Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-03-02 / 2. szám
„A mese nem vész e1r a mese örök!" ______ __ . ... _• _ A z Ady Endre Művelődési Központ irodalmi klubjának, az Adytóriumnak második vendége a Kossuth-díjas író, a gyermekszívek nagy ismerője, Csukás István volt. Kovácsmesternek szánták, majd hegedűművésznek készült. Végül miért választotta mégis a gyermekirodalmat?- A zene nagyon jó dolog, sokat tudtam hasznosítani belőle. Az igazi zenész át van itatva zenével, minden porcikája a zenéről szól. Én viszont azt akartam, hogy a lényem és a lelkem az irodalomról szóljon. Igaz, minden további nélkül felvettek volna a Zeneakadémiára, de akkor én már költő' akartam lenni. 17 éves koromban jelentek meg első' verseim, és azóta tudatosan költó'nek készültem. Máig áldom a sorsot, de leginkább Kormos István nevét, hogy elcsábított a gyermekirodalom felé. Az ő biztatására kezdtem el gyerekkönyveket írni, s máig életem és műveim nagyobb és boldogabb része a meseirodalom. Nagyon könnyűnek tűnhet mesét írni, de biztosan nem az. Milyen a jó mese?- Egyáltalán nem könnyű. Muszáj hangsúlyozni, a mese nem egy mellék- termék. Nem tud mindenki mesét írni, nagyon sok jó író nem tud például regényt vagy drámát írni. A meseíráshoz egyfajta képesség is kell. A jó mese legalább annyira irodalom, mint az úgynevezett nagy irodalom. A jó mese éppen ezért egy kicsit olyan, mint a költészet. Egy kicsit fölszáll a földtől, meseszerű, csodákkal telített. Még a népmesék is tele vannak fantasztikumokkal, túlvilággal, csodalényekkel. Én is igyekszem így írni, például a Pom-Pom is képzelt állatokkal teli mese. A gyerekeknek a lelkét is meg kell erősíteni, nem csak a fizikumát. A gyerek mindent elhisz, azért gyerek. El is kell, hogy higgye, éppen ezért kell vigyázni, hogy mit hitetünk el vele. A képzeletének befogadóképessége végtelen. Azt ilyen történetek megírásához nagy fantáziára van szükség, Ön honnan merit a meséihez?- Mindenkinek egy kincsesbánya a gyerekkora, egy írónak is rengeteg élménye marad gyermekkorából. Én is nagyon sokat hoztam a gyerekkoromból, figurákat, hangulatokat, tájakat, neveket. Például Bagaméri egy létező' fagylaltárus volt. A fantázia a gyerekíró nagy, szükségszerű ajándéka, hiszen folyamatosan versenyt kell futni a gyerekek végtelen képzeletével. Én nagyon élvezem ezt a versenyt. A mesehősök nevei is a fantázia szülöttei?- Ezek olykor írói fogások is. Nem véletlen, hogy az író milyen nevet ad a hó'sének, jelezni akar vele valamit, a karaktert vagy éppen azt, hogy mi lesz hó'sének sorsa a mesében. Nagyon sokféle név van. Vannak vidám nevek, hó's nevek és persze szomorú nevek is. Ha egy kutyát úgy hívnak, hogy Téglagyári Megálló, akkor az bizony vidám név, és tudjuk, hogy valami mókás dolog fog vele történni. A neveken sokat nem szoktam gondolkodni, általában csak úgy a semmiből beugranak. Nincs olyan gyerek, aki ne ismerné Süsüt, az egyfejűt. Ez a történet hogyan született?-A Süsü a Televízió megrendelésére készült. Egy nagyon kedves rendező barátom, Szabó Attila keresett meg, hogy kapott egy SO perces műsoridőt, és mit szólnék, ha egy mesét készítenénk, mondjuk egy sárkányról. Először nekem nem nagyon tetszett az ötlet, hogy egy sárkány legyen a hősünk, mert a világ amúgy is tele van sárkányokkal, meg talán már egy kicsit unalmas is a hüllőtörténet. Sokat törtük a fejünket, hogy milyen lenne, ha ez a sárkány egy szelíd jószág lenne. Az első 50 perces műsor nagyon jól sikerült, így a forgatókönyveim alapján még fjet legyártott a TV. Vajon meddig maradhatnak még fenn ezek a klasszikus, szép mesék?- A mese nem vész el, a mese örök. Amióta ember van, azóta van mese is. A mese fönn fog maradni, inkább az a baj, hogy nem vesszük észre, hogy a gyerekek órája gyorsabban ketyeg. Náluk négy év egy korszak, egy bizonyos életkorban csak egy bizonyos dolgot tudnak befogadni. Hat éves korig csak mesét, hat és tíz év között már reálisabb történeteket, Gullivert, Micimackót, és jön a harmadik korszak, a kezdődő kamaszkor. A tizenhárom-tizen- négy éveseknek szólnak a lányregények, a kalandregények, indiános regények, ezeket tudják beépíteni a lelkűkbe. Amit ezekben a korszakokban nem kapnak meg, az ott üres marad, nem pótolható. Milyen visszajelzéseket kap a gyerekektől?- Nagyon népszerű vagyok, ami főleg a televíziónak köszönhető. Megyek az utcán, megsimogatnak, kiabálnak, mosolyognak. Amikor van egy kis időm, el is megyek közéjük találkozókra, beszélgetésekre. Elképesztő, miket lehet a gyerekektől hallani, és rögtön le is szoktam írni, ami aztán visszacseng a meséimben. Mondhatni engem a fél ország ismer és szeret, méghozzá a jobbik fele, a gyerekek. Megkérdezhetem, melyik a kedvenc meséje?-A Pom-Pom a kedvencem két okból is. Szerencsére végre egy kislány a főszereplője. Eddig valahogy mindig úgy alakult, hogy kisfiú volt a főszereplő, bár ha megnézzük, nem csak az én meséimre igaz ez. A másik oka pedig, hogy az állatmeséken belül érdekes módon, úgynevezett képzelt állatokról, képzelt lényekről szól. Tartottunk is tőle a Sajdik Ferivel - aki rajzolta a mesét -, hogy a kicsik nem fogják érteni, de a gyerekek zseniálisak, ők mindent azonnal megértenek. - BERKI ZITA CSUKÁS ISTVÁN 1936. április 2-án született Kisújszálláson, egy nehéz sorsú kovácsmester nagyobbik fiaként. A békéstarhosi zeneiskolába járt, hegedűművész szeretett volna lenni. A hatvanas években fordult a gyermekirodalom felé, s olyan halhatatlan figurákat teremetett, mint Mirr-Murr, Pom-Pom vagy a nagy Ho-Ho-Ho-Horgász. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr c. játékfilm megkapta az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is. 18
