Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-03-23 / 6. (336.) szám
Fotók: Zalka István T 2 006. március 23. Szinte napra pontosan fél évvel március idusát követően, 1848. szeptember 9-én Kossuth a következő mondatot írta le: A márcziusi napok nem ember műve. Az örökké való Istené. Dr. Derce Tamás: 1848 a szabadságról szólt, Valóban. Ha az ember végiggondolja 1848 márciusa s az azt követő másfél év eseményeit, azt kell hogy higgye, a jóisten a tenyerét a magyarok fején tartotta, mert mindaz, ami történt, csak a jóisten segítségével volt lehetséges. A 19. század közepén Magyarország egy olyan birodalom része volt, amely már csak külsőségeiben volt világhatalom. A Monarchia, Európa közepén, katonailag, gazdaságilag megroppanva, nemzett tudatára ébredő, s maguknak a birodalom rendszerében helyet követelő nemzetiségek által belülről szétrobbanással fenyegetett, társadalmi feszültségekkel telített konglomerátummá vált. Az idegen tartományokat a birodalom csak nyílt erőszakkal tudta megtartani. Egyre inkább igazzá vált Napóleon hírhedt mondata: Ausztria olyan, mint egy kivénhedt matróna, az erőszakolja meg, aki akarja. És igaza volt Mettemichnek is. aki az 1840-es években úgy fogalmazott, a fennálló birodalmi berendezkedés halálos kórban szenved. És Magyarország mindenben megfelelt e korhadt birodalom jellemzőinek. Hazai ipar alig-alig létezik. A létrejövő tőkeszegény magyar vállalkozások néhány éven belül a pénzhiány, a minden évben emelkedő adóterhek s a külföldi vállalkozók tőkeereje folytán hamar csődbe mennek, mert nem bírják a versenyt, s mert a magyar kancellária nem támogatja őket a külföldi befektetőkkel szemben. A jogi szabályozás évtizedekkel van elmaradva a birodalom és Európa nyugati részétől. Magyarország mezőgazdasági ország, egyedülállóan jó természeti adottságokkal és gazdagon termő földekkel. A megtermelt magyar árut azonban a határon oly mértékű vám sújtja, hogy minden versenyképességét, a gazdag természeti adottságok nyújtotta előnyét elveszíti. Úthálózat nincs, ami van, az olyan rossz minőségű, tengelytörősen kátyús, hogy azon árut szállítani szinte képtelenség. Az ország egyik felén megtermelt áru szállítási nehézségek miatt a gazdákra rohad, a másik felében pedig éhen halnak az emberek. Tavasszal és ősszel az esők, az olvadás miatt az ország járhatatlan, víz alatt áll, télen a hó zár be mindenkit. Az egyre növekvő államadósság egyre magasabb és magasabb adókat eredményez. Az ország közigazgatási rendszere, élén a megyékkel már nem képes a társadalom, a gazdaság, a politika által nap mint nap felvetett kérdésekre megfelelő módon válaszolni. A Lajtától nyugatra Európa elszaladt előlünk. Nyugat-Európa messze megelőzte Magyarországot, minőségileg más úton járt, de fokozatosan megugrottak a közvetlen szomszédok is. A forradalom a küszöbön állt, csak az ajtót kellett kinyitni, hogy a változás ígéretét és reményét hozza magával. Az 1848-as forradalom és szabadságharc a szabadságról szólt, és szól mind a mai napig. A tulajdonhoz való általános jogról. A szólás- és véleményszabadság általános jogáról. A törvény előtti egyenlőség általános jogáról. A felekezetek közötti egyenlőség általános jogáról. Arról, hogy ezek a jogok mindenkit - státuszra, felekezetre, nemzetiséghez való tartozás nélkül - megillessenek. Mert ahogy Kossuth 1833- ban fogalmazott: A szabadság olly kimeríthetetlen kincs, melly az által, hogy véle többen osztoznak, sem fogy, sem gyengül, sőt nő, sőt erősödik. 1848 azokról a jogi formákban testet öltő eszmékről szól, amelyek nélkül nincs modern állam, nincs progresszivitás. De a szabadság hiánya szüli a szigorú hierarchikus rendet, a feudalizmust. És megszüli azt a világot, amely egyeseknek a többség kárára kiváltságokat juttat. Ahol a javakból való részesedés azon múlik, és attól függ, hogy ki kihez tartozik, hogy ki hova született. A szabadság hiánya olyan világot jelent, ahol a butaság, az ostobaság, az uram-bátyám rendszer, a mi kutyánk kölyke elve uralkodik, és büntetlenséget ad mindazon bűnösöknek, akik jó helyre születtek. A szabadság hiánya a testi-lelki nyomorúságot, a testi-lelki elkorcsosulást jelenti. A szabadság hiánya az erények pusztulása is. A tehetség, a tudás, a rátermettség már nem a közjót szolgálja, és már nem biztos kalauza az egyéni érvényesülésnek. 1848 a szabadságról szólt, és szól mind a mai napig. A kortárs Bölöni Farkas Sándor a harmincas években amerikai tapasztalatait fogalmazza meg az itthoniaknak e szavakkal: az embert szabadságra s művelődésre csak a szabadság érlelheti meg. De a szabadság önmagától nem szül szabad polgárokat. Ha nincs meg bennünk önmagunk legnagyobb közössége, a nemzet iránti elkötelezett alázat és a feltétel nélküli önzetlen cselekvés, a szabadság csak torzszülötteket hoz a világra. Verancsics Antal püspök szavai még ma is az igazság figyelmeztető intésével szólnak hozzánk: Turek Miklós színművész a forradalom himnuszát szavalta el az ünnepség nyitányaként
