Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-07-13 / 14. (344.) szám
2006. július 13. ti p üS J A HÓNAP TÉMÁI A hír, hogy Újpest területe változhat, önmagában ugyancsak meglepő. Ám dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere úgy véli: amennyiben a képviselőtestület felhatalmazást ad számára, a két szomszédos kerületnek - Rákospalotának és Angyalföldnek - javasolni fogja a területhatárok módosítását. Az indok igencsak prózai: a határmezsgyén, azaz a „senki földjén” felgyülemlő szemetet így is, úgy is Újpest Önkormányzata hordja el, legyen akkor a földterület ténylegesen is az övé... Erről kérdeztük Újpest polgármesterét. Kinek a kerülete?- Miért lehet Újpest Önkormányzatának célja a területének növelése más kerületek kárára?- Nem öncélú területnövelés a cél, s semmiképpen nem mások kárára. Bár földrajzi - s gyorsan hozzáteszem, nem közigazgatási - értelemben valóban néhány négyzet- méterrel nőhet, ha a „szomszédok” elfogadják érveinket, Újpest területe. A köztudatban Újpest természetes határát Angyalföld és Palota felé egyaránt a vasút nyomvonala jelzi. Ám a valóság - ha csupán pár méterrel is - más. Palotával a budapest-váci vasútvonal megépítését követően alakult ki a mai Görgey út-Szi- lágyi út tengely, ami a határvonalat is jelzi egyben. A határ tehát itt ténylegesen nem a vasútvonal. Ám az addig tartó néhány méteres sáv, valamint a Szilágyi út menti terület, egészen a palotai felüljáró alatti részt is beleértve, szemetes, piszkos, a híd alatt hajléktalanok tanyáznak, a Clarisseum mögötti terület is elhanyagolt. Mindez Rákospalota területe, ám hiába kértük a szomszéd vár vezetőjét, hogy tartsák rendben a területet, nem történik semmi. Virágzik ellenben az illegális árusítás, tovább nő a szeméthegy. Mivel a környéken lakóknak mindegy, kié a terület, rajtunk, újpestieken kérik számon a helyzet megoldását. Mi pedig elhordjuk a szemetet, a magunk módján küzdünk az illegális árusítás ellen.- Hasonló a helyzet az angyalföldi szomszéddal is?- Igen. A határ itt sem a vasútvonal. Az, aki végigmegy a Madridi út XIII. kerületi részén, elrettentő állapotokat tapasztal. És mivel a vasútvonalhoz sorolja a kerülethatárt, Újpesthez tartozónak gondolja a területet. Ezért vélem úgy, hogy ezen változtatni kell és lehet, mert szép szóval, figyelemfelhívással sajnos nem megyünk előre. Amennyiben a képviselő-testülettől a legközelebbi testületi ülésen felhatalmazást kapok, beadvánnyal fordulok a két szomszédos kerület polgármesteréhez a kerülethatár megváltoztatása érdekében.- A hónap témája, hogy hamarosan megkezdődnek a Homoktövis utca-Megyeri út kereszteződésében a körforgalom kialakításának munkálatai...- Sajnos, az elvárhatónál sokkal lassúbb ütemben kerül sor erre. Közel egy esztendeje, lakossági kezdeményezés nyomán karoltuk fel a körforgalom kialakítását. A Megyeri útnak a Homoktövis utca magasságában lévő nyomvonala rendkívül széles, több sávon zajlik - tömegközlekedéssel is tarkítva - forgalom. Egyetértettünk e balesetveszélyes útszakaszon a körforgalom kialakításának szükségességével. Sajnos, a megvalósításra még mindig várnunk kell, bár haladás, hogy a csomópont tervrajzon már létezik. Információink szerint őszre el is készül. Közlekedési előrejelzés hídavatás előtt- Néhány hónappal ezelőtt ön arról nyilatkozott lapunknak, hogy az MO-s híd építésének megkezdése és a híd jövő év októberére tervezett átadása Újpest közlekedését is mélyen érinteni fogja. Van-e már végleges elképzelés a megnövekvő forgalom ellen- súlyozására?- Igen, elképzeléseinknek megfelelően több hónapos előkészítő munka veszi kezdetét önkormányzatunknál. Bár a személygépkocsi-forgalom is óhatatlanul növekedni fog, Újpestre a legnagyobb veszélyt mégis a teherautó-forgalom jelenti. Az MO-s híd átadását valóban 2007 októberére tervezik. Mi úgy véljük, hogy fél évvel korábban mindenképpen életbe kell lépnie annak az önkormányzati rendeletünknek, amellyel a forgalomszabályozást szeretnénk elérni. Mint ahogy azt korábban az Újpest lapban már elmondtam: Újpest közútjai - a Váci út kivételével - nem bírnak a mostaninál nagyobb terhelést. így az előkészítés alatt lévő rendeletünk egyértelműen kimondja majd, hogy Újpest utcáin - a már említett Váci út kivételével - nincs helye a 3,5 tonna összsúlyúnál nagyobb teherautóknak. Ettől a rendelkezéstől eltérni csak rendkívül indokolt esetben lehet majd, és meghatározott időintervallumra szóló külön jegyzői engedéllyel. Ezzel párhuzamosan korlátozni fogjuk - mégpedig a reggeli órákra - az üzletek, kereskedőegységek, gyárak és a piac áru- szállításának idejét is. Eme tervezett rendelkezésekkel a kisteherautók forgalma is csökkenthető, nemcsak az Újpest utcáin felbukkanó kamionoké.- Gyakori panasz, hogy a keskeny utcákba is behajtanak kamionokkal, pótkocsis teherautókkal, sőt parkolnak is ott. Lehet ez ellen is tenni?- Kell is, nemcsak lehet. Amennyiben a 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú teherautókat kitiltjuk Újpest utcáiról, várhatóan nem fog kamion parkolni a Tábor utcában, a Tóth Aladár utcában, hogy néhány példát is mondjak. Ugyanakkor nemcsak tiltanunk kell, lehetőséget is fel kell ajánlanunk a gépkocsivezetőknek, hogy járművüket az áruszállítás után biztonságban tudják éjszakára. Éppen ezért felkértem az ÉPÍT Zrt. vezérigazgatóját, hogy a káposztásmegyeri ipari parkon belül tegyen javaslatot egy olyan területre, ahol vállalkozói alapon teherautók számára terminált lehetne kialakítani. Természetesen előnye a területre annak a pályázónak lehet majd, aki a mai kor követelményeinek megfelelő logisztikai központnak is helyet tud adni. A felkészülés tehát már megkezdődött, a konkrét lépésekről időben tájékoztatni fogjuk Újpest lakosságát.-bkFotó: Újpest-archív