Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-07-06 / 11. szám
JPESTI NAPLÓ - I. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM \ tervpályázatot a Sándor Kertépíté- it Kft. nyerte meg, és, mint megtud- :, a pályázatukban szereplő referen- lista különösen meggyőző volt. Eb- n szerepelt a Hajógyári-sziget, vala- nt többek közt székesfehérvári, deb- :eni, budafoki, kőbányai játszóterek, : voltak megjelölt helyszínek az or- ighatáron túlról is, mint például a nán tengerparton fekvő Constanta, nt Forrás Gyula elmondta, maga a lyázat is kiérleltebb volt, mint a má- : kettő, bár láthatóan a többiek is lel- smeretesen foglalkoztak a feladat- . Ugyanakkor a győztes anyag is ala- It az elfogadás után. „A másik kettő, a Sándor Kft-féle munka is több ortpályával számolt, mint ami a mos- li tervben van. Ezt azért faragtuk le, irt a környéken már elkezdtünk ilyen fogásban építkezni, építettünk ortpályát, egy tervkoncepciónk tar- maz gördeszkapályát, távlatilag egy írnoképületet is. Úgyhogy itt fölös- jesek." SZÉN KAPOTT ALAPGONDOLAT ndor Tamás, a Sándor Kertépítészet t. ügyvezető igazgatója elmondta, gy olyan szabadidőpark, amely egy- ;zt ekkora, ilyen összetett, másrészt nden korosztályt kiszolgál, eddig m létezett Magyarországon. „Már a lyázati kiírásban meg volt határozva alapelv, hogy a park a lakosság mín- n rétegének szóljon. Nem mi találtuk hanem szerencsére az önkormánymái voltak olyan felelős vezetők, akik : végiggondolták. Ezt szeretném ki- ngsúlyozni. Tehát olyan helyet terítünk, ahova szándékunk szerint ak- ris lemennek az emberek, ha nincsen érékük, mert hatalmas és mozgalmas zösségi térről van szó." És hogy ebből alapgondolatból milyen tervek szü- tek? A PARK MAGA Az ún. máltai játszóterek lehetnek a Szilas Családi Park előképei: szintén komfortosak, jól felszereltek, ott is van épület, vécé, foglalkoztató. De ez nem játszótér. Vegyük csak végig. Az egész, 13 hektáros közpark három részre tagolódik. Másfél-két hektár maga a játszópark, a játszóegységek korcsoport szerint elkülönítve. Arra is figyeltek a tervezők, hogy a kisebb gyerekek legyenek a (mellesleg bővíthető) parkolótól távolabb, a mosdót, pelenkázóhely- iséget rejtő épülethez közelebb. Parkoló mindenképpen kell, hiszen elég valószínű, hogy a Szilas Családi Parkba szomszédos kerületekből is fognak járni autóval. A parkolót amúgy egy biciklitárolós, pados fogadótér választja el a játszótértől. Mintegy negyvenfajta játszóeszköz lesz a játszótéren, a kicsiknek való rugós játékoktól, mászóváraktól a nagyobbakat megcélzó óriáscsúszdákon át a tíz méter magas mászótoronyig. Sőt van egy rámpás, mozgássérült gyerekek által használható játszóeszköz is. Sok száz gyerek tud itt egyszerre játszani úgy, hogy nem is tűnik zsúfoltnak a hely. Van egy központi épület, ahol vécé, büfé, mozgássérült vécé, pelenkázó, valamint egy nagy, három részre bontható, akár rendszeres eseményekre is megfelelő foglalkoztató helyiség kapott helyet. Az épületnek nagy előtere, hosszú, fedett terasza van, ami jól jöhet hirtelen nyári záporoknál. Abban, hogy akadálymentesített épületről lehetett csak szó, nem feltétlenül a mozgássérültekre kell gondolni: babakocsival közlekedni ugyanúgy rémálom a fővárosban, mint tolókocsival. Az épülethez csatlakozik egy nagyméretű gyepfelület, ide kerül 'égre felnőtteknek is! 'áncsian várom azt az időszakot, amikor a már felépült Szilas Családi rkot ellepik a szórakozni vágyó családok. Még elképzelni is érdekes, ogyan a gyerekek próbálgatják az új játszóalkalmatosságokat, új daráira tesznek szert, és élveznek minden percet, amit ott tölthetnek. A tértből kiderült, nem csak a csemeték, de szüleik is remekül szórakozhat- k majd a parkban, hiszen számukra is tartogat majd érdekességeket az létesítmény. Újabb kép rajzolódik ki előttem, ahogyan a nyugdíjasok nem a megszokott módon űzik kedvenc elmetornáju- t, a sakkot, hanem csapatokba verődve próbálják felülmúlni egymást az óriástáblán, amelyen minden figurát egy-egy em- ' személyesít meg. Például adott esetben a nagymama, aki ebben a játékrészben a királynő posztját tölti be, odaszól a futóit szereplőkisunokájának, hogy "Üsd le azt a parasztot...Mire a kisfiú vagy éppen kislány tétován visszakérdez: Melyiket? e a nagymama a játék hevétől ingerülten csak annyit felel, hát a nagyapádat. Még rágondolni is mulatságos, ahogyan a írekek a nap végén, fáradtan odabattyognak szüleikhez, hogy menjünk már haza... akik erre csak annyit felelnek - légyszi, íródjunk még egy kicsit, csak pár percet, amíg befejezzük a játékot Pistike apukájával. - FELLNER TIBOR ÉPITZRt. A z Észak-pesti Ingatlan- és Térségfejlesztési ZRt-t úgy hozta létre 1996-ban az Újpesti és a Fővárosi Önkormányzat, hogy Káposztásmegyert fejlessze. Mégpedig olyan formában, hogy a két megépült lakóteleprész melletti beépítetlen területeket készítse elő értékesítésre, adja el, és a befolyt pénzt forgassa vissza Káposztásmegyer további fejlesztésébe. A ZRt. feladata a legutóbbi évig döntően a közmű- és útépítés volt, pontosan azért, hogy jól eladhatóvá tegye a területeket. Bár az elmúlt néhány évben néhány tízmillió forintot parkosításra is költött, leginkább az idei év az első, amikor a források nagyobb része a városrész komfortosítására megy el. egy kis színpad, amit domb vesz körül. Van egy másik domb is az épülettől keletre, ez alkalmas arra, hogy télen szánkózzanak rajta. Az épület közelében van a parknak az a része, amely a felnőttekről szól. Lesz itt egy gumiborítású, kombinált sportpálya, lesznek pingpongasztalok, fitness-eszközök, a nálunk is egyre népszerűbb petangue-nak egy pálya, óriássakk. Mind azon az elven, hogy amíg a gyerek játszik, a felnőttnek ne csak a keresztrejtvényfejtés maradjon. Az utolsó egységet, a leghátsó, legnagyobb parkrészt pedig fásítják. Biztonságos tűzrakóhelyek lesznek itt kialakítva, sétányok világítással, rengeteg pad - erről lehet a legkevesebbet beszélni, pedig nagyon sokan ezt tartják majd az egész komplexum legfontosabb részének. SZEZON TAVASSZAL A Sándor Kertépítészet Kft-nél öt ember, plusz a társtervezők, közművestervezők dolgoztak a Szilas Családi Park tervén - amit mi helyszűke miatt nem is tudtunk méltón bemutatni. Sándor Tamás örül, hogy ők tervezhettek egy ilyen jelentős komplexumot: „Számtalan játszótér épül a városban, kisebbek, nagyobbak. Ha ennek csak a játszófelületét nézzük, úgy is a legnagyobbak közé tartozik, de ha az egészet, akkor bizony ilyen még nem épült." A parkot tervek szerint még ebben az évben átadják a káposztásmegye- rieknek, újpestieknek, és a gyanú szerint egész Észak-Pestnek - de a teljes birtokbavétel, az igazi „szezon" tavasszal kezdődik. - SZÁLINGER BALÁZS ia/i/imw ii i n PQt h ii 3