Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-06-01 / 11. (341.) szám
8 i PEST 2006. június 1 Dr. Szabó Andrással hajdani győ- mák zelme helyszínén, az Ady Endre Ti Művelődési Központban beszélgettünk. Riportalanyomra talán emlékeznek az olvasók is, hiszen ő az, aki az elmúlt évben tavasztól télig fáradhatatlan szorgalommal válaszolt „az Ady” által életre hívott és az Újpest lap hasábjain rendszeresen megjelentetett műveltségi vetélkedő kérdéseire. A kitartó játékkedv eredményeként Szabó dr. bejutott a vetélkedő - immáron szóban zajló - döntőjébe, és a nagyszerű szereplés után lett Újpest műveltségi bajnoka.- Elnézést, alig ismertem meg.- Bizonyára a szakáll miatt, a vetélkedő alatt még nem volt... - Szabó úr pontosan érkezett, majd némi tétovázás után egy félreeső asztal mellé telepedtünk. Halk szavú férfi. A diktafont egészen az asztal túlsó oldalára kell tolnom, hogy a hangját rögzítsem. A társalgóban egyébként is nagy a zsivaj: a sarokban „öregurak” kártyáznak, az információs pultnál folyton cseng a telefon, így egész közel hajolok, hogy a kérdéseimet feltehessem. Meglepetésemre azonban, mintha csak önmagából is felkészült volna, Szabó úr egyszerűen és összeszedetten válaszol:- Dr. Szabó András vagyok, ötvenegy éves múltam, bár ahhoz nem ragaszkodom, hogy a korom is megjelenjen - elmosolyodik, majd folytatja. - Jelenleg a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán dolgozom, ami annyiban érdekes, hogy Újpest, vagyis a negyedik kerület ellátása is a mi körzetünkhöz tartozik. ’89 óta lakom Káposztásmegyeren, a legutoljára készült panelházak egyikében. Kedvenc szórakozásom az opera, két bérletem is van - emellett természetesen látogatok egyéb előadásokat is -, s ha csak tehetem vagy időm engedi, nézem DVD-n, hallgatom CD-n vagy éppen lemezen...- Nem is emlékszem, kapott operával vagy színházzal kapcsolatos kérdést az újpesti műveltségi vetélkedő döntőjén ?- Azt hiszem, igen, és jól is válaszoltam - újabb mosoly. - Színházba egyébként ritkábban jutok el - folytatja. - A Kossuth Rádióban viszont szombatonként sugároznak egy műsort. Ez egy afféle rádiós vetélkedő, amelyen jegyeket lehet nyerni. Ha szerencsém van... - most én mosolygok.- Érdekes, miközben beszélt, óhatatlanul az az érzésem támadt, hogy mindezt nem először mondja el. Épp olyan rutinosan válaszolt, mint a különböző vetélkedők elején a játékosok, amikor is néhány szóban bemutatkoznak. Ezek szerint nem az Adyban rendezett volt az első...- Nem, nem mondhatnám. Bár ez az egyeüen, amelyik nincs meg felvételen. A családom ugyanis mindig felveszi, felvette korábbi televíziós szerepléseimet. Ezt az egyet kivéve: az ismétlés szülte kényelem.- Értem. Egyébként rutinosabb most, mint az első alkalmakkor? Olyanok ezek a vetélkedők, mint a vizsgák, mármint hogy idővel belejön, s mondjuk kevésbé feszült az ember?- Valóban tapasztalunk ezt-azt, itt például már kevésbé izgultam, a közönség is kisebb létszámban volt jelen, és némileg hazai pályának számított, mert egyszer, évekkel ezelőtt már játszottam itt egy történelmi vetélkedőben. Ha jól emlékszem, éppen augusztus húszadikán. De hogy a kérdésére válaszoljak, sok múlik például a játékmesteren is. Vannak kifejezetten feloldó egyéniségek: ilyen volt például Klauszmann Viktor vagy Rózsa György, ők kellemesen elbeszélgetnek, elbeszélgettek a felvétel előtt a játékosokkal. Persze ez kizárólag a televíziós vetélkedőkre vonatkozik. Erre nem számítottam. A homlokomat ráncolom. Es megint csak kérdezünk...- Akkor hányadik is volt az újpesti? Szabó úr egy pillanatig sem töpreng, rögtön válaszol:- Lássuk csak! Először a Vágó-féle Mindent vagy semmit című műsorban indultam. Autót ugyan nem nyertem, de több adásban is szerepeltem. Meghívtak viszont a háromszázadik játékba, amelyben a sikeresebb, de gépkocsit nem nyert versenyzők kaptak helyet. Itt ért az a szerencse, hogy elvittem a fődíjat, egy egyhetes spanyolországi utazást. Ezenkívül voltam még a Kép - Játékban, igaz, erre kevesen emlékeznek, mivel csupán fél évig volt műsoron. Ám ez nekem külön emlékezetes, hiszen sikerült győznöm, így egy videóoszettel lettem gazdagabb. Ez volt egyébként a legkellemesebb játék, amelyben részt vettem. Aztán szerepeltem még Klauszmann Viktor Milliót vagy semmitjében, majd Kovács István Kell egy csapat című műsorában, végül Jakupcsek Gabriellával játszottam a Most vagy sohában.- Ez utóbbit hogy képzeljük el? A végsőkig kitartva kockáztatott, vagy óvatosabban játszott, és tartalékolt?- Igen, mindig dupláztam, de aztán sajnos rajtavesztettem. Talán éppen egy filmes kérdést vétettem el. Ez amúgy sem tartozik a kedvenc témáim közé - mondja Szabó dr., és újfent elmosolyodik.- Ön egyébként játékos alkat?- Nem, nem mondhatnám. Ami viszont módfelett motivál, az az, hogy magam előtt bizonyítsak.- Tehát emiatt jelentkezik a különböző vetélkedőkre?- Ez annyiban érdekes, hogy sokáig meg sem fordult a fejemben. Ám mivel az irodalom és a történelem különösen érdekel, és mert a játékok nagy része ezen témakörökre épül, családom azt javasolta, hogy próbáljam ki magam. Tudja, valami oknál fogva a furcsaságok és különlegességek amúgy is a fejemben maradnak, miután olvastam vagy hallottam őket.- A játékokm való felkészülésekben nyilván vannak különbségek. A televíziós vetélkedők esetén az ember bizonyára megszerzett ismereteire támaszkodik, ám az Újpest lapban közölt, bekül- déses elven működő játék némileg más volt. Itt lapszámról lapszámra megvolt az esély, hogy a megfejtő, élve mondjuk nem éppen a telefonos, de a kerületi segítséggel, beül a könyvtárba, átlapoz pár könyvet, és egyszerűen megválaszol néhány kérdést. Volt szüksége hasonló utánajárásra?- Természetesen igen. Többször is böngésztem a Szabó Ervin Könyvtárban, sőt volt egy csavaros kérdés, ami miatt kétszer is visszatértem a polcokhoz; és ezúton is köszönöm a kerületi könyvtár dolgozóinak a segítségét. Ám voltak olyan kérdések is, amikre rögtön tudtam a választ, s persze olyanok is, amelyeknek megfejtésében a házi könyvtár segített.-Értem.- Az imént, tudja, az előző kérdéseknél, bár sok címet említettem, mégis van egy műsor, ami különösen izgat, ez pedig a Legyen Ön is milliomos! Az igazság az, hogy régóta igyekszem bekerülni, eleddig sikertelenül. Igaz, azt hallottam, hogy az a férfi, aki nemrégiben elsőként nyert negyvenmillió forintot, hat éve próbálkozott folyamatosan.- Ha lehet ezt mondani, mi szorítunk. Az előbb már kérdeztem Önt az izgalomról. Kedveli az efféle, versengő helyzetet?- Ez jóleső izgalom. Intellektuális izgalom, ami főként akkor kellemes, ha tudom a választ. De ahogy már mondtam, szeretek bizonyítani, szeretem, ha emlékszem a helyes válaszra, vagy azokra, amiket átéltem, tanultam vagy olvastam. A nyereményre például egyáltalán nem gondolok, az csak gátolna. Amúgy pedig érdekes módon jobban szeretem az efféle helyzeteket, mint régebben a vizsgadrukkot. Persze aztán később az is jólesik - bár ez már nem a feszültségről szól -, amikor a családtagok gratulálnak, vagy éppen mások felismernek. A betegeim között ez gyakori.- Említette az imént az emlékezést. Kézenfekvő a kérdés: Ön nosztalgikus alkat?- Igen. Ismereteim például a populáris zenét illetően körülbelül a Fonográfig terjednek. Viszont kortárs irodalmat olvasok, sőt, ha jobban belegondolok, egy-másfél évvel ezelőtt megtekintettem egy új magyar operát, a Babits-mű- vet feldolgozó Gólyakalifát. Ki is szerezte? Egy pillanat, meg is tudom nézni. Szabó úr egy pillanatig töpreng, majd az asztal alatt heverő táskájába nyúl, majd fellapozza az opera havi vezetőjét.- Szóval Gyöngyösi Levente szerezte. A gólyakalifa - Szabó úr mintha csak helyesbítene egy vetélkedőn megjelölt választ - Babits Mihálytól, nem az Ezeregy éjszaka meséiből származó történet. A pontosításon végül elmosolyodom.-És tetszett?- Igen, jól aknázták ki a hasadt énből, illetve az álomból és az ébrenlétből fakadó lehetőségeket. Ez a darab egyébként több évadot is megélt... m. 1.
