) 272 0627 Mobil: (+36 20) 475 7896 WWW. M ESTEREPITO. H U A város egyik jellegzetesen romantikus szegletében, pontosabban „hajlatában” lepte meg az újpestieket a Virágváros-program csapata: a méltán világhírű Külvárosi Kávéházzal szemben Újpest város címere borult virágba. ind a városközponti környék, mind Káposztásmegyer egyaránt célterületté vált, nem panaszkodhatnak sem a bel-, sem a külterületi lakók, hogy nem kapnak kellő figyelmet: a legutóbbi virágosítás alkalmából 5000 futómuskátli került az út menti oszlopok virágkosarába. És még nincs vége.A Virágváros-program keretében folyamatosan és a tervek szerint halad a város „felvirágoztatása": az Árpád és az István út után a Pozsonyi utca, Rózsa utca, Sporttelep utca, Külső- Szilágyi út a következő kiemelt célterületek. A Trombita tér fáit övező virágágyásokból viszont eltűntek a kiültetett növények:- Valóban, mi is több aggódó bejelentést kaptunk, hogy ellopták a kiültetett virágokat - tudtuk meg dr. Trippon Norbert alpolgármestertől, a Virágváros-program felelősétől. - Hál' isten, az okok máshol keresendők, ugyanis újraültetés történik, az idénynek megfelelő virágok kerülnek az ágyásokba. Az aggódó megkeresések viszont, bocsássák meg nekem, jól esnek, hiszen visszaigazolják a szándékainkat: az esztétikus, emberi környezet megteremtése ezek szerint az újpestiek életébe szervesen illeszkedik, annak hiányát azonnal megérzik. A program keretében eddig 22 000 tő árvácskát ültettek, a május 17-i, elsöprő hatású virágosztáskor 12 000 égővörös muskátli került a lakosokhoz, saját portájuk csinosítására. Ősszel újabb hatásos akcióval kedveskedik a helyieknek az önkormányzat: a Zöld Környezet Akció keretében facsemeték, bokrok, cserjék és fűmag osztását tervezik, csak újpestieknek. - H. P. www.ujpest.hu 5