Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-04-06 / 7. (337.) szám
• a 6. számú oevk jelöltjei • a 6. számú oevk jelöltjei • 2006. április 6. ÚJPEST 9 Kedves Újpestiek! Kedves Barátaim! Látásból már ismerhetjük egymást, hiszen a városrész országgyűlési képviselőjeként, a kormány tagjaként igyekszem mindenütt ott lenni, ahol szükség lehet rám. Sokszor találkozhattunk a teadélutánokon, a nyugdíjas Ki mit tud? rendezvényein, kerületi fórumokon, beszélgetéseken. Több ezren kerestek meg eddig és osztották meg velem egyéni problémáikat, mondták el véleményüket, javaslataikat, segítették munkámat. Sok mindent megoldottam, ahol lehetett, ott közbenjártam, de tudom, sok még a feladat. Lépésről lépésre haladunk előre. A kormány az elmúlt évben több mint száz lépésről döntött. Már 10 ezer pályakezdő fiatal igényelte az elhelyezkedést segítő Start-kártyát, és több mint 20 ezer szerződést kötöttek a Fészekrakó Program keretében. Népszerű a lakótelepek felújítását támogató Panel Plusz program is. Családtámogatási programunk keretében duplájára emelkedett a családi pótlék, ötéves nyugdíjemelési programot indítottunk. Az áfa csökkentésével kevesebbet kell fizetnünk például az élelmiszerekért, a tartós fogyasztási cikkekért. Az szja csökkenése miatt a fizetésünkből kevesebb adót vonnak le, azaz több pénz marad a zsebekben. Kerületünket érintő terveink közül közösen sikerült megvalósítani jó néhányat: befejeződött az észak-pesti szemétégető mű korszerűsítése, döntés született a Petőfi laktanya önkormányzati tulajdonba adásáról és az MO-s híd megépítéséről. De nem dőlhetünk még hátra. Aki itt él, pontosan tudja, mire van szüksége. Aki pedig e városrészeket képviseli az Ország Házában, az tehet is értük. Én nem szócsatázni akarok az ország- gyűlésben, hanem tenni az itt élőkért. Ezért kérem, keressen meg gondjaival, ötleteivel, de ossza meg velem örömeit, sikereit is, ahogy ezt eddig is sokan tették! Sok ezer ajánlószelvényt, úgynevezett „kopogtatócédulát” kaptam Önöktől az elmúlt hetekben. Büszke vagyok arra, hogy megtiszteltek bizalmukkal. Kérem, támogassanak szavazataikkal április 9-én is! Kiss Péter m országgyűlési képviselő BMSZP Budapest (Újpest) 5-ös és 6-os számú országgyűlési egyéni választókerületének határvonala