Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-08-27 / Különszám

4 Ilyen látkép fogad az ötvenes évek végén, kitekintve az SZTK ablaká­ból, déli irányban. Előtérben kereszt­ben az akkoriban Dózsa György nevét viselő' út húzódik, mely 1991-ben Görgey Artúrra kereszteltetett át, a kép bal felén pedig a mára nyomaiban is elfeledett Széchenyi utca látható. Utóbbin haladt villamos is 1907-től mintegy hét esztendeig, vonala to­vább a Viola utcán vezetett keresztül, majd az Ősz utcai szakaszhoz csatla­kozott. A Dózsa György és az Árpád utak között itt nincs egyenes átjutási lehetőség, ez csak a nyolcvanas évek elején valósul meg, mikor is új, két­szer két sávos útpálya épül a Rózsa utca átépítésével, illetve meghosz- szabbításával. Az 1982-től kilenc esz­tendeig Tito néven ismert „virágos" utca SZTK-nál lévő vége a kép jobb fe­lén fekvő földszintes házikó helyén csatlakozik a Görgey Artúr utcához. A tájékozódást valamelyest segíti a hát­térben kiemelkedő Árpád kórház épü­letegyüttese. Ami még e korból nap­jainkban is megmaradt: néhány ere­deti felsővezeték-tartó oszlop a villa­mos mentén. Árpád úti életkép, az Állami Áru­ház második emeletéről a Duna felé nézve, 1959 körül. Balra a Mártí­rok útja torkolata előtt még földszin­tes házikó áll, az utca túloldalán pedig eredeti kivitelének megfelelően egy­szintes az 1899-ben szállodának és vendéglőnek emelt épület. Utóbbi homlokzatán „Gyorsbüfé" felirat ol­vasható. Az idővel plusz két emelettel gazdagodó (esztétikailag azonban jó­val szegényebbé váló) házban az ebédlő jó ideig megmarad, helyén '91-től működik bankfiók. Még a régi az Alkotmány mozi is csak 1973-ban épül át jelentősen. Már ne keresse senki, két éve buldózer és markológép végzett vele, a beígért emléktábla sem hirdeti a helyére varázsolt új épület falán, hogy itt valaha Újpest legnépszerűbb filmszínháza állt. A Duna irányába haladva a mozi mellet­ti kétszintes lakóházat azonban még ma is láthatjuk, az utána következőket néhány éve bontották le. Amire még érdemes odafigyelni: fasor szegélyezi az Árpád út kövezett úttestét, és ter­mészetesen villamos sem hiányozhat a felvételről. 6 Szerencse, hogy a toronydaru rá­csos szerkezetű, így az 1968-ban készített kép hátterére tudunk kon­centrálni. Az Árpád úti kísérleti lakó­telep első panelházának, a Munkás- otthon utca 74-76. számú lakóépü­letnek tetejéről tekintünk északi irányba. Jobb alsó sarokban már négyemeletnyi magasságban kész a Rózsa utca 36. számot viselő tízeme­letes ház, balra a még zömében föld­szintesekkel körülölelt virágnevű ut­cát fedezhetjük fel, tengelyének hát­terében az SZTK épületet láttatja ma­gát. Az út ekkor még keskenyebb, de rövidebb is, csak a Deák Ferenc, majd egy töréssel a ma már itt nem találha­tó Kossuth utca vonaláig vezet. A „Pa­tyolat" épülete előtt, a Király utca torkolata, a Rózsa utca és az Árpád út metszésében kis tér helyezkedik el. A nyolcvanas évek elejére kiszélesített, és átmenetileg Titóra keresztelt utca autóforgalma napjainkban e tér és az út keleti házsora helyén bonyolódik le. Jobb oldalon üres telek fekszik, a hetvenes évek elején itt épül a jelen­ben zűrös időszakot élő, 1974. no­vember 6-án megnyitott Újpesti Gyógyfürdő-uszoda. 7 A hetvenes-nyolcvanas évek for­dulóján átmeneti állapotban fes­tett a Tél utca. A kép az Erzsébet utca páros számú házsorának egyik felső emeletéről készülhetett, délnyugati tájolással. Háttérben a volt temető he­lyén emelt, Szellemtelepnek nevezett lakónegyed panelházai köszönnek vissza ránk, előttük a Pozsonyi utca vo­nala sejthető. Már épül a Tél utca új út­pályája. A déli fekvésű, Chinoin irá­nyába vezető úttest és a Pozsonyi utcá­ról a kanyarodósáv is megvan, ám még rövid ideig „útonálló" a mai Kassai ut­ca 3. számot viselő kétemeletes épüle­te. Tetőzete igen hiányos, egyre inkább fogy, és még nem bontották le az Anonymus utcai földszintes házakat sem. Ennek megtörtével helyükön kis park születik, kanyargós utacskákkal egy nagyobb, a Tél és Pozsonyi „csü­csökben" egy kisebb dombbal. Utóbbit közel egy évtizede autószalon építése miatt kellett beáldozni, a park utastól, dombostól néhány évvel ezelőtt egy új lakóház-együttes számára biztosította a terepet. - KRIZSÁN SÁNDOR A fotók megjelenéséért köszönet jár Szöllősy Marianne gyűjte­ményvezetőnek. www.ujpest.hu 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom