Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-08-27 / Különszám

Bajnok Újpest fölött A Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub ejtőernyősei mellett más légi látványos ság is lesz az idei városnapokon. Keserű Béla műrepülőpilóta szombat és vasár­nap bő tízperces bemutatóval lepi meg az újpestieket.- Milyen repülős múlt áll ön mögött?- Tíz éve repülök, több mint 1350 órát töl­töttem a levegőben, melyből több mint ezer óra műrepült idő, teljes műrepülő kiképzéssel rendelke­zem, három és fél ezernél többször szálltam fel azért, hogy mú'repülőfeladatokat hajtsak végre. Ti­zennyolc repülőtípust vezethetek három kategóriá­ban - aki ismeri a szakmát, az tudja, hogy ez mit je­lent. 2001-ben megnyertem a magyar motoros műrepülőbajnokságot a Győr melletti Péren.- A pályája nem szokványosán alakult.- 2003 nyarán a bal szem ismeretlen okból begyul­ladt, és három hónap sikertelen kórházi kezelés, va­lamint műtét után elvesztette látóképességét. Ez több mint fél év kihagyásra kényszerített. Újra le kel­lett vizsgáznom mindenből, de megérte, mert min­den jogosításomat visszakaptam, korlátozás nélkül.- Egyébként nem hátráltatja ez a repülésben?- Nézze, nem egyszer voltam ebben az ügyben kli­nikán, megvizsgáltak, és megállapították, hogy az agy annyira fölfejlesztette a jobb szememet, hogy VAROSNAPI KISVASÚT! A városnapi rendezvényre forgalomba állított kisva sút 10.30 és 22.00 között folyamatosan, 30 percen ként közlekedik a kijelölt útvonalon. MEGÁLLÓHELYEK:- Homoktövis utca és Külső-Szilágyi út keresztező dése- Tábor utca- Újpesti új városháza (István út 17.) ÚTVONAL:- Homoktövis utcától Tábor utca és vissza- Városháza-Tábor utca és vissza jelenleg a felbontása kétszerese az átlag emberének. Amúgy ért per­sze hátrány: az egész szakma meg­döbbenéssel fogadta, hogy idén az augusztus 20-ai ünnepségen nem szánhattam fel. Egybehangzó véle­mény, hogy szakmai érv nem állha­tott a döntés mögött, ami még megalázóbb, mert én nem ellenszolgáltatásért, hanem a repülé­sért és a fogyatékkal élőkért repültem volna.- Azelőtt fellépett az állami ünnepségen?- Nemhogy azelőtt! 2005-ben és 2006-ban is egy szemmel repültem az ünnepen. Mitöbb: a tavalyi légibemutatót a Magyar Televízió az én egyik or­sófigurámról készült bejátszással reklámozta a közvetítés előtti napokban.- Az idei bemutatóról mit kell tudni?- Budaörsről indulok, négy és fél perc múlva érkezem Újpest fölé. A műsort hivatalosan úgy nevezzük, hogy vezetett és dobott, pozitív és negatív műrepülőfig­urák kombinációja, azaz látványos műrepülés. Mint­egy tíz percig tart, aztán megyek is Budaörsre, mert a gép csak 30 percig bírja üzemanyaggal.- Civilben mivel foglalkozik?-Jól működő, külföldre dolgozó fegyvergyáram van. A fegyver ugyanúgy hobbim volt azelőtt, minta repü­lés, de ezt a hobbit, mert átalakult üzletté, lényegé­ben elvesztettem. Hálát adok az Istennek, aki megen­gedte, hogy ezzel a kereszttel a hátamon, hacsak rö­vid időre is, de együtt lehetünk az égen, az Úr, a repü­lőgép és én. Számomra ez mindennél többet ér! A GÉP ZLIN50 univerzális repülőgép, a nyolcvanas évek technikája. 300 km/h sebességű, min­den ismert mú'repülőfigurát végre lehet vele hajtani. 2 litert fogyaszt percenként. 300 ló­erős. Felszállósúlya 700 kg. Sportprogramok M egújult helyszínen, a Tábor utca 24. alatt, az önkormányzat sporttelepén várja az Újpesti Polgármesteri Hivatal Sportirodá­ja az újpesti lakosságot szeptember 1- jén és 2-án. A helyszín sokaknak ismerős lehet, hi­szen egész nyáron az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház szervezésében napközis tábor volt itt az általá­nos iskolások számára. Minkét napon 9 órától várják a sportolni vágyókat és az érdeklődőket. A lakosság többféle verseny­számban is kipróbálhatja magát. A hagyományos labdarúgó tornára különböző korosztályoknak, 10- 14 év közöttiek, 15-18 év közöttiek és 18 év feletti­ek, augusztus 29-ig várják az előnevezésüket a 231- 3176 telefonszámon. 10 órától folyamatosan men­nek a többpróbás játékok minden korosztály számá­ra, ahol helyből ugrásban, célbadobásban, felütés­ben, kötéláthajításban és súlyzóemelésben kell ösz- szemérniük az erejüket. Szombaton darts-, vasárnap pedig egyéni teniszversenyre 10.45-ig lehet jelent­kezniük külön férfiaknak és nőknek a 18 év alatti, il­letve 18 év feletti korosztályban. A többi verseny­számot a túloldalon, a részletes programajánlóban olvashatják. A versenyek mellett 10-18 óráig folyamatosan lesz játék: mászófal, céllövészet, gumiasztal, mobil játszótér. A sportolást követően sem fog senki unatkozni, hisz szombat délután az UTE szakosztályainak bemu­tatójára kerül sor, vasárnap, pedig az USC fitness- táncbemutatójára. Városnapi hagyomány, hogy min­den évben bemutatnak egy új sportágat. Az idén szombaton 16.30-tól megismerhetik az Újpest Bulldogs amerikai football csapatát. Külső helyszínen, a Mátyás téren, szombaton dél­előtt roma lábteniszverseny lesz. Meglepetésként - amelyet a szervezőknek az utolsó pillanatban sikerült leszervezniük - a Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub 12 tagja légibemu­tatóját tekinthetik meg szombaton 16 órától. Fellép velük Keserű Béla műrepülő is (lásd interjúnkat). 1907-2007. ÚJPEST A SZÁZÉVES VAROS A centenáriumra megjelent tanulmánykötet az előre befizetők számára átvehető a régi Városhá­za földszint 6-os szobájában. Szeptember 3-án 4- én 5- én 18- án 19- én 20- án 9.00- 12.00 óra között 14.00- 16.00-óra között 9.00- 12.00 óra között 14.00- 16.00-óra között 9.00- 12.00 óra között 14.00- 16.OOóra között Kérünk mindenkit, hogy szíveskedjenek a befi­zetést igazoló csekket magukkal hozni. www.ujpest.hu 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom