Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-04-13 / 5. szám

Egy igazi újpesti legenda Pólyák Imrével kapcsolatban mindjárt az elején le kell szögezni, hogy nem a kerület lakosa. Több mint 50 éve ugyanis Zuglóban él, ám Újpestet nem titkoltan második otthonának tartja. Részben azért, mert hajdanán, pályakezdő fiatalként a IV. kerületben telepedett le, más­részt azért is, mert élete jelentős részét az Újpesti Dózsa birkózóter­mében töltötte. teinek aszó vie: birkózók is előre kö­szőrnek Pólyák Imre méltatásakor gyakorta em­legetik, hogy volt olyan verseny, ami­kor a nyolc súlycsoport hét szovjet ara­nya mellett csakis ő tudott más nem­zetbéliként a dobogó legtetejére állni. Ő ugyanis képes volt arra, amire a vilá­gon rajta kívül csak nagyon kevesen: a szovjet ellenfeleit rendszeresen tussol­ta. Nem csoda, hogy a kiváló pehelysú­lyú magyar birkózó tokiói olimpiai győ­zelmét követó'en a magyarok mellett a „nagy testvér" sportolói örültek a leg­jobban. Ők ugyanis tudták, hogy Pólyák olimpiai győzelmét követően visszavo­nul, s akkor övéké lehet a 62 kg-os súlycsoport is.- Igen, valóban meghívtak a szovjet birkózók a tokiói olimpiai faluban, ahol egyrészt az olimpiai győzelmemet ün­nepeltük meg, másrészt pedig levetí­tették azokat a filmeket, amelyeket rólam készítettek annak céljából, hogy tanulmányozni és elemezni tudják a stílusomat - mesélte az Újpesti Dózsa egykori klasszisa a sportmúzeumnak is beillő zuglói lakás nappalijában. Ott, ahol a serlegek, kupák, érmek, kitün­tetések, tiszteletdíjak, oklevelek és fényképek között még a hajdan volt kudarcok is sikerként hatnak, s ahol a vendég számára is megelevenedik az elmúlt fél évszázad sporttörténelme.-A kezdés? A véletlenen múlott. Kecskeméti születésű gyerekként Lajosmizsén laktam, amikor az isko­lánkban sportolókat toboroztak. Asz­taliteniszezőket és birkózókat keres­tek. Én persze a birkózást választot­tam, és el is kezdtem az edzéseket. A dologból azonban nem lett volna sem­mi, ha történetesen nem jöttem volna Pestre, ahol a rádión keresztül magam is részese lehettem az 1948-as londo­ni olimpia birkózósikereinek (A sza­badfogású Bóbis Gyula a nehézsúlyúak között aranyat, a kötöttfogású Szilvásy Miklós pedig ezüstérmet szerzett.) Az éteren keresztül átszú'rődő hangulat annyira magával ragadott, hogy azzal a lendülettel elmentem az Újpesti Dó­zsához birkózni. A kitartás diadala A fiatal srácot Matura Mihály vette ke­zelésbe, s rövid időn belül kiderült, hogy a fiúnak van érzéke a sporthoz és a győzelemhez. Ahhoz ugyanis, hogy ál­mát, egy olimpiai elsőség megszerzését megvalósítsa, nemcsak fizikai, hanem mentális alkalmasságát is bizonyítania kellett. Pólyák Imre megtette, amit raj­ta kívül kevesen: négy év alatt a sem­miből az olimpiai döntőig küzdötte ma­gát: 1952-ben ráadásul már úgy utaz­hatott a finn fővárosba, hogy az erős hazai bajnokságot ő nyerte, így joggal bizakodhatott egy jó olimpiai szerep­lésben is.- A szovjet Pulkin, a svéd Nilström és a török Sille? Hogyne emlékeznék rájuk. Pulkin egy hajszállal volt jobb nálam Helsinkiben, ahol én még 20 esztendősen meglehetősen rutintalan versenyző voltam. A svéd és a török azonban hathatós bírói segédlettel végzett előttem Melbourne-ben és Rómában. Furcsa érzés volt három olimpiai ezüstérem birtokosának len­ni, különösképpen úgy, hogy az olim­piák közötti világbajnokságokat - 1955. Karlsruhe, 1958. Budapest, 1962. Toledo - és az olimpiai színvo­nalú 1954-es budapesti főiskolai vi­lágbajnokságot egyaránt én nyertem. Éreztem, hogy folytatnom kell, és a kudarcok ellenére sem szabad felad­nom a további küzdelmet. 1964-ben Tokióban a pehelysúlyúak versenyének döntőjében Pólyák Imre a szovjet Ruruával birkózott a Komazava csarnok szőnyegén. A hármas döntőben a két vetélytárs egyaránt legyőzte a ju­goszláv Martinkovicsot, ám a magyar fiúnak tuselőnye volt a szovjet ellenfe­lével szemben. Pólyáknak tehát csak arra kellett vigyáznia, hogy Rurua ne tudjon akciót indítani. A hatperces vé­dekezést a háromszoros világbajnok tö­kéletesen oldotta meg, így 32 évesen végre beteljesülhetett az álma: olimpiai bajnok lett. A sporttol képtelen volt elszakadni- 1964-ben befejeztem az aktív ver­senyzést, ám a birkózást egészen 1972-ig űztem. A fizikai erőállapo­tom, az edzésmunkám és a formám alapján Csanádi Árpád 1968-ban is benevezett az olimpiára, ám én akkor úgy voltam, hogy még egy ezüstérem­re már nem vágyok, aranyéremmel szerettem volna befejezni a pályafu­tásomat. Azt az olimpiát egyébként Rurua nyerte. (Pólyák Imre aztán szö­vetségi edzőként mégis ott volt a me­xikóvárosi olimpián.) A sporttól, az olimpiai mozgalomtól azonban azóta sem tudott elszakadni. Négy olimpián versenyzőként, ötön pe­dig edzőként, szaktanácsadóként és meghívott vendégként vett részt. Tanít­ványai közül Kozma István és Varga Já­nos 1968-ban olimpiai aranyat, Csatári József bronzot, Hegedűs Csaba 1972- ben aranyat, Kiss Ferenc pedig bronzér­met nyert.-A birkózó sportéletben történő részvételemet a mai napig életfelada­tomnak tartom, a Magyar Birkózó Szö­vetség munkájában aktívan tevékeny- kedek, szinte valamennyi versenyre elmegyek, és a tanácsaimmal segíteni próbálom a válogatott edzők, sporto­lók munkáit. Barátaimmal az elmúlt két évben például azon tevékenykedünk, hogy ismét felélesszük az újpesti bir­kózást. Nagyon fájt, hogy abban a klubban, ahol egykoron így nézett ki a birkózócsapat: Szilvásy Miklós, Bara­nya István, Tarr Gyula, Sólyom János, Mench Ferenc és jómagam, a rend­szerváltást követő évtizedben a meg­szűnés szélére jutott. Néhány bará­tommal, Kapuvári Gáborral, Katona Sándorral, illetve Őze Istvánnak, az UTR ügyvezető elnökének hathatós tá­mogatásával újraélesztettük a birkó­zószakosztályt a Megyeri úton. A fiata­labb kollégák úgy döntöttek, hogy a szakosztályt rólam nevezik el, így ma Pólyák Imre birkózóiskola néven mű­ködik. Ma már 60-70 gyerek látogatja az edzéseinket, és remélhetőleg ez a szám a jövőben tovább emelkedhet majd. Az utolsó ezüst Az élet fonáksága, hogy azt a verseny­zőt, akitől valamikor annyira rettegtek a szovjet birkózók, az „Évszázad Birkó­zója" cím elnyerésében éppen egy orosz sportoló, a három olimpiai arany után 2000-ben ezüstérmet szerző Karelin előzte meg. A tényen azonban ez semmit sem változtat: Pólyák Imrét a sikeres életútja, az olimpiai elsőség, a három világbajnoki- és 13 magyar bajnoki aranyérem a világ legjobb, legkitartóbb és legkövetendőbb spor­tolói közé emeli. 2004-ben nem vélet­lenül lett tagja a Nemzet Sportolóinak megválasztott 12 sportembernek. A ki­tüntető címet azóta is büszkén viseli, és egykori élsportolóként rendszere­sen látogatja az iskolákat és a birkózó­versenyeket.- RIERSCH T. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom