Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-11-24 / 23. (328.) szám

10 STH ül 2005. november 24. A cím kapcsán sok kérdés felmerülhet az olvasóban: Miért teszi ezt egy oktatási intézmény? Miért épp a rómaiaktól öröklött városrész a célpont? Miért nem vesz igénybe tömegközlekedési eszközt? Melyik IV. kerületi iskola vállalkozik erre a budai kiruccanásra? És egyáltalán hogyan illeszthető be egy séta a tan­menetbe? A válaszokra hamar rálelünk, ha egy kicsit elmé­lyedünk iskolánk ez évre kitűzött programjaiban és projektjeiben. Úgy hiszem, itt el is időzhetnénk egy picit, hogy mit is értünk mi projekten? A projektoktatás viszonylag újszerű forma a pedagógiában, mindössze néhány éve tört utat az addigi hazai „porosz utas” gyakorlattal szemben, és mára sok intézményben előkelő helyet vívott ki magának. Sikerét azzal érte el, hogy a gyermekek tapasztalataira, megfigyeléseire, előzetes ismereteire épít, amelyek felhasználásával tud eljutni egy-egy té­makör sokoldalú feldolgozásához. A gyakorlatban ez úgy nyilvánul meg, hogy egy adott témakört minden tantárgyba beépítünk, és több irányból megközelítjük. A kitűzött ismeretanyag elsajátításának első lépéseként hálótervet készítünk, melynek során a tanulók spontán megnyilvánulásait rögzítjük a cím­szó köré egy nagy papírlapon. Lássunk egy egyszerű példát! Megadott téma: az ősz. A gyermekek ehhez kapcsolódó ismereteit rögzítjük, mint szüret, a madarak elrepülnek, a fák levelei lehullanak, stb. Az ezt követő órákon a papírra felkerült információk mindegyikét körüljárjuk - azaz olvasunk, énekelünk róla, megfestjük, környezetbe ágyazzuk, drama­tizáljuk - a különböző típusú tanórák keretében, továbbá a még fontos, de gyermekek által nem em­lített dolgokról is szót ejtünk. Természetesen nem feltétlenül fedi le minden tanóra egészét a téma, de részleteiben mindig jelen van. így tud a gyermek fe­jébe logikusan, széleskörűen beépülni az ismeret, így állnak össze kerek egésszé a kezdetben még egymástól oly távolinak látszó információk. Hogyan kezdtem röpke eszmefuttatásomat? Kérdé­sekkel, feltevésekkel, melyeket most megválaszolnék. Mi volt sétánk célja? Október 15-e jeles nap, még­pedig nemzetközi gyaloglónap. Mivel ez a dátum munkaszüneti napra esett, így egy nappal korábban kirándultunk néhány tanóra keretében. Tettük ezt azért, mivel állóképesség és kitartás híján van a mai felnövekvő nemzedék, így nem volt kétséges, hogy megmozgatjuk őket, na és persze a tantestületet is. Hogyan illeszthető be ez a programunkba? Visszautalnék pár bekezdéssel korábbi gondolataim­ra, ahol is a projektekről ejtettem szót. Projektjeink ugyanis részben a világnapokra épülnek, felsőseink a világnapok tükrében dolgoznak. És miért éppen Aquincum? Mert iskolai szinten jelentkezik idén a Budapest-projekt, melynek során fővárosunk többirányú megismerése a cél (múzeu­mok, közlekedés, kerületek, hidak, a város története stb.). Végül csak egy megválaszolatlan kérdés maradt: Melyik is ez az iskola? S a válasz: az Éltes Mátyás Újpesti Speciális Általános Iskola. Jóna Anita munkaközösség-vezető A Fővárosi Ái.iategészségügyi és Élelmiszer Elle­nőrző Állomás tájékoztatója Az FVM állat­egészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési főosztálya a madárinfluenzával kapcsolatosan a fokozott járvány­védelmi, biológiai biztonsági intézkedésekről 2005. október 25-én 79770/2005 számon közleményt adott ki. A közlemény 2. b) pontjának értelmében élő ba­romfi és egyéb madarak piacokra, állatvásárokra, be­mutatókra, kiállításokra-és egyéb kulturális rendez­vényekre történő szállítása tilos, ilyen állatok részvé­telével a fenti kategóriákba tartozó rendezvény Ma­gyarország területén nem tartható. dr. Hajós Ádám igazgatóhelyettes főállatorvos Kozma-kiállítás Immár hagyománynak tekinthető, hogy a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola a Nemzetközi Bútorvilág Kiállítás szervezőitől meghívást kap, hogy egy önálló standon mu­tatkozzon be. Idén a Budapesti Vásárközpontban novem­ber 9-13. között tartott rendezvényen az iskola végzett ta­nulóinak a vizsgamunkái és a nemrég indult lakberendező képzésben részt vevő diákok évközi gyakorló, illetve vizs­gamunkái voltak láthatók. A meghívás természetesen ko­moly szakmai elismerést jelent, amely az iskola tanárai­nak, dolgozóinak további erőt ad munkájukhoz. Azok a pályaválasztás előtt álló fiatalok pedig, akik ellátogattak a Budapesti Vásárközpont területére, talán egy újabb érvet szereztek amellett, hogy a faipari technológiák felé vegyék útjukat. Az APEH közleménye Tájékoztatjuk a tisztelt adóalanyokat, hogy a 2005. évre vonatkozó bevallási egységcsomago­kat (0553-as) az APEH Központi Hivatala egy ütemben, 2006. január 31-ig postázza ki. Az adó­zói kör - akik részére az egységcsomagokat az adóhatóság küldi ki - az elmúlt évhez képest kis mértékben változik. Felhívjuk az adóalanyok fi­gyelmét, hogy a postai kézbesítés idejét szíves­kedjenek megvárni, és - amennyiben 2006. feb­ruár első hetéig nem kapnák meg - csak ezt kö­vetően szíveskedjenek igazgatóságunk központi ügyfélszolgálatát, illetve kirendeltségeit az egy­ségcsomag beszerzése végett megkeresni. Az egységcsomagok tartalmáról és az egyes tevé­kenységeket végzőket érintő garnitúráról, vala­mint a bevallási kötelezettségekkel összefüggő egyéb tudnivalókról folyamatosan a kerületi lap­ban adunk tájékoztatást. APEH Észak-budapesti Igazgatósága Szeretettel meghívjuk az újpesti Baptista Harangzenekar adventi hangversenyére, melyet december 4- én 17 órai kezdettel tartunk az Újpes­ti Baptista Imaházban (Kassai u. 26.). Igei gondolatokat mond: Kulcsár Tibor nyugalmazott lelkipásztor. Simon Norbert, a harangzenekar vezetője Emléknap November 17-én a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium tanárai, diákjai és dolgozói egész napos ren­dezvénnyel tisztelegtek az iskola névadója, a hazai felvilágosodás nagy alakja, a kortársai által „magyar Rousseau”-nak is nevezett író, költő, filozófus emléke előtt. A Csokonai-emléknapon a reggeli órákban zajlott az első, illetve kilencedik évfolyamosok fogadása és ün­nepélyes fogadalomtétele, valamint a diákönkormány­zat éves programjának meghirdetése, míg délután az épület felújított dísztermének átadására került sor. Ezt követően Modell után szabadon címmel megnyílt a csokonais diákok képzőművészeti kiállítása. Az emlék­napot állófogadás zárta. A rendezvény fővédnöke Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere volt. Irodalmi pályázat kezdőknek Az Accordia Kiadó irodalmi pályázatot hirdet önálló kötettel még nem rendelkező szerzőknek - életkortól függetlenül. Műfaji, temaükus és terjedelmi megkötés nincs. A 25 legjobbnak ítélt szerző műveiből 2006-ban válogatott kötetet jelen­tetünk meg. Beküldési határidő: 2006. január 31. Eredmény: 2006. március 31. A pályázat értékeléséről min­den pályázót levélben értesítünk, melyhez mellékeljük a kiadó ajándék kötetét. Az írásokat postai vagy elektron­ikus úton várjuk, (Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza.) Accordia Kiadó, 1132 Budapest, Vidor Hugo u. 11-15. Email: accordia@axelero.hu. További tájékozódás: Tel./fax: 06-1-239-2330 vagy 06-30-212-0996, valamint honlapunkon: www.accordiakiado.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom