Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-05-04 / 9. (339.) szám

nak klarinétosa, a menyem, Nemes Mónika a MÁV Szimfonikusok hegedűse. Ők minden előadáson velem vannak.- A szezon hátralévő részében mikor és hol láthatja a közönség a Csárdáskirálynőt?- Május 6-án az Újpest Színházban, majd júliusban négy alkalommal is játsszuk a Város­majori Szabadtéri Színpadon. Terveink szerint ősszel ismét visszatérünk Újpestre. R. A. 2006. május 4. 7 ^^enés premierrel zárja idei évadját az Újpest Színház. Kálmán Imre, Békeffy István, Kellér Dezső és Gábor Andor örök­zöld nagyoperettjét, a Csárdáskirálynőt láthatja a nagyközönség. Az előadást - amelyet legközelebb májas 6-án játsza­nak - élő zenekar kíséri; Cecília szerepét Kalmár Magda Kossuth-díjas opera­énekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja alakítja. A művésznővel a főpróba szünetében beszélgettünk.- Milyen érzés az operából az operett vilá­gába kirándulni?- Nem ez az első alkalom, hogy operettet énekelek. A rádió zenés színházában, illetve színpadon is szinte a pályám kezdete óta rám talál egy-egy könnyedebb szerep. Az utóbbi években Aszlányi Károly: A hét pofon című zenés darabjában, az Oliver című musicalban és a Marica grófnőben játszottam. Cecília ter­mészetesen nagy kihívás, hiszen egykor híres elődök - köztük Honthy Hanna - énekelték. Az operett egyébként - a zenei világ eltérése mel­lett - más különbségeket is mutat az operához képest. Az egyik a prózai szövegmondás, a másik a tánc. Aki operettet játszik, annak mindkettőre alkalmasnak kell lennie. Prózával a rádiófelvételek készítésekor, a rendezők biz­tatására próbálkoztam először. Ami pedig a táncot illeti, elmondhatom, hogy nem állok rosszul; évekkel ezelőtt operettes kollégák segítettek a színpadi tánc elsajátításában.- Az ön által alakított Cecília milyen egyéniség?- Amikor megkapok egy szerepet, a rende­zők többsége megpróbál rábeszélni, hogy néz­zek meg egy előző változatot. Ezúttal erre nem volt szükség, mert kislány koromban a szü­leimnek bérlete volt a Fővárosi Operettszín­házba, így személyesen is láthattam a Honthy- féle Csárdáskirálynőt. Bevallom, én a hagyo­mányostól eltérő Cecíliát szeretnék megmutat­ni. Az általam alakított címszereplő nem szín­padi primadonna, hanem emberi érzelmekkel teli asszony, aki nem felejtette el, hogy valaha maga is sanszonettből lett hercegnő. Maros Gábor, a’ darab rendezője is ebben a szellem­ben képzelte el a történetet, a próbákon azt mondta: Ha haragszol, igazából haragudj, ha szomorú vagy, igazából legyél szomorú, és ha vidám vagy, igazából légy vidám! Nincs szük­ség manírokra!- Hogy érzi magát az Újpest Színházban?- A többheti próbaidőszak nyomán ma már otthonosan mozgok ebben a kedves, barátsá­gos színházban. Zenekari árok híján is sikerült végül megfelelően elhelyeznünk a tizenöt tagú zenekart, így nincs technikai akadálya a bemu­tatónak. A Csárdáskirálynő a Maros Gábor által alapított Applause Theater társulatának első előadása. Oláh Zsigmond igazgató úr és Dózsa László művészeti vezető segítségével mind­végig a színházteremben tarthattuk a próbá­kat, és ez a gesztus mindannyiunk számára azt jelentette, Újpesten megbecsülik a színját­szást.- Milyen álláspontot képvisel az operett-, illetve a musicalrajongók vitájában?- Úgy látom, a mai fiatalok kizárólag reális dolgokat tudnak elképzelni. Szerintük az ope­rett álomvilág. Valójában - ha sallangmentesen játszunk - az operett nem letűnt műfaj, hanem ugyanolyan nagyszerű, akár a musical.- A családjából kik jöttek el a Csárdáski­rálynő premierjére?- A férjem és a húgom a nézőtérről figyelte az előadást, a fiam és a menyem a társulat zenekarában játszott. A fiam, Mersei Zsolt az Operaház zenekaré­PEST Újpesti első szavazót díjaztak Az éppen hogy csak magunk mögött ha­gyott országgyűlési választások kapcsán - annak kezdetekor - esszépályázatot hir­detett az Országos Választási Iroda az első szavazók részére. A kiírás célja az volt, hogy olyan pályaművek szü­lessenek, amelyek a most nagykorúvá érett kor­osztály szemszögéből ábrázolják mindazt a le­hetőséget és felelősséget, miszerint életükben első alkalommal dönthetnek maguk is a parla­menti választások, áttételesen pedig saját maguk és országuk jövőjét illetően. Ám az még a szervezőket és a bírákat is meglepte, hogy mennyi nem csak jó íráskészségű, de éles gondolkodású, motivált és eltökélt fiatal adta be ■ munkáját. Számunkra pedig külön örömet je­lenthet, hogy az esszépályáza't második he­lyezettje - ezzel egy negyvenezer forint értékű könyvvásárlási utalvány tulajdonosa - egy új­pesti fiatal, Vörös Andrea lett.- A történelemtanárom hívta fel a figyel­mem a pályázatra, s hogy nyomatékosítsa is a cél fontosságát, egy ötöst is ígért, ha részt ve­szek rajta - mondja a Terézvárosi Kereskedel­mi Szakközépiskolában érettségi előtt álló Andrea. - De természetesen nem ez volt a fő motivációm. Érdekelt a feladat, ami természe­tes, hisz igenis nagy dolognak tartom, hogy mi is beleszólhatunk, merre menjen tovább az országunk.- Hogy érzed, a korosztályod többnyire passzív e témát illetően, vagy a többi fiatalt is lázba hozták a választások?- Konkrétan ezekben a hetekben valóban éreztem a környezetemben élő, velem egyko- rúak felől, hogy nagy részüket igenis érdeklik az országgyűlési választások, illetve a tény, hogy ezen ők maguk is részt vehetnek mint első szavazók. Természetesen ment a hangos­kodás, hogy melyik pártra, jelöltre kellene le­adnunk a voksunkat, parázs viták alakultak ki, ahogy ilyenkor az lenni szokott. De egyébként a mindennapokban már egyáltalán nem látom rajtuk, hogy hasonlóképpen lázba hozná őket a tenni akarás. Valójában ugyanis nagyon sokan úgy érzik, úgysem tudnak beleszólni a dolgok menetébe.- Az esszédben utaltál rá, szerinted a ko- rodbeliek nagy része feleannyi élettapaszta­lattal sem bír, mint te. Lehet, hogy épp ez az oka?- 14 éves koromig a szüleimmel és a bá­tyámmal egy egyszobás lakásban éltünk Baján, volt alkalmam megtanulni, mit jelent az a szó, hogy „nincs”. De akkor sem lett sokkal jobb a helyzet, amikor felköltöztünk Budapest­re. A biztosat elhagyva a bizonytalant válasz­tottuk, gondolván, majd csak lesz valahogy. Ma már azonban tudom, hogy maguktól a dol­gok nem javulnak meg, csak ha teszünk is érte. Ezért gondolom, hogy akik rendezett körülmé­nyek között nőttek fel, és soha nem volt gond­juk semmire, talán kevésbé érzik át, micsoda lehetőséget kapnak azzal, hogy maguk dönt­hetnek a sorsukról. Hanula Zs. Fotó: Rudó Szilvia

Next

/
Oldalképek
Tartalom