Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-03-30 / 4. szám
ÚJPESTI NAPLÓ ÉVFOLYAM, U ClDLl mm 1975-ben Belgrádban világbajnoki aranyérmet szerzett az Árva-Povazsay kenupáros. 18 éve sikeres vendéglőt vezet Árva Gábor a káposztásmegyeri tömbrengeteg tövében. Mi a titok? Jó időben kell jó döntéseket hozni. ÚJ VIZEKRE EVEZVE A maximalista emberekkel mindig baj van, állandóan akarnak valamit. Árva úr sem az a mélázós típus. 1970-tó'l '80- ig válogatott sportolóként hajtotta megbízhatóan az evezó't egészen a világbajnokságig, majd az aktív lapátolással felhagyva sem tudott megállni. Új célszalag után nézett. Olyan terepre tolta csónakját, amiről lövése sem volt: belevetette magát a vendéglátás tajtékos habjaiba. Mellékesen elvégezte a Testnevelési Főiskolát és a biztonság kedvéért egy üzletvezetői stúdiumot, hogy meg tudja különböztetni a konyhát a sűrítéstől. Egy ideig a szomszédos kerületben mérte a folyóbort kellő precizitással, majd gondolt egy nagyot, s afféle új honfoglalóként az épülő Káposztásmegyeren bérelt egy cseppnyi üzlethelyiséget, amit a duplájára növelt egészen a mai 130 négyzetméh o I ? Sógor Vendéglő - Káposztásmegyer, Nádasdy Kálmán utca 21. térig, kiszolgálóhelyiségekkel értve mindezt, természetesen. NEM LEHET HAZUDNI Eleinte úgy gondolta a családi vállalkozásban kezdett tevékenységről, hogy a pult mögött állva szolgálja ki a helyben élőket, némi melegszendvics és sörkorcsolya társaságában. De a maximalista emberekkel valahogy mindig az a baj, hogy többet akarnak elérni, minta komótos középszerűség. Árva úr sem azért volt világbajnok, hogy sörfoltos pultot törölgessen; dobogós helyezést célzott meg újonnan választott tevékenységi körében is. Lassan, de biztos kézzel és főleg szemmel kezdte apránként kialakítani a lehetőségként adódott területet. „Csak egy kitűnő konyhafőnök kell, és kisvendéglői szinten tökéletesen ösz- szehangolt csapatmunka, ahhoz pedig egy megfelelő karmester" - véli Árva úr, bár ezzel a recepttel igen sokan próbálkoztak a környéken az évek folyamán. A Sógor vendéglő közel két évtizedes fennállása alatt mindenesetre generációk nőttek fel a hely hangulatán. Volna itt persze egy másik fortély is, amit Árva Gábor említés nélkül hagy, ugyanis annak ellenére, hogy nem az ő kezei közül kerül ki a csábító étlap választéka, azt alaposan kitanulta a szakmából, hogy mindent meg lehet tenni a vendéggel, ami kedvére való, egyet kivéve: nem lehet hazudni. Pontosabban lehet, de az illető másnap le is húzhatja a redőnyt. A Sógor vendéglő 18 éve 12-22 óráig nyitva tart. FIGYELNI KELL AZ EMBEREKRE A családi vendéglátás szereplője Árva Milán is, aki az apjától örökölt ambícióval nem csak a felszolgálást végzi készséggel, de a vállalkozás határait is igyekszik maximálisan tágítani. Saját lógót tervezve beindította a házhozszállítást is a környékre, ami két éve életképesnek bizonyul. Közgazdasági ismereteit is kitűnően kamatoztatja: a megújulás terén is kreatív ötletekkel, újabban online rendelés kidolgozásával igyekszik növelni a forgalmat. A sportmúlt a falakról köszön vissza, hiszen a legnevesebb sportolók hagytak itt néhány baráti sort tucatnyi fotóval, köszönve a szívélyes vendéglátást. Aki azt hiszi, hogy ja persze, a sportolók kollegiális protekcióban részesülnek, az alaposan téved. Látogatásunkkor egy kisebb asztaltársaság születésnapi vacsorát fogyasztott, és mindenki számára váratlanul - zeneszóra - egy akkora „cég ajándéka" tiramisu-tortával lepték meg az ünnepeltet, hogy csomagol- tatni kellett. Oda kell figyelni az emberekre - zárta rövidre a gesztust kísérő csodálkozásukat Árva úr. Majd folytatja:- Annyira kicsi a hely, és annyira meghitt a vendégkörrel kialakult kapcsolatunk, hogy nem véthetünk egy rossz mozdulattal, egy félresikerült étellel sem. Egyszerűen nem lehet hibázni. Kis túlzással majd' mindenkit név szerint ismerünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy magunk csorbítsuk a hírnevünket. Komoly csapatmunka áll a mára elért minőség szinten tartása mögött. A kollégáknak azt szoktam mondani, hogy a hölgyek tegyék hozzá a mosolyukat, a férfiak pedig a szellemességet - és máris megnyerték a vendég bizalmát. -HP tanyasi m&dui Hozzávalók 80 dkg sertés rövidkaraj 20 dkg libamáj 1 fej vöröshagyma 10 dkg kolozsvári szalonna Paradicsompüré A karajt felszeleteljük, fűszerezzük sóval, borssal, kevés olajon megsütjük. Az apróra vágott szalonnát kiolvasztjuk, rádobjuk a finomra vágott vöröshagymát, üvegesre pirítjuk, rádobjuk a kockára vágott libamájat is, és felöntjük az előre elkészített pecsenyelével, majd összeforraljuk. A pecsenyeléhez a megsütött karaj zsírjában egy kanál paradicsompürét lepirítunk, és egy kávéskanál lisztet hozzáadva összepirítjuk. Kb. két dl csontlével fölengedve kiforraljuk. www.ujpest.hu 15 iNh mI H i" a ».ni I Sógor Vendéglő [