Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-11-10 / 22. (327.) szám
15 2005. november 10. m (J [ p££^T Emlékezésre hívjuk November 19-én, szombaton, Gyökössy Endre halálának évfordulója alkalmából családja, az újpesti gyülekezet és a Gyökössy Endre Baráti Kör bensőséges megemlékezésre hív mindenkit, aki szerette Bandi bácsit az újpesti Attila utcai templomba, 16 órai kezdettel. Nagy Alexandra A Halassy Olivér Sportközpont kínálatából Edzésekre, rendezvények, szabadidős programok számára különböző termek bérelhetők a Halassy Olivér Sportközpontban, így egy 40x18 méteres tornacsarnok a különböző labdajátékok számára; egy parkettaborítású, 110 négyzetméteres mozgásművészeti terem tükörfallal; illetve egy küzdőterem tatamiborítással. A sportközpont kérésre a rendezvényekhez szakembereket, rendezőgárdát is biztosít. Ezenfelül kétsávos, automata tekepálya is üzemel az épületben, naponta 15-től 22 óráig. Újdonságnak számít az intézményben a gyermektoma, a hip-hop és a hastáncoktatás, valamint a PMS Dance tánciskola tanfolyama. A tenisz hívei ugyanakkor a Tábor u. 24. alatti sporttelepen jelentkezhetnek tanfolyamra, amelyeket októbertől áprilisig sátorral fedett pályákon, míg nyáron szabadtéren tartanak. Ugyanitt pályabérlésre is van lehetőség. Az Újpest Sport Club továbbra is várja az 1992-es, 1994-es és 1996-os születésű fiúk jelentkezését labdarúgó-, az 1992-nél későbbi születésű lányok jelentkezését röplabda-, valamint hat év felettiek jelentkezését birkózószakosztályába. Mint arról már korábban hírt adtunk, novemberben Halassy Kupa névvel indul a kispályás labdarúgóbajnokság, amelyről érdeklődni lehet a 231- 3176-os telefonszámon. A Halassy Olivér Sportközpont szolgáltatásairól további információ a helyszínen, a Pozsonyi u. 4/c alatt, valamint a 369-2118-as telefonszámon, illetve a www.ujpestsc.hu internetoldalon kapható. Szülőklub A Napraforgó Alapítvány november 26-án, csütörtökön 18 órakor tartja következő foglalkozását. Témánk: Hogyan válasszunk óvodát, iskolát? Előadó: Rózsáné Czigány Enikő (Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola). Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Cím: Napraforgó Képességfejlesztő Központ, (1046 Budapest, Megyeri út 226. földszint, www.novoli- bro.hu/napraforgo. Várják a versenyzőket Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház 2006. január 9-21. között rendezi meg óvodásoknak, általános és középiskolásoknak a magyar kultúra hete rendezvénysorozatát, amelyre december 5-ig lehet jelentkezni. A témakörök az alábbiak: Vers- és prózamondó verseny, január 9. Óvodások, 1-2. osztály: a feladat egy Weöres Sándor-vers és egy szabadon választott gyermekvers előadása (az óvodások és iskolások produkcióit külön értékelik). 3-4. osztály: magyar szerző szabadon választott versének előadása, téma: a barátság. Felső tagozat és középiskola: a feladat egy szabadon választott magyar vagy külföldi szer: ző művének előadása, téma: helyzet-jellem komikum az irodalomban. Az előadás maximális időtartama ne legyen több öt percnél! Mesevetélkedő, január 10. 3-4. osztályos, négyfős csapatok jelentkezését várják. A versenyen játékos feladatokkal döntik el, mely csapat ismerte meg legjobban a következő meséket: Arany László: Hol volt, hol nem volt című kötetéből (Móra Kiadó): Jankó és a három elátkozott királykisasszony, Az ördög és a két leány. A Magyar mese- és mondavilág II. kötetből (Móra Kiadó): János diák, A gyémántkrajcár, A szegény ember és a róka, Molnár Ferkó. Énekszólisták, kamaracsoportok bemutatója, január 11-12. Korcsoportok: 1-4. osztály, 5-8. osztály, 9-12. osztály. Feladat: szabadon választott magyar népdal(ok) előadása. Maximális időtartam: öt perc. Hangszerszólisták, kamaraegyüttesek bemutatója, január 11-12. Korcsoportok: 1-4. osztály, 5-8. osztály, 9-12. osztály. Kategóriák: zongorista, vonós, fúvós. Feladat: egy Bartók-népdalfeldolgo- zás és egy szabadon választott magyar vagy külföldi szerző művének bemutatása. Maximális időtartam: öt perc. „Mesevilág" kiállítás, január 17-22. Az óvodás korosztály pályázhat a kiállításon történő részvételre, szabadon választott technikával készített képekkel, tárgyakkal. A kiállítás témája: „mesevilág”. A képek maximális mérete A/3-as (42x60 cm) lehet, és ne ragasszák fel tablóra. A pályázó neve, valamint lakcíme vagy óvodája a kép hátoldalán legyen feltüntetve! A pályamunkák beküldési határideje: 2006. január 6. A jelentkezési lapot kérjük december 5-ig beküldeni. (A képeket a kiállítás után, január 23-tól lehet elvinni.) Nyerő filmek Természetfilm-bemutató színhelye 5. osztályos, háromtagú csoportok számára az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház. Az ötfordulós film- bemutatón a különböző kontinensek élővilágával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A látottakból a helyszínen vetélkedőt szerveznek, ahol a legeredményesebben szereplő csoportokat jutalmazzák. Időpontok: november 10., december 8., január 19., február 9. A döntő jövő év márciusában lesz. Bővebb felvilágosítás az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban. Kézműves foglalkozások és vásár Várjuk azokat a kézműveskedni vágyó gyerekeket és felnőtteket, akik kedvezményes áron maguk szeretnék elkészíteni adventi és karácsonyi díszeiket, ajándékaikat. Lehet üveget festeni, szalvétatechnikával képet készíteni, adventi koszorút, asztali díszt, ajtódíszt, karácsony- fadíszeket és még sok minden mást is készíteni. A helyszínen kézműves vásár és arcfestés is lesz. Helyszín: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Erzsébet u. 69., a Király utcai orvosi rendelővel szemben). Időpontok: november 12., adventi készülődés, november 26., adventi készülődés, december 3., kézműveskedés a Mikulással, december 17., karácsonyi készülődés Minden program 9 órától 14 óráig tart. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. MLK Kft. SillyeJenő és barátai Sillye Jenő és barátai koncertjére kerül sor Az Élet Kenyere címmel november 19-én, szombaton 19 órai kezdettel a Káposztásmegyeri Szentháromság-templomban (Nádasdy Kálmán utca 2-4.). Vallomások dalban és imádságban Jézus ajándékáról: az Élet Kenyeréről. Ismert, régen hallott és új dalok - ígérik a fellépők. László Gyula öröksége A László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület térítésmentes előadása az újpesti Városháza dísztermében (István út 14.): • november 17., csütörtök, 19 óra: „A bujdosó imája” - a Tehetséges Fiatalok Műhely Wass Al- bert-estje Városvédő közgyűlés November 12-én, 16 óra 30 perces kezdettel, az Ady Endre Művelődési Központ nagytermében (Tavasz u. 4.) kerül sor az Újpesti Városvédő Egyesület megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából megrendezendőünnepi közgyűlésre, valamint az idei évzáró ünnepségre. A műsor közreműködője az Újpesti Baptista Harangzenekar. Belépés meghívóval.