Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-09-14 / 17. (347.) szám
ÚJPESTI VÁROSNAPOK. 2006 ____________________? K áposztásmegyeren A Szilasék táncoltak Húzd rá - rikkant a szólótáncos, közben nagyot dobbant a világot jelentő deszkákon. A Pentaton zenekar pedig lelkesen kezdi a talp- alávalót. Pár perc múltával már felforrósodik a levegő, a moderátornak senkit nem kell biztatni a tapsra, a publikum átveszi a ritmust. A Szilas táncegyüttes ugyan - székhelyét tekintve - a szomszéd várban, Palotán működik, de számos újpesti fiatal tagja az együttesnek. Pónilovasok Lassan, komótosan lépegetnek a kis pónilo- vak, mintha okos fejükben az járna, vigyázniuk kell a hátukon cipelt gyerekekre. Természetesen Nagy Zsuzsanna - lótenyésztő és életmód-tanácsadó - is vigyáz a lovak melletti kísérőként a gyerekekre. A kicsik majd mindegyike szeretne egy-két menetet lovagolni a pónik hátán, de akad a félénkebb „fajtából” is, aki a szülői unszolásra is húzódozik. Zsuzsa asszony húszéves tapasztalata azonban percek alatt csodákat művel, és teljes lesz a család élménye. Délutáni vigasságok Délután öt óra felé egyre többen népesítik be az ÁMK szomszédságában levő területet. Szomszédok, kollégák, barátok, ismerősök, osztálytársak köszöntik, üdvözlik egymást. A kicsik száguldoznak a gyepen kerékpárjaikkal. Akik látták a Pom-Pom műsorát, a Szilas táncegyüttes programját, és bírják még - főleg szülők és nagyszülők -, azok most ott ülhetnek a Miskolci Csodamalom bábosainak az előadásán. Szűrés az ÁMK-ban Szeptember 2-án, szombaton Káposztásmegyeren, a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ orvosi szobájában délelőtt tíz órától percek híján délután négy óráig dr. Ihász Judit bőrgyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus, lézergyógyász szakorvos - különös figyelmet szentelve az anyajegyekre - térítés- mentes bőrgyógyászati szűrővizsgálatot, tartott. A főorvos asszony az újpesti városnapok keretében immár több mint fél évtizede közösségi munkaként végzi gyógyító tevékenységét. A doktornőt a szűrővizsgálat tapasztalatainak összegzésére kértük.- Hatvanhatan vettek részt a szűrésen, amelynek célja a prevenció. A megelőzés a legolcsóbb gyógyítás. Ne legyen komplikáció, ne súlyosbodjon a beteg állapota! A társadalomnak is tetemes kiadást spórolunk meg ezzel. Tény, hogy növekszik a bőrrákos megbetegedések száma, mert a napfénysugárzás nyomán káros sugarak jutnak a Földre. Míg egykor nyakig gombolt ruhában fürdőztek a nők például a Balatonban, és még napernyőt is tartottak maguk fölé, ma a káros sugárzás szinte az egész testfelületet érinti. Sokan nem tartják be a „tíztől délután háromig ne menj a napra!” szabályt. A másik probléma a szolárium. A szoláriumot eredetileg azért találták ki, hogy gyulladás nélkül bámulhasson az ember, de olyan csoda nincs, hogy a test kis mennyiségben ne kapjon az UV A-n kívül UV B sugárzást is.- Hogyan történik az anyajegyszűrés?- Előbb szabad szemmel, majd egy speciális készülékkel (dermatoszkóp) megnézzük a bőrfelületet, megvizsgáljuk az anyajegy szerkezetét, és látjuk a gyulladást vagy urambocsá a kifejlődő bőrdaganatot, a melanómát stb. Míg az emlő-tüdő-prosztata rák lappang, nagyon sokszor csak más betegséggel együtt fedezik fel a szervezetben, addig a melanoma a testre írja a betegséget. A baj, hogy sokan nem veszik komolyan, mert pattanásnak gondolják, és ha var van rajta, úgy vélik, már gyógyul. így eltelik egy-két év is. A bőrdaganatok mindig a hám felső részében keletkeznek, idővel vastagodnak, és a bőr mélyebb rétegeibe jutnak. Ezért fontos, hogy minél korábban fedezzük fel az elváltozást.- Milyen tanáccsal látja el azokat, akik most nem jutottak el a szűrésre?- A szűrésre többen jöttek megvastagodott körmökkel, gombás betegséggel. Ezzel kapcsolatosan is fontos a prevenció. Ajánlatos a gyakori lábbeli-váltogatás is, mert a gombák leginkább a sötét, meleg, nedves helyeket szeretik, és mi az, ha nem a cipő? Egyre több vegyi anyaggal vagyunk körülvéve, fokozott az aller- gizálódás veszélye. Fontos, hogy ne mindig ugyanazok járjanak csak szűrésre. Komédiások a színpadon Szeptember 3-án, délután hatalmas sikert aratott az Atlantis Színház AZAVAR című történelmi komédiájával. A szerző, főszereplő és rendező Greifenstein János Hajdú Ágnessel és Horgas Ádámmal az angol abszurd eszközeivel jelenítette meg a Római Birodalom valóságból és képzeletből gyúrt jeleneteit. Császárok, angyalok és az avar nép fiai hódították meg Savariát és a káposztásmegyeri nézőközönséget. Greifenstein János és Horgas Ádám