Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-03-21 / 6. szám

UJJ -1/ A tehetséggondozás nehézségei Keszthelyi Miklóssal, az UTE utánpótlásedzőjével beszélgettünk. 2006-ban ő lett az év utánpótlás edzője, tizen­öt éve foglalkozik gyerekekkel. Ahogy beszélgetünk, kiderül, az élete a jégkorong, időt, energiát nem kímélve edzi a jégkorongsportra az UTE keretein belül a gyerekeket. Allianz fg) mr,- ■, IMfim» 'í iuf-, ijr- Mióta edzed ezt a mostani csapatot?- A mostani mini korosztályt négy éve edzem. Egyébként a mini korosztállyal nagyon régóta, 1996 óta foglalkozom edzőként.- A mini korosztályt megelőzi a szuper- mi ni és a hokisuli, hajói tudom.- Igen, idejönnek a gyerekek az óvo­dából 4-6 éves korukban. Reggel 8-10- ig korcsolyáznak itt a Megyeri úton, két­szer tíz héten keresztül. Szeptembertó'l- novemberig, illetve januártól márciusig. Az óvodás korcsolyázás végén kiváloga­tom az ügyesebb gyerekeket, beíratom ó'ket a Hokisuli elnevezésű edzésre. Ezek - októbertől márciusig - szombaton és vasárnap délután vannak, mintegy fél éven keresztül. Ezen idő alatt a gyerekek megtanulják a jégkorongozás alapjait: korongvezetést, cselezést, különböző lö­vés és technikai korcsolyaelemeket, mint például a koszorúzás, fékezés, ka­nyarodás, stb. Miután véget ér a hok­isuli, a szülők megvásárolják a felszere­léseket, április elsejétől már szupermini korosztályban edzenek a gyerekek. In­nentől indulhatnak versenyeken is.- Mi a helyzet azokkal, akik nem jártak hokisuliba, esetleg az óvoda sem juttatta okét korcsolyázás! lehetőséghez, de szí­vesen jönnének jégkorongozni? Van-e felső korhatár?- Minden további nélkül jöhetnek. Egyetlenegy feltétele van nálam a hoki­suliba való kapcsolódásnak: egyenesen tudjon a gyerek korcsolyázni, esés nél­kül. Az is fontos, hogy ne kezdje túl korán a sportot, hiszen az óvodások közé egy ti­zenéves gyereket már nem tudok berak­ni. Általában nyolc éves körül határozom meg a felső korhatárt. Ők még talán el­vannak az óvodásokkal. Mivel egy kilenc­éves gyerek nálam általában már három éve hokizik, ha valaki akkor kezdi el, na­gyon nehéz behoznia a többéves lemara­dást. Saját korosztályában nem tudom versenyeztetni, kisebbeknél nem verse­nyezhet, külön edzést sem tudok biztosí­tani neki ahhoz, hogy felzárkózhasson.- Milyen tulajdonságok kellenek leg­inkább a jégkoronghoz?- Ez egy nagyon összetett dolog. Most éppen a Testnevelési Egyetem szakedzői szakán írom a szakdolgozatomat, mint másoddiplomás, s éppen erről a témáról: tehetséggondozás, kiválasztás. Itt is az a lényeg, hogy milyen szempontok alapján tudom egy gyermekre azt mondani, hogy tehetséges. Vannak általános és speciális dolgok is. Ami a legfontosabb, hogy az edzőnek előre látni kell, hogy amikor ezek a gyerekek felnőnek, felnőtt jégko- rongozó lesz belőlük, akkor hol tart majd a jégkorongsport. Azaz nekem át kellene gondolnom, hogy 10-13 év múlva milyen gyerekek élveznek majd előnyt a sport­ban. Ez azért két-három jegyben erősen látszik: a mai magyar élsportban előnyt élvez az, aki magas növésű. Hosszabb a karja, nagyobbat tud lépni. Továbbá - ha furcsán hangzik is - tény, hogy egy gye­rek biológiai és valós életkora között óri­ási különbség van. Plusz/mínusz három év. Ha a szülők, nagyszülők magasak, nagy valószínűséggel a gyerek sem lesz alacsony, általában túlszárnyalja a szülő­ket, sőt, a mozgás serkenti a növekedési hormonokat. Még egy fontos szempont van: a gyorsaság. Ha a gyerek robbané­kony, gyors, az óriási előny. A jégkorong egy gyorsasági állóképességet igénylő sportág. Ez azt jelenti, hogy ilyen típusú gyerekeket kell keresni, nekik lesz siker­élményük. Persze fontos az ész, a játék­intelligencia is, de ha megjön egy óvodás csoport, akkor ez a készség nehezebben mérhető, mint az előbb említett gyorsa­ság, magasság vagy versenyszellem. Nagyon fontos a hokisuliban a moti­váció is. Ezt ne a szülő adja, ne az edző, a gyereknek kell, legyen belső késztetése, hogy kedveljen edzésre járni. Nyilván edzőként könnyen elő tudom ezt idézni, ennek inkább a fenntartása nehéz.- Fiúk, lányok egyaránt jöhetnek?- Igen, bár a lányok szerepeltetését egy kicsit háttérbe szorítom itt, az Újpes­ten belül. Ennek oka az, hogy bizonyos kor után már kiütközik - ami természetesen adódik - a fiúk és lányok közötti testi kü­lönbség. Balesetveszélyesebb lehet a já­ték, lassabbak is már a lányok, mint a fi­úk. Ez nem gond, természetes, csak ver­senyeztetni nehéz őket. Pontosan ezért már az elején elmondom, hogy nagyjából 11 éves korig tudom a lányokat verse­nyeztetni is, az azt követő három évben viszont - mivel a mai szabályok szerint 14 éves korig fiúk-lányok együtt edzenek - hátrányban vannak. -TUTOR KATA ÚSZÓSiKÉR SALZBURGBAN j Március 10-én Salzburgban Nem- ! zetközi Úszóversenyt rendeztek, ahol ZanaAnitdj az UTE-Kodolányi János Főiskola színeiben hat aranyérmet szerzett 50 m gyors- I mell és hátúszásban, valamint 100 m gyors- mell és hátúszásban. ATLÉTAPALÁNTÁiNK DGRTMUNDBAN Március első napjaiban rendezték Dortmundban a Nemzetközi Atlétikai versenyt, amelyen nyolc ország legna­gyobb reménységei álltak rajthoz. így ott voltak a holland, az angol, a svéd, a magyar, a lengyel, a német, a svájci és a belga atléták is. Mivel a Budapesti Atlétikai Szövetség biztosított versenymelegítőt és pólót, így az atléták egységes szerelésben tud­tak kiállni. Információink szerint a gye­rekek nagyon fegyelmezetten viselked­tek a versenyen, céltudatosan és szinte 100 százalékig felkészülten, a versenyre hangoltan küzdöttek. AZ UTE VERSENYZŐINEK EREDMÉNYEI: BányikTamás 1993., távolugrás (5,06) 9. hely Patakfalvy Gábor 1995., magasugrás (140) 6. helg Súlylökés (9,78) 3. helg 4*100 m váltó (53,8) 1. helg Rab Attila 1994., magasugrás (150) 11. hely Rákosi Tamás 1993., súlylökés (8,54) 12. hely 1000 m 11. hely 4*200 m váltó (1:40,4) 1. hely Szabó Zoltán 1993, 60m (7,4) 1. helg 4*200 m váltó (1:40,4) 1. hely BányikTamás 1993., 80 gát (12,8) 1. hely Patakfalvi Gábor 1995., magasugrás (135) 4. hely Távolugrás (490) 2. hely Rab Attila 1994., 80 gát (12,7) 1. helg 60m (7,9) 5. hely Rákosi Tamás 1993., 60 m (7,7) 5. helg 300m (41,14) 4. hely Szabó Zoltán 1993., 60 m (7,3) 1. helg 300 m (38,48) 1. hely ÚJPEST BAJNOKA FÉRFI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJ­NOKSÁG 2008. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA Célja: Újpesten szervezett keretek kö­zött lehetőséget biztosítani az ilyen irányú igények kielégítésére, a bajno­ki cím és a helyezések eldöntése. A bajnokság helye: Ifjúsági Sportte­lep (volt Duna Cipő pálya) Bp. IV. Tá­bor u. 24. Megközelíthető fekete és piros 20-as valamint fekete 96-os autóbusszal, 14-es villamossal A bajnokság rendezője: Újpest Sport Club Lakóterületi SE. Tervezett játék­nap: csütörtök-péntek 16.30 és 20 óra közötti időpontban. Csapatonként hetente csak 1 mérkőzést kell játsza­ni. Nevezés módja: A nevezési lapot kitöltve (új csapat esetén a csapatta­gok fényképével) lehet személyesen nevezni az egyesület irodájában hét­főn 8-18 óráig, szerdán 8-17 óráig, kedd, csütörtök 8-16 óráig, pénteken 8-12 óra között. Cím: Bp. IV. István út 15. fszt. 2. Költség: nevezési díj 56.000 Ft, amit a nevezési lap leadá­sával egyidejűleg kell befizetni. A bajnokság során kizárt, vagy vissza­lépett csapatnak a nevezési díjat nem térítjük vissza. Nevezési határidő: 2008. március 31. hétfő, 18 óra. A bajnokság tervezett ideje: a beneve­zett csapatok számától függően ápri­lis 18- tói június 6-ig, szeptember 4- től október 17-ig. A bajnoksággal kapcsolatban bő­vebb felvilágosítást nyújt Tóth Attila szervező a 231-3177 telefonszámon. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom