Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-03-07 / 5. szám

I m ^ PTE ci A Z INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2008. március 7. CO Az én Újpestem 2008-ban Az én Újpestem címmel 2000-ben indult útjára az az évenként meghirdetett kép­zőművészeti verseny, amelynek során az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ a városrész bármely középiskolájában ta­nuló, a képzó'mú'vészet iránt fogékony diákjait várja. A versenyt fél évtizeden át a Babits Mihály Gimnázium bonyolította le, és nyújtott kiállítási lehetőséget a legjobbaknak, immár második alkalom, hogy a művészeti oktatásban Újpesten jeleskedő' Bródy Imre Gimnázium vállal­ta a szervezést, a lebonyolítást, és Cs. Szabó Zsuzsa tanárnő munkájaként a ki­állítás elkészítését. A február 29-i ered­ményhirdetésen Szunyoghy András Új- pestért-díjas képzőművész, a zsűri elnö­ke szólt arról: ugyan a vártnál keveseb- ben neveztek az idei tanév versenyére, és az alkotómunkában kizárólag az önkor­mányzati középiskolákban tanuló diákok vettek részt, mindez semmit sem von le a díjazott pályamunkák értékéből, a győz­tesek és helyezettek tehetségéből. A versenyre a zsűri ebben az évben is egy korában készült, „otthonról hozott" pályamunkát várt, majd egy kijelölt na­pon egy készen kapott, megkomponált beállítást kellett lerajzolniuk. A zsűri a két együttes pályamű értékelésével alakította ki a sorrendet.- Mivel a pályázat apropóját Újpest várossá nyilvánításának századik évfor­dulója is adta, a diákok többsége a tet­szés szerint megkomponált alkotással a városrésszel kapcsolatos élményeit tár­ta a zsűri elé, bizonyítva ezáltal - emlékeztetett a művész-tanár Szu- nyoghy András, - hogy az „én Újpes­tem" a mi gyermekeink Újpestje is... A 9-10. évfolyamosok versenyében Pollmann Zsófia, a Bródy Imre Gimnázi­um diákja lett az első helyezett, máso­dik díjat kapott Karlik Melitta, szintén a Bródy Imre Gimnázium diákja. Harmadik helyen Cseri Zoltán, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium tanulója vég­zett. A zsűri különdíjban részesítette Vörös Alexandrát, a Bródy Imre Gimná­zium tanulóját. A 11-12. évfolyamosok kategóriájá­ban az első helyezett Vadász Dóra, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázi­um tanulója lett, a második helyen Ko­vács Balázs, a Könyves Kálmán Gimná­zium diákja végzett. Harmadik díjjal ju­talmazta a zsűri Csontos Otíliát, a Káro­lyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumból. Különdíjban Bencze Diana, a Bródy Im­re Gimnázium diákja részesült. A helyezést eléri diákok a szervezők és az Önkormányzat ajándékaként könyvjutalmat -és- könyvvásárlási- utal­ványt vehettek át, és a résztvevők mindegyikét emléklap emlékezteti a megmérettetésre. -B. Családbarát Sillinap A Homoktövis Általános Iskola az idén március 8- án, szombaton rendezi a hagyományos családbarát sulinapját, amelyre a leendő elsős kisgyermekeket és szüleiket várja. A 9 órakor kezdődő találkozó célja, hogy a csalá­dok megismerkedhessenek a tanító nénikkel, az iskola szokásaival, hagyományaival, majd ezt követően - már a közelegő húsvét jegyében - kézműves foglalkozással tegyék emlékezetessé az „első" találkozást. Kicsik és nagyok koncertje Bármennyire is rendszeresek a Pé­csi Sebestyén Általános és Zeneta­gozatos Iskola tanulóinak hangver­senyei, nagy örömmel és várako­zással tekint minden egyes fellépés elé diák, tanár és a család is. Az is­kola elmúlt év őszén felavatott új díszterme kiváló lehetőséget nyújt a koncertezésre, amellyel élnek is. Legutóbb, február 28-án, tizenhét zongorázó, három hegedülő és négy fuvolázó kis-, és nagydiák muzsikált - köztük előképzős, valamint továbbképzős (egykori)növendékek is. Csorba Zsófia, Nagy Istvánná, Vilmányi Alexandra és Erdélyi László zongoratanárok, Nagy Harold hege­dűtanár és Zalavölgyi Cecíila fuvolatanár diákjai emlékezetes koncertet adtak a hall­gatóság nagy örömére. Plakátok, rajzok... Mint ahogyan korábbi lapszámunkban hírül adtuk, a Károlyi Galériában tekint­hették meg az érdeklődők a Kodály-em- lékév alkalmából kerületi általános isko­lások számára meghirdetett plakát-pá­lyázat legjobb alkotásait, és ugyanitt, ugyanekkora Károlyi István 12 Évfolya­mos Gimnáziumban tanuló alsó tagoza­tos tanulóinak illusztrációit is. A díjazot­tak: PLAKÁTKÉSZÍTÉS KATEGÓRIA: I. helyezett: Nyikos Ádám (4.c), II. he­lyezett: Molnár Sára (3.a ) Búza Petra (3.a) és Baranyai Kata(3.a). III. helye­zett: Üveges Anna (3.b), Varjú Réka (3.b), Karvai Dániel (3.b), Varaga Máté (3.b), Zelen Zsombor(3.b). Különdíjban részesült a Szűcs Sándor Ál­talános Iskola három tanulója: Bartos Petra (4.b),Grasz] Anna (4.b) és Borne­misza Lídia (4.a). ILLUSZTRÁCIÓKÉSZÍTÉS KATEGÓRIÁBAN: 1. évfolyam: I. helyezett: Barta Dániel (l.c), II. helyezett: Erdei Adrienn(l.c), III. helyezett: Szabados Virág (l.b). 2. évfolyam: I. helyezett: Ruff Diána, II. Szabó Bettina III. helyezett: Láng Cson­gor és Seeler Botond (valamennyien a 2. c tanulói) 3. évfolyam: I. helyezett: Lipták Panna, II. helyezett: Fülöp Lili, III. helyezett: Üveges Anna és Kiss Renáta Lilla, (mind­annyian a 3.b tanulói). 4. évfolyam: I. helyezett: Csomós Niko­lett, II. helyezett: Nyikos Ádám, III. he­lyezett Magyar Bettina (mindannyian a 4.c tanulói). Tisztelt szülők! Az Erzsébet Utcai Általános Iskola a 2008/2009-es tanévben a következő - régi, nagy szakmai hagyományokkal működő - osztálytípusokat indítja: • ANGOL tagozatos osztály, ahol első osztálytól kezdve emelt óraszámban, bontott csoportokban történik a taní­tás. • MATEMATIKA-SZÁMÍTÁSTECHNIKA ta­gozatos osztály, ahol 4. évfolyamtól kezdődően képesség szerinti csoport- bontásban történik a tanítás. • TESTNEVELÉS tagozatos osztály, ahol a testnevelés tanítása emelt óraszámban történik. • FEJLESZTŐ osztály, ahova az Újpesti Nevelési Tanácsadó és Szakértői Bi­zottság javaslata alapján kerülnek a gyerekek. A leendő első osztályos tanító nénik szeretettel várnak minden érdeklődőt a nyílt napra: 2008. március 11-én (kedd) 8-10 óráig. Az emeltszintű (tagozatos) osztá­lyokba előzetes megbeszélés, képesség felmérés: 2008. március 17-én (hétfő) 16-18 óráig. Érdeklődni lebet: Erzsébet Utcai Álta­lános Iskola. 1043, IV. kér. Erzsébet u. 31. Tel/fax: 369-3180 Szeretettel várjuk a leendő elsősök és szüleik látogatását! *.- ISKOLAVEZETŐSÉG 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom