Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-08-03 / 12. szám
A jól megszokott Ikarus 260-as 120-ason,a ' kilencvenes évek végén ,s (A szerző' felvétele) Újpest Kertek alatt Újpestre- a 120-as autóbusz életútja Istvántelki utat vették igénybe, majd az Árpád úton haladtak a József Attila utcáig. 1980-ban már munkálkodtak az Árpád úttól északra eső' lakótelepen is, így a József Attila és Jókai utcai szakasza helyett végig Újpest fó'útján át az Állami Áruház mai főbejárata eló'tt lévő végállomásáig közlekedtek. Innen a Mártírok útja, a Munkásotthon utca és a mai Kassai utca vonala vált a visszafordulás irányává. Az építési munkálatok előre haladtával 1981 áprilisának elejétó'l az Istvántelki úti terelés megszűnt, a buszok megint a Rózsa utcán jártak keresztül. Július 6-tól pedig a Tél utca- Pozsonyi utca-mai István út- Munkásotthon utca-Rózsa utca útvonalon, körforgalomban haladva igyekeztek vissza a Keleti felé. 1984. november 6-án adták át a 3-as metró Árpád hídig vezető szakaszát. Hogy Angyalföld és Újpest közvetlen kapcsolatát a metróval egy új útirányban is tudják biztosítani, a 120-as belső végpontját a Keletitől ide helyezték át. Egyúttal Ikarus 280-as csuklósok váltották fel mintegy fél évig a szóló buszokat. Az Árpád hídi metróállomás felől először a Petneházy (vissza: Frangepán), Béke, Gyöngyösi és Reitter Ferenc utcákon át érte el eredeti vonalát, majd '85 szeptemberében alakult ki a ma ismert Röppentyű, Göncöl és Kámfor utcai haladási iránya. A Munkásotthon utca helyett 1990. december 15- től, a metró Újpest-központig történő hosszabbításától az Árpád úton közlekednek a 120-asok. NAGYOBB SZÁMBAN ELŐSZÖR A120-ASON Az Ikarus gyár új városi autóbuszának, a 415-ösnek prototípusát már 1985 tavaszától próbálta vonalain a BKV, ám az első tíz darabos széria csak 1987 nyarára készült el. Elsőként az Újpestre járó 12Ű7ason vetették be őket. Érdekessége volt e járműveknek a farban elhelyezett motor, ennek köszönhetően alacsonyabb padlószinttel rendelkeztek. A harmadik ajtó és a hátfal között belül egy sor ülés is helyet kapott, e „kakasülő" akkoriban még nem volt divat városi busznál. A Lada gépkocsik nagy fényszóróival ellátott autóbuszok egyszerűen elegánsnak hatottak; nagyméretű szélvédői, az első kocsik kék színű lökhárítói, sárgászöld szőnyegpadlószerű belső borítása, új formájú barna műbőr ülései kellemes benyomást keltettek. Nagy lendülettel, könnyedén gyorsultak, erősen fékeztek. És talán emlékszünk még: e furfangos Ikarusok- ról leszállói sikeresen lehetett, felszállni viszont nem mindig... - köszönhetően annak, hogy az ajtó melletti külső felszállásjelző titkait még sokan nem ismerték. Az Ikarus 415-ösök e vonalon a '90- es évek első feléig futottak, vegyesen a hagyományos Ik. 260-as autóbuszokkal. Az évtized közepén felújítva, új motorral ellátva és zöld csíkokkal színesítve a főváros más térségeibe kerültek, s látják el ma is feladatukat. 2005. július 1-jétől - többek között - a 120-as járatot a Nógrád Volán alvállalkozásban üzemelteti. Hogy a cég a menetrendszerinti forgalmat gördülékenyen tudja lebonyolítani, Volvo alvázra épített, Alfa Localo típusú, részben alacsonypadlós járműveket szerzett be. Érdekességképpen megemlítem: a történelem ekkor megismételte önmagát. Ugyanis megint egy új városi autóbusztípus első sorozata jelent meg a 120-ason. - KRIZSÁN SÁNDOR dúltak a Jókai utcába, amelyen megközelítették a Rózsa és Berlini utca tengelyét. Járatunk a hatvanas évek derekán már egyedül, a 20-as társaságát mellőzve jött át a sorompónál, s haladt a „kertek alatt" Újpestre, utóbbi a 30-as- sal együtt az akadálymentes útvonalként számon tartott aluljáró felé igyekezett. A 20A feltételezhetően ekkortól már egész nap szállította utasait, nem csak csúcsidőben, menetideje 24 percet tett ki. Kezdetben Ikarus 60-as, majd 620- as típusú buszok köröztek 20A táblákkal felszerelve, a napjainkban is jól ismert 260-asok első generációjának képviselői 1975 elején jelentek meg a vonalon. A 20A még nagyobb önállóságát Újpest központi fekvésű lakótelepének építésekor nyerte el, ugyanis 1975 szeptemberétől a 20-as vonal átmenetileg elkerülte a Rózsa utca térségét. Az építkezés a környékbeli közlekedésre is hatással volt. Ez az ideiglenes állapot kihatott a 20A forgalmára, bár ezt az időszakot már 120-asként élte át. 1977 első napján, a budapesti autóbuszjáratok számozási rendszerének módosításakor kapta új „nevét". VÁLTOZÓ ÚTIRÁNYOK 77 márciusában az építési színtér terjedésével az Elem utca-lstvántelki út- Nyár utca felé terelték el a 120-ast. Közel egy esztendő múltán a járat buszai a Rózsa utca teljes elkerülésével végig az entenanum Egg 20A táblás Ikarus 60 típusú autóbusz a hatvanas években (Fotó: Újpes ti Helytörténeti Gyűjtemény) Az Ikarus 415- ösök egyike (A szerző felvétele) Gyerekkorom egyik meghatározó élményeként tartom számon, amikor édesanyám és egy akkori osztálytársam társaságában először „újbuszoztam" a 120- ason. Ez húsz esztendeje történt, e vonalon állt forgalomba a világhírű Ikarus gyár 415-ös típusjelzését viselő autóbuszának első, mondhatni nullszériája. E csendes évforduló kínálta az alkalmat, hogy felidézzem az új kocsik számára teret engedő 120-as járat múltját. B ár a két évtizeddel ezelőtti esemény is igen érdekes, a 120-as történetét még régebbről kell indítani: az ötvenes évek végéig pörgetem vissza az idő kerekét. Ekkor Újpestet a Keleti pályaudvarral két autóbuszjárat, a 20-as és a 30-as kötötte össze, a Keletitől még a mai Szent László úton érkeztek a járművek (csak 1961-ben vált számukra főútvonallá a Reitter Ferenc utca). A 20-as egyenesen továbbhaladva a sorompós átjárón keresztezte az esztergomi vasút vonalát s jutott el kerületünkbe, a 30-as a Béke utcai aluljárón bújt át Újpestre. A 20-as Keleti pályaudvar és az újpesti Tanácsháza (ma Városháza) közötti szakaszán a zsúfoltság enyhítésére 1959. május 4-én új betétjáratot indítottak 20A jelzéssel, mely csúcsforgalmi időszakokban segített a „nagy testvérnek" az utasszállítás nemes feladatában. De hol is járta 20A Újpesten? EGYRE NAGYOBB ÖNÁL1Ű5ÁGGAL Mint említettem, a Szent László úti vasúti átjáró felől jöttek a 20-as család járművei. A mai Berlini és Rózsa utcákon keresztül jutottak el az Árpád útig, ahol egy balkanyar és rövid távú út után már a József Attila utcában haladtak, ezen keresztül érték el a mai István utat. A 20-as továbbment a kertvárosi térség felé, míg a mi 20A buszaink visszaforwww.ujpest.hu 11