Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-05-18 / 10. (340.) szám

r 2006. május 18. .Jól tudom, hogy az »ötkerben« működik a média akadémiája?”- „provokálom” nyegleségemmel Szigethy Emma újságírót, aki különösen érzé­keny, ha a magyar nyelvet nem megfelelő igé­nyességgel használja valaki, pláne ha médiában dolgozó. Az eddig végtelenül kedves hölgy sze­mei elkerekednek, és szinte az egész szakma ne­vében kéri ki magának, hogy ilyesmi elhagyhatja egy hírlapíró száját. „»Ötödik kerület« - így mond­juk.” Nincs apelláta, neki van igaza. Mint meséli, ő maga eredetileg nem is akart újságíró lenni, in­kább, mint volt tomászbajnok, azon a területen képzelte el a jövőjét, ám édesanyjának nem volt pénze finanszírozni TF-es tanulmányait. Miután azonban élménydús jegyzetein keresztül egyre inkább kidomborodott íráskészsége, barátai és újságíró ismerősei javaslatára elvégezte a MÚOSZ Bálint György Újságíró-iskolát. Pályája során dol­gozott a nyomtatott és az elektronikus sajtó egyes területein, jelen volt többek között a népszerű Nap-kelte (anno Nap TV) és az Egyenleg című műsorok indulásánál, dolgozott a Magyar Rádió­ban szerkesztőként, műsorvezetőként és riporter­ként, majd oktatási vezetőként, de megtanulta a sajtófőnöki munkát is, és a technikai sportok ra­jongójaként segítette e sportágakat, ám különbö­ző rendezvények, konferenciák nívóját is az ő ne­véhez kapcsolják. Egyszóval kitanult mindent, ami a média világában szükséges lehet. Jelenleg az újságíró-utánpótlás oktatásával foglalatosko­dik; az MA-Stúdió újpesti irodájában beszélget­tünk.- A rádió számomra örök szerelem marad - kezdi Szigethy Emma. - Első alkalommal 16 éve­sen, mint kórustag léptem át a küszöbét, majd az érettségi után már az akkor igen népszerű 139- 660 című kívánságműsor élő adásának elkészíté­se körül tevékenykedhettem. Itt az volt a dolgom, hogy a szalagtárból a stúdióba vittem azokat a kabaré-, színház-, zenei vagy versfelvételeket, amikre éppen szükség volt. Kicsit „lótifuti” mun­ka volt, de én örömmel végeztem. Főként, hogy ezek után Marton Frigyes, a szórakoztató- és ka­baréosztály vezetője már megengedte, mi több, kötelezett, hogy részt vegyek az értekezleteken. Bár megszólalnom tilos volt, mégis, itt már érez­tem, hogy vagyok „valaki”: „Hozzon valaki egy kávét!”- szólt Marton, „Menjen el valaki cigaret­táért!” - így Bán Zoli bácsi. Majd a szüveszteri élő adásban, a 6-os stúdióban „főszerepet” kaptam, én kínáltam a szünetben a közönséget szendvi­csekkel. És ez így ment két évig. Amikor is Marton Frigyes egyszer csak azt mondta, írjak valamit a nyári élményeimről. Én megírtam és odaadtam, ő pedig elolvasta, instrukciót adott a javításra, majd leküldött a stúdióba azzal, hogy mondjam fel sza­lagra. Ez volt az első megszólalásom a rádióban.- Gondolja, hogy a mái pályakezdőknek is van türelmük két évig szalagokért, cigarettáért, kávéért szaladgálni, mielőtt mikrofonközeibe kerülnek?- Ez nem megy, vagy legalábbis nem mehetne másképp. Én igenis boldog voltam ettől a munká­tól. Nem csak azért, mert ilyen nagy nevű rádiósok között lehettem nap mint nap, de azért is, mert ezt a szakmát így lehet csak igazán megtanulni. A mai napig vallom, hogy az embernek mindenekelőtt a saját bőrén kell megtapasztalnia, mi a munka, és el kell töltenie egy időt olyan környezetben, ahol ellesheti a szakma minden csínját-bínját, akár szerkesztő, akár műsorvezető, akár riporter kíván lenni a későbbiekben. Nem lehet valaldt gyakorlat nélkül bedobni a mélyvízbe, a tapasztalatszerzés pedig igenis ott kezdődik, hogy az ember először beül egy stúdióba vagy szerkesztőségbe a nagyok mellé, és alázatosan figyel. Tisztában vagyok vele, hogy manapság más a módi. Bizony nem ritka, hogy valaki a kommunikáció szakos főiskolai vagy akár egyetemi diplomáját lobogtatva lép be egy szerkesztőségbe, és csak munka közben derül ki, valójában a papír mögött egyáltalán nincs meg a szükséges elméleti tudás. Sajnos igen gyakran sz­inte elölről kell kezdeni az ilyen fiatalok betanítá­sát. Vizsgaelnökként, a beszédem zárszavában épp ezt szoktam hangsúlyozni a frissen végzettek­nek, hogy tudniillik a nagy kérdés az, hogyan tud­ják hasznosítani immár az életben mindazt a tu­dást, amit az iskolában megszereztek.- Ezek szerint úgy érzi, ezzel gond van a mai magyar médiumok háza táján?- A kereskedelmi tévékben és rádiókban szám­talan olyan műsorvezető, riporter dolgozik, aki például helyesen hangsúlyozni éppúgy képtelen, mint választékosán kifejezni magát. Sőt, az adott műsor szerkesztője adásba engedi ilyen nyelve­zettel a riportot. Ezek pedig elemi hibák. Az oko­kat az általános műveltség hiányában és a beszéd- képzés hiányában látom. Épp ezért nálunk, az MA-Stúdióban kötelező tantárgy mind a történe­lem, mind az irodalom, mind a beszédtechnika. Nem hiszem, hogy túl nagy erőfeszítés szükségel­tetik, hogy az ember e terén önállóan is fejlessze magát: ha valaki minden este hangosan felolvas egy verset az előzetesen kapott instrukciók alap­ján, akkor idővel nem csak a beszédtechnikája fej­lődik, de a szókincse is gyarapszik. Ez utóbbi ugyanis egy másik rettenetesen elterjedt problé­ma az elektronikus újságírásban tevékenykedők között. így pedig ezek az emberek egész egysze­rűen hitelüket vesztik, holott a hitelesség a leg­fontosabb! S minekután manapság eleve hasonló hölgyekből és urakból lesznek a „sztárok”, gya­korta egy interjúban egy helyesen beszélni nem tudó riporter faggat egy kultúrálatlan alanyt - ezt én aligha nevezném interjúnak. Az igazán nagy probléma pedig az, amikor az emberek azt gon­dolják, ez a viselkedés a mérce, hiszen ezt látják bizonyos televízió-műsorokban, ezt hallják egyes rádióműsorokban.- Nem lehet, hogy épp a médiaiskolák hirte­len elszaporodásával csökkent szinte törvény­szerűen a színvonal?- Azon főiskolákon és egyetemeken kívül, ahol kommunikáció szakon zajlik az oktatás, az MA- Stúdióhoz hasonló iskolák, vagyis az akkreditált, illetve ISO-minősítéssel is rendelkező intézmé­nyek száma azért nem olyan nagy. Kétségtelen azonban, hogy magam sem vagyok híve például a középfokú újságíróképzésnek. Egy érettségivel ugyanis ne akarjon senki ebbe belefogni. Hozzám is csak az jelentkezhet, aki legalább utolsó éves valamilyen felsőoktatási intézményben, de még jobb, ha már van egy diplomája. Kell egy bizo­nyos érettség, tapasztalat, vagyis egyfajta a világra való rálátási képesség ahhoz, hogy valaki olyan fe­lelősségteljes munkát végezzen, mint az újság­írás, ahol a szavai, a megnyilvánulásai tömegek­hez jutnak el. Nálunk 15-20 fős csoportokban zaj­lanak az egyes államilag elismert bizonyítványt adó OKJ-s, illetve 1-10 fős csoportokban az okle­veles felnőttképzési tanfolyamok. Jól hallotta, egy főt is vállalunk az úgynevezett okleveles tanfolya­mokon, úgy, mint egy magántanulót. Ezen okle­veleken azt is feltüntetjük, milyen munka vállalá­sára jogosítja fel tulajdonosát. Az MA-Stúdióban nem kizárólag újságíróképzés, hanem igen sokré­tű oktatás folyik; többek között ügyintéző-titkári, protokoll-ügyintézői, sajtószóvivői, sajtófőnöki, rendezvényszervezői tanfolyam is szerepel a kí­nálatban. Sok üzletember keres meg bennünket, hogy gyorsan képezzük ki arra, hogy pl. Kínában vagy az araboknál milyen szokások vannak, mi­lyen a protokoll- és etikettelvárás stb. De hogy visszakanyarodjak egy korábban említett prob­lémához: nálunk a stilisztika, a retorika és a be­szédképzés magától értetődően kötelező tantárgy azoknak, akik az elektronikus médiumoknál akarnak elhelyezkedni. Igyekszem a tananyagot úgy összeállítani, hogy a szakmai ismeretek kellő kidomborítása mellett megfelelő hangsúlyt kap­jon a viselkedéskultúra és a protokollismeret, illet­ve a mindennapi ügyintézés készségének elsajátí­tása is. így a nálam végzettek a kellő tudás mellett remélhetőleg tele optimizmussal vágnak neki a szakmának...- Újpesti tanulói is vannak?- Sajnos, csak két hallgatóm volt ebből a kerü­letből. Bár az oktatási központom a belvárosban van, mégis Újpest számomra a kedves terület. Na­gyon fiatalon maradtam egyedül, meg kellett ol­danom az életem. A hegyekből jöttem ide. Renge­teg lakást néztem meg, amíg ezt megleltem, még­hozzá romantikus módon. Ugyanis nem tudtam bejönni a lakásba, mert nem találtam a gondno­kot, ezért csak a levélnyíláson tudtam bekukucs­kálni. A látvány önmagáért beszélt: a konyhaab­lakon keresztül a Hármashatár-hegy nézett rám. Döntöttem, ez kell nekem. Gyönyörű park van előttünk, mögöttünk, jó az infrastruktúra, tehát a közlekedés, a különböző vásárlási, ügyintézési le­hetőségek. Van a háznak egy János bácsija, egy Tóni bácsija, a földszinten lakó Kajla kutya gazdá­ja és a bájos Franciska, ők létrehoztak elöl és há­tul egy paradicsomot. Állítom, a mi házunknak vannak a legszebb kertjei. Most születtek mindkét oldalon az idei kisrigók! Hanula Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom