Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-10-26 / 17. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - I. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM "ÍTC Egy igazgató - barátok közt Új városközpont, új kulturális centrum, új igazgató - interjú Németh Kristóffal. HP: Rendhagyó helyzet az Öné, hiszen igazgatója már van, épülete azonban még nincs az épülő Károlyi Városközpontba álmodott KAF-nak (Károlyi Art Foundation). Egy virtuális művelődési ház igazgatójaként, milyen programmal készülnek a XXI. századi igényeire épülő lakópark közösségét kiszolgálni?- NK: Jó volt a felvezetés: amit én itt Újpesten csinálok majd művészeti igazgatóként, az nagyban különbözik egy klasszikus művelődési központ eddig ismert vezetésétől. Egy hagyományos kulturális intézményt általában egy város, vagy önkormányzat, egy kerület tart fenn, tehát komoly állami pénzek mennek át rajta, és éppen ezért önkormányzati funkciókat lát el a kultúra és a kulturális szolgáltatás, a közmú'veló'dés területén. Ebben nekem is van tapasztalatom, hiszen az elmúlt hat esztendó't Gödöllőn töltöttem az ottani művelődési központ élén. Amit itt Újpesten a KAF- A-ban, tehát a Károlyi Kulturális Alapítványban megálmodtunk, az egy picikét másféle tevékenység lesz: egy olyan feladatra kértek fel engem, ami a szívemhez mindig is nagyon közel állt. Összejött egy csapat - üzletemberek, magánemberek, tehát ilyen értelemben nincsen állami, vagy önkormányzati szféra - akik úgy gondolják, hogy a kultúrának nem csak azért van nagyon fontos és komoly szerepe a mindennapokban, mert ennek oktatási, közművelődési elemei lehetnek. Az a tény is motivál minket, hogy Magyarországon a kultúra iránti igény a környező országok tekintetében is igen magas, tehát van mit kiszolgálnunk. Milyen elképzelésekkel próbálnak itt kulturális hagyományt teremteni egy új lakónegyed számára úgy, hogy harmonikusan simuljon a történelmi városrészbe?- Egy olyan életközösséget szeretnénk létrehozni itt Újpesten, amelyben a kulturális jelleg az alapvető feladatok közé tartozik. A nagy közösségi terekben folyamatosan télen-nyáron különböző előadásokat, programokat valósítunk meg, ami nem okvetlen a rétegigényeket szeretné kielégíteni, de ugyanakkor semmiképpen nem a tömegkultúrát szeretnénk szolgálni: tehát egyedi programokat igyekszünk összeállítani. Ennek picit előfutára volt például a Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó rendezvénysorozat, aminek a helyszíne a WAX Kultúrgyárvolt, amivel a későbbiekben is együttműködést építünk ki. A WAX alapfeladata, hogy rendezvényeket hozzon létre, szolgáljon ki egy kortárs galéria működésével együtt. A Károlyi Kulturális Alapítvány pedig olyan programokat szeretne létre hozni, amik elsősorban az itt élő közösség, de a környező lakosság számára is nagyon komoly kulturális perspektívát tud nyújtani. Milyen tartalommal tudja idecsábítani a látogatókat?- Olyan európai minőségű terület születik itt, ami szinte önmagától kitermeli a kulturális életet. Akár az egri Dobó téren is láthatjuk, vagy Szentendrén: a vendéglátóhelyek körbeölelik azokat a produkciókat, művészeket, akik esté- ről-estére fellépnek majd nyitott, illetve zárt térben egyaránt, ennek nyílván van gazdasági jelentősége is, tehát az éttermek forgalmát növelheti, másfelől pedig a betérők, a vendégek, illetve akik éppen csak a kulturális rendezvényre jönnek el és nem fogyasztói valamelyik kiszolgáló egységnek, ők is nyilvánvalóan egy jó estét tudnának eltölteni. Tehát ez az egyik. Ugyanakkor nekem az elmúlt években, megint visszahozom Gödöllőn, amely 5-6 évig volt szakmailag meghatározó az életemben, nagyon sokféle színnel foglalkozhattam a kultúra vonalán: a színház mellett zenével, nagy koncertekkel és kortárs zenészekkel egyaránt, képzőművészeti galéria üzemeltetésével és a legkülönbözőbb művészeti csoportokkal. Ebből, ami átmenthető tudás és tapasztalat egy olyan fajta szolgáltatás, ami színvonalában és ötleteiben is egyedinek mondható. Az, hogy a múzeumok éjszakájához is csatlakoztunk, azért fontos, mert kreatívan megvalósul, amiről a beszélgetésünk elején kérdezett: bár épület még nincs, de kulturális funkció és annak megvalósítása már van. Mik volnának a legközelebbi tervek e sajátos és egyedi „kultúrpolitikában"?- Ősszel igyekszünk megvalósítani a következő programunkra, aminek azt a cimet adtuk, hogy All night jazz és a jazz témakörét szeretnénk körbe járni, megint csak azt mondom, hogy az eddig megszokottól kicsit eltérően, a tervek szerint világhírű és még ismeretlen művészekkel összefogva. Az elképzeléseink között szerepel még az idei évben egy művészeti pályázat kiírása is. Ezzel sze-. retnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ifjú s tapasztalt generációt képviselő alkotók egyaránt a Károlyi István Városközpontban helyet kaphassanak, a művészeti alkotásaik megjelenhessenek itt, akár olyan alkotások formájában is, amik itt maradhatnak örökké. Hiszen a Városközpont gazdái azt találták ki, hogy olyan kulturális elemekkel is gazdagodjék majd ez az épületegyüttes, amikre büszkék lehetünk akár 20-30 év múlva is. Ezt célozná egy művészeti pályázat kiírás, ami nem titkolt szándékkal egy saját alkotóműhely megteremtését is tervezné. így nermcsak a programok területén jelennének meg a művészek, hanem az itteni életközösség részévé is válhatnának. Egy beszélgetésünk alkalmával Derce Tamás polgármester úr mondta, hogy a tapasztalata szerint, aki már 3-4 éve Újpesten él, az már újpestinek tekinthető. A lokálpatriotizmushoz tartozik, ha néhány év elteltével úgy érzi az ember, mintha ide született volna. Alapvető célunk, hogy minél többen érezzék ezt közülünk. A Károlyi név az Önök működésének védjegyeként értékelhető. A tevékenységükben miként lesz jelen a történelmi múlt, illetve annak emléke?- Nem feledkezünk meg arról, hogy a Károlyi család, illetve Károlyi István volt az, aki Újpestet alapította. Minderre igyekszünk nem csak látható módon emlékezni: én azt hiszem, hogy alapvető kötelességünk aszerint élni, ami Károlyi Istvánt is jellemezte. Amikor ő megnyitotta Újpestet azzal, hogy felparcellázta a területeket és egyéb területeken érvényben levő meg kötések nélkül bárkit befogadott Újpest. Azt hiszem ez a szellemiség az, amit a leginkább szeretnénk átörökíteni. Újpest mindig nyitott szellemiségű volt, s ezt a szellemiséget szeretnénk átadni a jövőnknek itt, olyan közösségi terekben, ahol az ember nem csak az épített környezethez, hanem a természethez is közel tud maradni. www.ujpest.hu 9